Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért

Áder János köztársasági elnök úr és felesége, Herczegh Anita asszony alapítványt hoztak létre a koronavírus járvány során árván és félárván maradt gyermekek megsegítésére.

Az alapítvány hosszú távon veszi szárnyai alá a gyermekeket és kíséri figyelemmel sorsukat, hiszen célja az, hogy ne csak egy-két évig segítsék őket, hanem lehetőség szerint legalább addig figyelemmel kövessék életüket, amíg nagykorúvá nem válnak, szakmát vagy diplomát nem szereznek. Az anyagi támogatás mellett pszichológiai segítséget is nyújtanak, továbbá a nevelésben, oktatásban, ügyintézésben, munkakeresésben is egyaránt segítséget nyújtanak. Az államfő a múlt heti sajtótájékoztatón kiemelte: amikor a Regőczi István Alapítvány létrehozását bejelentették, 600 érintett gyermekről és 400 családról tudtak, de a helyzet azóta tovább romlott – már közel 800 gyermekről, és 522 olyan családról van tudomásuk, ahol ez a tragédia bekövetkezett.    

A köztársasági elnök úr által létrehozott Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért nyilvántartásba vétele megtörtént, képviselője dr. Herczegh Anita Katalin, a köztársasági elnök felesége.

A nyilvántartásba vétellel az alapítvány megkezdte hivatalos működését, így már anyagi támogatást és további felajánlásokat is kész fogadni.  Már működik az alapítvány honlapja is – bár még nem készült el teljesen -, amelyen szerepelnek a szervezettel kapcsolatos alapvető információk: az alapítvány szándékainak megfogalmazása, a számlaszám és az elérhetőség is. Az alapítvány honlapja: www.regoczialapitvany.hu.

Az anyagi támogatás átutalásához szükséges banki adatok az alábbiak:

A kedvezményezett neve: Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért

A kedvezményezett pénzforgalmi számlaszáma:   11705084-21448492

Az anyagi támogatások banki utalásakor a közleményben a támogatónak saját nevét, valamint az „alapítvány támogatása” megjegyzést szükséges feltüntetnie.

Az alapítvány adószáma: 19302599-1-14

A Kuratórium tagjai köszönik minden nagylelkű támogató felajánlását, amellyel hozzá kívánnak járulni a koronavírus betegségben elhunytak hozzátartozóinak megsegítéséhez.

https://civil.info.hu/kezdolap/hirek/index.html?o=263

Scroll to Top