Pizzás és pacalos verzió is készült, ínycsiklandó, miként gondolták újra a palócok kedvenc ételét a nógrádi faluban

Ínycsiklandó ételekből nem volt hiány Etesen. Első ízben rendeztek macsánkafőző versenyt az etesi focipályán. Az Együtt Tenni, Együtt Segíteni Egyesület szombati főzőversenyén nemcsak a klasszikus, hagyományos ízek, hanem igazi ételkülönlegességek is főttek a bográcsokban.

Fotó: nool.hu

A hagyományőrző gasztronómia napon a macsánka került a középpontba, amelyet természetesen meg is kóstolhattak a résztvevők. A macsánkát, más néven paprikás krumplit a legkülönbözőbb módokon készítették el a főzőcsapatok, így készült pizzás, pacalos, kolbászpörköltes macsánka, sőt még akadt olyan csapat is, akik bodagot sütöttek ehhez a palóc finomsághoz. A macsánka mellett húsos- és toros káposzta, pacal, valamint különböző palacsinták is szerepeltek a kínálatban. 

Egy tradicionális palóc étel, a macsánka kapta a főszerepet az etesi főzőversenyen

Az I. Etesi Macsánka Főzőversenyt hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg. A Karancs-völgyi településektől kezdve egészen Pilinyig összesen 13 csapat vett részt a főzőversenyen. A rendezvény kiválóan sikerült és nagyjából kétszáz látogatót vonzott a faluba – fogalmazott érdeklődésünkre Palkovics Beáta, az Együtt Tenni, Együtt Segíteni Egyesület elnöke, aki azt is hozzátette, hogy minden induló csapatnak 3 kilogramm burgonyát biztosítottak.

Az ínycsiklandó falatokon túl a sportolás is szerepet kapott Etesen

Amíg a finomabbnál finomabb macsánkák a bográcsokban rotyogtak, addig az etesi focipálya másik oldalán a 4. Sportnapon nyolc focicsapat mérte össze tudását. A már hagyományos sportnapot ezúttal is Sirkó Tamás hozta össze. A helyszínen az Etesen élő Sirkó Dalmát, az SBTC utánpótláskorú cselgáncsozóját köszöntötték, aki Etes Község Önkormányzatától, illetve Képviselő-testületétől az országos és külföldi versenyeken nyújtott kiváló teljesítményéért elismerést vehetett át.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2026/07/macsanka-izletes-paloc-etel

Scroll to Top