Rangos elismerést kapott egy nógrádkövesdi polgárőr

Rangos elismerésben részesült Molnár Mónika polgárőr az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai székházában megrendezett Szent István-napi ünnepségen – számolt be róla Sinkó Attila, Nógrádkövesd polgármestere a település közösségi oldalán.

Fotó: ipolyinfo.com

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke elnöki dicséretben és jutalomban részesítette Molnár Mónikát. Az elismerést példaértékű vezetői tevékenységéért, valamint a külterületen élők biztonságának növelése érdekében végzett kiemelkedő és áldozatos munkájáért kapta.

A polgármester szerint a kitüntetés nemcsak Molnár Mónika munkájának visszaigazolása, hanem az egész nógrádkövesdi közösség számára büszkeség. Mint írta, a polgárőr hosszú ideje kitartóan és önzetlenül dolgozik a településen élők biztonságáért.

Különösen figyelemre méltó, hogy Nógrád vármegyéből mindössze két ember részesült ezen a napon ebben az elismerésben. A másik díjazott a béri Németh László volt.

Sinkó Attila a bejegyzésében mindkét kitüntetettnek gratulált, és kiemelte: munkájukkal nemcsak saját településük közbiztonságáért tesznek nap mint nap, hanem Nógrád vármegye jó hírnevét is öregbítik.

Büszkék vagyunk Rád!

– üzente a polgármester Molnár Mónikának, megköszönve a közösségért és a település biztonságáért végzett munkáját. A további szolgálatához jó egészséget, kitartást és sok sikert kívánt.

https://www.ipolyinfo.com/2026/08/15/rangos-elismerest-kapott-egy-nogradkovesdi-polgaror-2/

Scroll to Top