Pap Tamásra emlékeztek Balassagyarmaton, hét újabb fiatalt támogat az alapítvány

A Pap Tamás Emlékére Alapítvány ünnepi jubileumi megemlékezésén újabb hét tehetséges fiatal kapott támogatást a továbbtanuláshoz péntek délelőtt a Magyar Közút balassagyarmati mérnökségén.

A vonzáskörzetben élő és tanuló tehetséges, de hátrányos helyzetű fiatalok közép- és felsőfokú továbbtanulásának elősegítését célzó Pap Tamás Emlékére Alapítvány 25 éve működik az Ipoly-parti városban. A pénteken tartott megemlékezésen Lehel Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója köszöntötte a megjelenteket, kiemelten Pap Tamás családját.

Fotó: nool.hu

– Kiválóan teljesített a balassagyarmati mérnökség az úthálózatok minden mutatójában Pap Tamás vezetése alatt, most igyekszünk visszatérni ugyanarra műszaki színvonalra és igényességre – mondta el a megemlékezésen Lehel Zoltán.

Élen járt az újfajta útépítő technikák alkalmazásában

Következő felszólalóként dr. Szakos Pál, az alapítvány kuratóriumának elnöke Pap Tamás életútját és munkásságát ismertette. 
– A megemlékezés másik indítéka, hogy alapítványunk névadója, Pap Tamás okleveles útépítő- és úttervező üzemmérnök 1948. január 16-án, azaz alig több, mint 75 éve született Alsópetényben és sokunk számára fájdalmas módon 1998. április 25-én – ami épp 25 éve múlt – végleg itt hagyott bennünket. Élen járt az újfajta útépítő technikák alkalmazásában, emellett kiemelkedő közéleti szerepet is betöltött, a mérnökségen megtekinthető közúti emlékek is neki köszönhetők – ismertette a kuratórium elnöke.

Kiemelte, hogy az emlékére létrehozott szervezet a 25 éves működése alatt a fiatalok tanulásának támogatására – a most átadott támogatásokkal együtt – 19 millió forintot fordított. Összesen 493 beérkezett eseti pályázatból 332 pályázat nyert támogatást, amely 135 tanulót jelent.

Az elhunyt szakember családja hozta létre az alapítványt

– Az alapítványt Pap Tamás családja – özvegye Éva és gyermekei, Tamás és Kornél – indították. Tőkét az alapítást követő évben 18 adományozó, az eltelt 25 évben 38 adományozó támogatta. Nem titkoljuk, hogy jelen összejövetelünk célja, a megemlékezésen túl, a bevételeinknek, az alapítvány további működési feltételének a növelése is, amely akár az SZJA-felajánlásokból is eredhet. Természetesen köszönettel fogadnánk minden olyan gazdálkodó szervezetet, magánszemélyt, eseti támogatását is, aki teheti és úgy gondolja, hogy a fiatalok képzésébe fektetett tőke térül meg a legnagyobb haszonnal– emelte ki Dr. Szakos Pál.

Hét tanulót támogattak
Az eseményen koszorút helyeztek el Pap Tamás emléktáblájánál, majd végezetül átadták az idei támogatásokat. Összesen hét tanuló vehette át Pap Tamás özvegyétől a felajánlást. Ketten kaptak 100 ezer forintot a felsőfokú tanulmányaikhoz és öt középiskolás részesült 75 ezer forint támogatásban.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2024/04/pap-tamasra-emlekeztek-balassagyarmaton

Scroll to Top