Szavazz 2019 év halára!

szavazz 2019

Megkezdődött a szavazás a 2019-es év haláról. A Magyar Haltani Társaság ismét három őshonos fajt állított jelöltként, melyek közül kettő fogható, egy védett.

Egyik jelöltünk az álló- és lassú folyású vizeket kedvelő vörösszárnyú keszeg. Többnyire a vízi növényzetben gazdag vizekből fogják, hiszen táplálékát túlnyomórészt fonalas algák, fiatal növényi hajtások, magvak alkotják. Fölfelé nyíló szájáról, vöröses úszóiról könnyen felismerhető.

A védett szivárványos ökle legkisebb és legszínesebb halaink egyike. Ez utóbbi megállapítás azonban csak a hímekre vonatkozik, amelyek szaporodás idején szivárványszínekben pompáznak. A nőstényeknek viszont néhány cm hosszú tojócsövük nő, melynek segítségével nagyobb testű kagylók köpenyüregébe rakják ikráikat. Az utódok mindaddig e védett helyen fejlődnek, amíg önálló mozgásra és táplálkozásra nem képesek.

Harmadik jelöltünk a gyors, oxigéndús vizeket kedvelő sebes pisztráng. Olajzöld hátát és világosabb oldalát rendszerint fehérlő udvarral körülvett piros foltok díszítik, de akadnak olyan formái is, amelyekről ezek hiányoznak. A testoldal nagyobb, szürke foltjai a fiatalokat jellemzik. Kiváló sporthal, ezért előszeretettel telepítik az erre alkalmas vizekbe. Túlnépesítve azonban súlyosan károsíthatja az eredeti halfaunát, ezért óvatosan kell eljárni.

A szavazatokat 2018. december 31-én déli 12 óráig várjuk a társaság honlapjára (http://haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php).

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top