Rangos díjjal ismerték el a civilek munkáját Salgótarjánban

Megtartotta ülését a helyi civil fórum kedden a Városházán.

Fekete Zsolt, a város polgármestere elmondta, hogy jó pár hónapig nem volt lehetőség efféle jellegű találkozásra a pandémia miatt. Kiemelte: bízik benne, hogy a negyedik hullám már enyhébb lesz, mint az előzőek.

Hozzátette, hogy a város önkormányzata mindig törekedett a civil szervezetekkel való jó kapcsolat kialakítására, amelyek a teljes salgótarjáni társadalmat lefedik. Az egyesületek olyan sokszínűek, s annyi területen – művészettől a városszépítésen és a hagyományőrzésen keresztül – tevékenykednek, hogy az élet szinte minden szegletén megmutatkoznak.

A polgármester megköszönte azon civil szervezeteknek a munkáját, akik a világjárvány alatt segítettek a rászorultaknak.

Ezt követően átadták a Civilek a városért díjat, amelyet még a Salgótarjáni Civil Kerekasztal 2010-ben alapított. A kitüntetés célja az, hogy elismerje azon személyek és szervezetek tevékenységét, akik, vagy amelyek kiemelkedő civil tevékenységükkel hozzájárultak Salgótarján civil társadalmának sokszínű és hatékony működéséhez, valamint folyamatos fejlesztéséhez. A díjat idén a Kistarján Egyesület kapta meg kimagasló tevékenységéért.

https://www.nool.hu/kozelet/helyi-kozelet/rangos-dijjal-ismertek-el-a-civilek-munkajat-salgotarjanban-4266020/

Scroll to Top