Sikeres salgótarjáni klub ünnepelte jubileumát

A napokban ünnepelte a salgótarjáni Strandépítők Kézilabda Club a megalapításának 20. évfordulóját. A jeles esemény megünneplése céljából az egyesület elnöke, Rácz Viktor elnök egy ünnepi vacsorára hívta össze a 14 alapító tagot és olyan embereket, akik az elmúlt húsz évben a klub életének szerves részei voltak.

Fotó: nool.hu

A beszélgetős, nosztalgiázós vacsora keretein belül felelevenítették a klub történetét, az elmúlt évek sikereit, valamint azt, hogy hova is jutott az a kis egyesület, amit 20 éve 14 strandkézilabda játékos alapított.

Az este folyamán a Nógrád Vármegyei Kézilabda Szövetség elnöke, Bártfai Ferenc is kifejezte gratulációját a szövetség nevében egy 20. évfordulós emlékplakett átadásával. „Ezúton is szeretnénk megköszönni az alapítótagoknak és annak a sok embernek, akik az évek alatt közreműködtek, hogy létrehozták azt az egyesületet, ami az elmúlt 20 év alatt számtalan sikeres csapatot, válogatott sportolót és Európa legrangosabb strandkézilabda tornáját mondhatja magáénak. Reméljük, hogy még nagyon sok évig ünnepelhetjük a Salgótarjáni Strandépítők sikereit!” – fogalmazott Rácz Viktor elnök.

https://www.nool.hu/helyi-sport/2025/11/sikeres-salgotarjani-klub-unnepelte-jubileumat

Scroll to Top