Okos közösséget építettek Somoskőújfaluban

Az Interindustria Tudásközpont Alapítvány 2012-es megalakulása óta kiemelt céljának tartja Nógrád vármegye, különösen a Kelet-Nógrád területén élők életminőségének fejlesztését és a terület népességmegtartó erejének növelését. Ezt a munkát leginkább a felnövekvő korosztályokban lehet eredményesen elindítani, nekik kell bemutatni, hogy a 21. századi vívmányok, az okos élettér, nemcsak a nagyvárosokban, de szülőhelyükön, szűkebb pátriájukban is elérhető – hangsúlyozza azon közleményében az alapítvány, melyben a legutóbb lezárt projektjüket mutatták be.

Fotó: 3100.hu

Azt írták, sajnos a térségre jellemző, hogy a fiatalok legfeljebb középiskolás korukig maradnak helyben, a felsőoktatásba kerülők közül szinte senki nem tér vissza, ezáltal a térség éppen a legmagasabban képzett fiatalokat veszíti el, ami egyértelműen negatívan hat az itt élők életminőségére. A szervezet tevékenysége éppen arra irányul, hogy egyrészt programokkal, másrészt az ezen programokhoz tartozó infrastruktúra megteremtésével vonzó jövőképet nyújtson a fiatalok és szüleik számára, meggyőzze őket a térség élhetőségéről.

Tevékenységüktől azt várják, hogy egyre többen ismerik fel, hogy egyáltalán nem éri hátrány őket az ittmaradással, sőt, egy egészséges és élhető környezetben akár magasabb életminőséget is elérhetnek, mint a személytelen, magas megélhetési költségekkel rendelkező nagyvárosokban.

A Nemzeti Együttműködési Alap NEAO-KP-1-2022/1-000194 jelű pályázati támogatásával az alapítvány a korábban elkezdett programját tudta kiteljesíteni. Az elmúlt egy évben arra törekedtek, hogy programjuk révén megvalósuljon a szabadtéri és valóságalapú ismeretszerzés lehetőségeinek megteremtése a nevelés-oktatás folyamatában. Szempont volt az is, hogy a kertben folytatott tevékenység a 21. századi infokommunikációs technika segítségével, a gyakorlati tapasztalatok révén beépülhessen a résztvevő tanulók tudásába, ezen keresztül megtörténjen jellemük és attitűdjeik alakítása is.

A pályázati támogatásnak köszönhetően lehetőség nyílt egy éven keresztül egy “okos kert” és tanműhely használatára, ahol a természetben szerzett ismeretek az infokommunikációs technika révén rögzítésre kerülhettek, a résztvevőkben összekapcsolódott a kertkultúra fizikai művelése a digitális tudásmegosztás lehetőségeivel. A program megvalósítása során mintegy 130 fiatal és 10 pedagógus kapcsolódott be a közös munkába, amelynek révén a fiatalok családjai is értesültek ezekről a lehetőségekről.

A beszerzett eszközök program lezárását követően, a folytatásban is segítik a tudásszerzést és tudásmegosztást – közölte az Interindustria Tudásközpont Alapítvány.

https://3100.hu/okos-kozosseget-epitettek-somoskoujfaluban/

Scroll to Top