Idén is díjazták a közösségi művelődés legkiemelkedőbb személyiségeit, önkormányzatait és önkénteseit. A Nemzeti Művelődési Intézet konferenciáján Gulyás-Jaskó Ildikó, két bujáki néptánccsoport vezetője vehetett át közösségépítő önkéntes díjat.


A Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) XXII. Stratégiai Konferenciájának ünnepi díjátadóján jelen volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetői, Nagy Edina és Sonkoly János – számolt be róla az NMI honlapján. A rendezvényen számos kitüntetést adtak át a közművelődés területén tevékenykedő egyének, szervezetek számára, s mint kiderült, Közösségépítő Önkéntes díjban részesült egy bujáki lokálpatrióta hölgy, aki évek óta elhivatottan tesz a helyi identitástudat erősítéséért.
Közösségépítő önkéntes díjat vehetett át egy nógrádi szakember
Az ünnepségen többek között Gulyás-Jaskó Ildikó, a Bujáki Apraja-Nagyja Néptánccsoport és a Százszorszép Néptánccsoport vezetője is rangos elismerést vehetett át.
A Nemzeti Művelődési Intézet a nógrádi szakember számára adományozta a Közösségépítő Önkéntes díjat, amelyet azoknak a közművelődésben tevékenykedő, aktív önkénteseknek adható, akik példaértékű, alulról jövő kezdeményezéseket generálnak, mentorálnak, előremozdítva a társadalmi aktivitást és megerősítve a helyi identitástudatot.
Gulyás-Jaskó Ildikó egyébként hatalmas szenvedéllyel oktatja a néptánctudományt növendékeinek, emellett önzetlenül, lelkiismeretesen népszerűsíti a Nógrádikum díjas bujáki népviselet, és mindent megtesz a helyi önazonosság-tudat erősítéséért. A kitüntetésről Buják Község Önkormányzata a közösségi oldalán osztott meg bejegyzést.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/11/kozossegepito-onkentes-dij-bujak
