Országos összefogás valósult meg a Covid-árvák ügyében

 Felnőtté válásukig támogatnák a járvány miatt árván maradt gyermekeket.

Eddig több mint kétszázmillió forint adomány folyt be a Covid-árvák támogatására. A járvány következtében mintegy nyolcszáz gyermek maradt árván és ötszáz család érintett – mondta Herczeg Anita az Origónak adott interjúban.

Herczeg Anita elmondta, hogy már akkor érkeztek segítségkérő megkeresések, amikor még csak bejelentették az alapítvány létrehozását. Ekkor a férje, Áder János köztársasági elnök az elnöki keretéből nyújtott segítséget a családoknak, azóta pedig országos összefogás jött létre.

    „Nagyon sok felajánlás érkezett, a nagyvállalkozók, cégek főként anyagi támogatást ajánlottak fel. Jó érzés látni, hogy az egész ország megmozdult a Covid-árvák érdekében. Országos összefogás valósult meg, pártállástól függetlenül támogatnak minket a polgármesterek is. Mindez nagyon nagy optimizmusra ad okot” – mondta Herczeg Anita.

Az interjúból kiderült, hogy a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyermekek támogatása egyedülálló kezdeményezés a világon. „Egyelőre nem ismerek hasonló külföldi példát. Arról sem hallottam, hogy esetleg valaki a mi példánkat átvenné, de lehetséges, hogy van ilyen” – mutatott rá a köztársasági elnök felesége.

A segítségre szoruló árvák elérése érdekében az alapítvány már elkezdte a tárgyalásokat a hazai karitatív szervezetekkel: a Vöröskereszttel, a Máltai Szeretetszolgálattal, az Ökumenikus Segélyszervezettel, a Katolikus Karitászszal, a reformátusokkal és a baptistákkal. „Az a cél, hogy az ő szervezetrendszerük segítségével érjük el azokat, akiknek a legnagyobb segítségre van szükségük” – mondta Herczeg Anita, és hozzátette, hogy a gyermekjóléti és családsegítő központok vezetőivel is tárgyalnak.

A köztársasági elnök felesége hangsúlyozta: minden forrást szeretnék az árván maradt gyermekek támogatására fordítani, ezért nem gondolkodnak olyan országos hálózat megvalósításában, amelynek a működtetési költségei a támogatások egy részét felemésztenék. „Azt szeretnénk, hogy száz forintból száz forint jusson az árva gyermekeknek” – mutatott rá.

    Az alapítvány céljáról Herczeg Anita elmondta: úgy tervezik, hogy az alapítvány két évtizeden keresztül működik: a most árván maradt csecsemőket egészen felnőtté válásukig szeretnék segíteni, támogatni.

„Az igazán jó megoldás, ha hosszú távú támogatókat találunk” – tette hozzá.

https://www.nool.hu/orszag-vilag/orszagos-osszefogas-valosult-meg-a-covid-arvak-ugyeben-4030945/

Scroll to Top