Örül mindenki, ha begurul a tarjáni adománybusz, házhoz viszik a pékárut és a játékokat is

Egyre több nógrádi településen tűnnek fel, hogy adományaikkal a hátrányos helyzetű lakókat támogassák. A salgótarjáni alapítvány fő feladatának azonban azt tartja, hogy a sérült, fogyatékossággal élő embereket segítse beilleszkedni a társadalomba és a munkaerőpiacra.

Fotó: nool.hu

Kisbusznyi adománnyal érkeznek a nógrádi falvakba, hogy a hátrányos helyzetű lakókon segítsenek. Azonban a salgótarjáni alapítvány még többet tesz a sérült, fogyatékossággal élő emberekért, annak érdekében, hogy társadalmi és munkaerőpiaci beilleszkedésüket segítse.

Sérülteket és fogyatékossággal élőket segíti a salgótarjáni alapítvány

Van két 16 éves ikerlányom, egyikük sérült és fogyatékkal élő. Azért hívtuk életre az alapítványt, hogy segítsük az életben a hozzá hasonló embereket – fogalmazott Oroszi Attila, a Caireen Alapítvány alapítója. Hozzátette: – 8-9 éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy létrehozunk egy olyan irodalmi és művészeti kávézót, ahol a sérült, fogyatékossággal élők is munkába tudnak állni. Éppen abban az évben nyílt meg a Nem Adom Fel Alapítvány kávézója is, hasonló séma alapján. Velük a mai napig nagyon jó az együttműködésünk, több szakmai programot és előadást vezényeltünk le közösen. 

Mint mondta, sérültekkel és fogyatékkal élőkkel dolgoznak és foglalkoznak, az ő helyzetük ugyanis egy olyan probléma, ami a lakosság nagy százalékát érinti, ami mellett nem lehet elmenni. Nem véletlenül nevezték el az alapítványt ezzel a sokak számára idegen szóval. A Caireen, egy kelta istennő neve, aki az elesettek gyámolítója.

Nógrádban főleg a hátrányos helyzetűeket támogatják

– Nógrád egy hátrányos helyzetű megye, ahol minden segítségre szükség van. Itt elsősorban a nehéz körülmények között élő embereket célozzuk meg. Több önkormányzattal vagyunk kapcsolatban, heti rendszerességgel szállítunk élelmiszert, a közelmúltban Karancskeszibe, korábban Nemtibe, Bátonyterenyére, Pásztóra, Kazárra és Vizslásra is vittünk adományokat – ismertette. 

Ezek főleg mentett élelmiszerek, zöldség, gyümölcs, pékáru, amit nagy áruházláncokból gyűjtenek össze. Tavaly 100 adag tartós élelmiszert osztottak ki Salgótarjánban, a forgácsi közösségi házban, 200 mikulás csomagot pedig sérült és fogyatékkal élő gyerekeknek adományoztak.

Mindezeken túl több olyan programot is tartunk, amelyeken az érzékenyítés van célkeresztben. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a társadalom nagyon elcsúszott, igyekszünk számukra bemutatni valamilyen szinten a sérült emberek életét – mondta el az alapítvány alapítója. Ebből a célból vettek részt a Nemti falunapon is szeptember 27-én, a Nem Adom Fel Alapítvánnyal és a Határtalan Erő Sport Egyesülettel közösen.

Megoldandó kérdésekre keresik a választ

Születésem óta mozgássérült vagyok, a helyzettől függően kerekesszékkel közlekedek, vagy bottal járok – vette át a szót Bodnár Zoltán, az alapítvány szakmai vezetője, projektmenedzsere. Mint mondta, 2008 óta aktív tagja a civil szférának, azért tetszett meg neki az alapítvány tevékenysége, mert olyan problémákra akarnak választ adni, ami aktív, élő, megoldandó feladat. A segíteni akarás motiválja az alapítványban résztvevőket. Szakmai alapokra helyezve igyekeznek szolgáltatásaikat működtetni, melyet széles körben elérhetővé tesznek, így nem csak Nógrád megyében nyújthatnak majd segítséget, de mindenképpen törekszenek az itt élő embereket bevonni a tevékenységekbe. Jelenleg is több szolgáltatás előkészítése zajlik, amivel a fogyatékossággal élők mindennapjait segíthetik majd.

A fogyatékossággal élő emberek köztünk élnek

Legfontosabb célunk felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy a fogyatékossággal élő emberek közöttünk élnek. Magyarország lakosságának ugyanis 8-9 százaléka érintett – hangsúlyozta Oroszi Attila, hozzátéve: – Az akkreditált munkahelyteremtés a legfontosabb annak érdekében, hogy ezek az emberek is munkába tudjanak állni, és ezáltal is fontosnak érezzék magukat a társadalmunkban. Ezért akarjuk megszólítani a nyílt munkaerőpiaci szereplőket is. A társadalmi felelősségvállalás ugyanis erről szól, hogy a cégek lehetőségeik szerint az ilyen fontos ügyek mellé állnak.
Alapítványunk minden segítséget megad, nem csak a munkavállalók, hanem a munkáltatók részére is.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/10/salgotarjani-alapitvany-adomany-fogyatekkal-elo-emberek

Scroll to Top