Szakmai látogatás Salgótarjánban

államtitkár

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár Fülöp Attila szakmai látogatást tett április 28-án Salgótarjánban. Ennek keretében a helyettes államtitkár a megyei civil szervezetek helyzetéről, illetve a Nógrád Megyei Civil információs Centrum címbirtokos „A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány” munkájáról tájékozódott.

Salgótarján. Tolnai Sándor „A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány” elnöke elmondása szerint közösen értékelték az elmúlt időszakban felmerülő problémákat. Továbbá azt is, hogy miben lehetne fejlődést elérni a jövőre nézve és egy-két dologban sikerült kitekinteni is. Ezen kívül tapasztalatokat osztottak meg a helyettes államtitkárral a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati forrásaival kapcsolatban.

Fülöp Attila elmondta, hogy azzal kapcsolatban tartottak megbeszélést, hogy a civil szervezeteknek milyen segítséget tudnának nyújtani. Két támogatási módot emelt ki, amivel az állam próbálja segíteni őket. Az egyik egy technikai támogatás, ugyanis mindegyik megyében létezik egy civil információs centrum. Nógrádban „A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány” végzi ezt a feladatot, ez annyival több az összes többi egyesületnél és alapítványnál, hogy több feladatot terheltek rá. Az ő segítségüket, támogatásaikat kérheti a többi alapítvány, illetve egyesület.

A másik támogatási mód a Nemzeti Együttműködési Alap, amely keretein belül szakmai programokat és a működést lehet támogatni. A 2016-os kiírás terhére Nógrád megyében is voltak nyertes pályázatok, szám szerint 90 darab, ami közel 60 millió forintot nyert.

Becsó Zsolt országgyűlési képviselő beszédében elmondta, hogy megyénkben is vannak követendő példák, léteznek jól működő civil szervezetek. Ezek közé tartozik „A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány”.

Többek között kiemelte, hogy példaértékű az a tevékenységük, amit a közfoglalkoztatás terén fel tudnak mutatni. Immár mintegy 60 főt foglalkoztatnak a program keretén belül, ami a jövőben csak növekedni fog. Mindehhez technikai segítség is szükséges, amit a kormányzat jelentős anyagi támogatással segít.

A NEA éves szinten milliárdos nagyságrendű források fölött diszponál és a civil világ legnagyobb segítője. Mindezt dr. Diósiné Taracsák Judit, a Salgótarjáni Civilekért Közhasznú Alapítvány elnökének beszéde követette. Elmondása szerint az előbb említett alapítvány 2009-ben jött létre, amely szolgáltatás típusú. A közcélú feladatok mellett nagyon sok tevékenységet fel tud vállalni az alapítvány, mert a körülményei adottak hozzá. Reméljük a jövőben még több civil szervezet alakul megyénkben, akik segítik és támogatják a lakosságot!

(Forrás: www.nhc24.hu)

Scroll to Top