Egy különleges együttműködés kezdődött a Nógrád vármegyei rendőrség és a Vanyarc-Sarlóspusztán található Lóska Ménes Sportegyesület között. Lovasrendőrök kiképzésében segít Lóska János, korábbi válogatott military lovas, a nógrádi ménes alapítója, aki most a közös munkáról számolt be nekünk.


Nemrég egyedülálló lehetőségünk adódott arra, hogy ellátogassunk a Vanyarc-Sarlóspusztán található Lóska Méneshez, ahol immár több mint három évtizede elhivatottan dolgoznak azon, hogy fenntartsák a kisbéri félvér lófajtát, továbbá minden általuk tenyésztett és felnevelt ló remek kiképzést kapjon, s ezt hasznosítani tudják akár a lovas turizmus, akár a lovassportok terén. A Lóska család azonban ezen túlmenően a közbiztonság megerősítése iránt is elkötelezett, ezt pedig azon együttműködés is alátámasztja, amely nemrég köttetett a nógrádi ménes és a vármegyei rendőrség között.
Lovasrendőrök kiképzésében segít a nógrádi ménes
Mint azt megírtuk, nemrég megállapodás született arról, hogy a Lóska Ménes Sportegyesület segítséget nyújt ezentúl a lovas rendőrök képzésében a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Ez azt jelenti, hogy a lovasok teljesen bérmentve gyakorolhatnak a birtokon, ráadásul biztosítják számukra a megfelelő eszközöket és a szakmai tudást is.
Fontosnak tartom a közbiztonság megerősítését Nógrádban, ezért rögtön támogattam Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrfőkapitány ötletét, hogy komolyabb képzést kapjanak az itteni lovasrendőrök. Fel is ajánlottam egyből a segítségemet, így megszületett az együttműködés a főkapitányság és az egyesületünk között – mesélte érdeklődésünkre Lóska János lovasedző, a Lóska Ménes Sportegyesület vezetője.
Hozzátette: ezáltal a lovasturizmus és a lovassportok is nagyobb szerepet tudnak kapni, amely egy rendkívül hasznos dolog, hiszen Nógrád vármegye az élen van mindkét téren, ezt pedig szerinte érdemes minden módon kihangsúlyozni.
– Hat lovasrendőrt hoztak ide Sarlóspusztára, akik képzésénél az volt a legfőbb cél, hogy tovább fejlődjenek. Minél nagyobb a lovas tudása, annál biztonságosabban tudja végrehajtani a feladatokat, akár a rendészeti megbízásokat is – fogalmazott a korábbi válogatott military lovas, majd így folytatta:
– Egyébként ez a kezdeményezés egy nagyon jó dolog a mai társadalomban, itt meg végképp, mert látható, hogy szívesebben fogadják a lovasrendőröket a településeken, közvetlenebb velük a kapcsolat, illetve nagyobb segítséget nyújthatnak baj esetén. Lóval olyan helyekre is eljuthatnak – például egy erdőben, hegyvidékes részen történt balesethez –, ahová más járművel nem lehet.
Lószimulátorral gyakorolhatnak
A képzés egyik eszköze az 1990-ben egy balesetet szenvedett, neves zsoké rehabilitációjához kifejlesztett és azóta számos alkalommal tökéletesített angol lószimulátor. Ez lényegében egy
- küllemében,
- méreteiben és
- mozgásában
a valódi lovakra hasonlító szerkezet, amely érzékelőivel hihetetlenül pontosan méri a lovas minden apró rezdülését, majd egy, a lóval szemben felállított képernyőn valós időben értékeli is azokat, így a szakemberek máris javíthatják a lovas mozgását.
Ezt a gépezetet látogatásunk alkalmával Lóska János is bemutatta nekünk, s elmondta, hogy a lovasrendőr kiképzésében és az esetleges hibák kijavításában ez egy hatalmas segítség – rendszeresen használják is egy lovasinstruktor jelenlétében. Természetesen ez a mű ló nem tud megugrani és megijedni, mint egy igazi teszi, így vele ideális körülmények között lehet gyakorolni.
– Ilyen szimulátorokkal dolgoznak a lovasiskolákban, lovasterápiás központokban világszerte. Tudomásom szerint Magyarországon összesen kettő van belőle, tehát ebben a tekintetben is az elsők között szerepel a Lóska Ménes Sportegyesület – közölte Lóska János.
Versenyre készítették fel a rendőröket
Az edzések különösen fontosak voltak az utóbbi időben, ugyanis a lovasszolgálat tagjai a Nemzetközi Rendőr Lovasversenyre is készültek, amely október 3-án, pénteken volt megtartva Szilvásváradon. A megmérettetésen két lovasrendőr vett részt, akik oktatásában Lóska János, valamint Egyed László lovastusa versenyző is segített, hiszen a verseny egyik része akadályugrásokból állt, míg a másik fele olyan speciális feladatokból, amelyek a rendőrlovakat és persze lovasaikat állítják kihívások elé.
A sportegyesület vezetője most csak tisztes helytállást vár a lovasrendőröktől, de a jövő évi versenyen már ennél többet, mivel akkor hamarabb tudják majd elkezdeni a felkészülést.
Mindezek fényében arról is kérdeztük Lóska Jánost, hogyan tovább a jövőben: – A ménes a továbbiakban is segíteni fogja a lovas rendőrök kiképzését és a rendőrséggel együtt egy bűnmegelőzési programot dolgozunk ki, ami mentén folytatódhat a közös munka a közbiztonság és ezáltal a lovasturizmus megerősítése érdekéb
Videó link: Lovasrendőrök kiképzésében segít Lóska János, korábbi válogatott military lovas
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/10/nogradi-menes-lovasrendor-kikepzes-vanyarc
