Felkavarta az állóvizet a hazai horgásztársadalomban a világbajnok Döme Gábor, amikor javaslatot tett a harcsák új alsó- és felső mérethatárának bevezetésére. A neves sporthorgász szerint vizeink csúcsragadozóját a jelenlegi szabályozás nem képes megfelelően védeni, pedig azt a harcsaállomány is megérdemelné.


A harcsa mind a mai napig az egyetlen olyan nemes halunk, vizeink csúcsragadozója, amelynek Magyarországon a természetes vizeken nincs meghatározva a felső határa, és, ha úgy tetszik, a törzsállomány nem élvez védelmet. Ellentétben a ponttyal, az amurral, a csukával, illetve a süllővel is, amelyeknek már van felső, elvihető méretkorlátja – közölte a Pecaverzum.
Ezért a világbajnok horgász, Döme Gábor azt javasolja, hogy a harcsák minimálisan elvihető mérete 80 centiméter, míg a legnagyobb megkímélendő példányokat 150 centiméter felett már kötelező legyen visszaengedni.
Döme Gábor nem csupán egy véletlenszerű ötlettel állt elő: évtizedes tapasztalat, versenyeredmények és a természet iránti mély tisztelet áll javaslata mögött. A szürke harcsák fontos szerepet töltenek be az ökoszisztémában. A világbajnok horgász javaslata pedig már a Magyar Országos Horgász Szövetséghez (MOHOSZ) is eljutott.
A nógrádi horgászok és halőrök így vélekednek a harcsaállomány védelméről
A magyar mozgáskorlátozott finomszerelékes úszós horgászválogatottal világbajnoki címet szerző salgótarjáni Vas Károly szerint minden egyesület másként éli meg a harcsák jelenlétét a vizeiben.
Akad, ahol kívánatos, hiszen sokszínűséget hoz a tavak élővilágába, így a saját tagokat és a napijegyes horgászokat is érdekli. De vannak azon kisebb egyesületek, akik már néhány nagyobb harcsával is szinte csődbe mennek, mert nincs annyi anyagi forrásuk, hogy „etetni” tudják ezt a falánk ragadozót. Az etetés alatt pedig a legdrágább takarmányhalakat értem, mint a süllő és a ponty – emelte ki Vas Károly, aki arra is kitért, hogy az országos mérethatároktól egyesületenként megengedett eltérni, igaz, ezeken csak szigorítani lehet, könnyíteni nem.
A salgótarjáni Tóstrand Horgász Egyesület hivatásos halőre és halásza, Berger Tamás elmondta, hogy a Tóstrandon túl vannak szaporodva a szürke harcsák.
A tavalyi radarozásnál láttunk egy 220 centiméteres példányt is, ami körülbelül 80 kilogramm. Amit az egyesület telepít pontyokat, abból sajnos nagyon sokat megesznek a harcsák. Jelenleg úgy vagyunk ezzel a helyzettel, hogyha megvan az országos méret, vagyis a 60 centiméter, vigyék el a halat. Ebben az évben eddig négy harcsát sikerült hazavinniük a horgászoknak.
Az országszerte népszerű nógrádi horgászparadicsomnak számító, Maconkai-víztározó és tórendszeréből gyakran óriási harcsákat fognak ki a pecások.
Teljesen egyetértek Döme Gábor javaslatával, hiszen fontos a szürke harcsák védelme, amely halfaj egyáltalán nem buta. Jelenleg minimum 60 centimétertől vihetők el a harcsák, de azon még elég kevés hús van, így a 80 centiméteres legkisebb elvihető méretet támogatom – hangsúlyozta Brestyánszki István, aki Maconkán hivatásos halászati őr, de emellett több hatalmas harcsa is a horgára akadt már, köztük egy több mint kétméteres, 60,5 kilós példány is.
Bár még nem tudni, hogyan dönt a szövetség, annyi bizonyos: Döme Gábor javaslata nem csupán egy szakmai indítvány. Egy üzenet arról, hogy a vizeink élővilága érték, amelyet nemcsak élvezni, hanem óvni is kötelességünk.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/11/harcsa-vilagbajnok-horgasz-javaslat-pecazas
