Százezer forinttal támogatták az autista gyermekeket a salgótarjáni lokálpatrióták

Mint arról be is számoltunk negyedik alkalommal szervezték meg augusztusban az eresztvényi egészségnapot a Salgótarjáni Lokálpatrióták. Az eseményen összegyűlt százezer forintot a Nógrádi Autizmus Alapítványnak ajánlották fel.

Fotó: nool.hu

A Salgótarjáni Lokálpatrióták negyedik alkalommal rendeztek egészségnapot augusztusban az Eresztvényi Látogatóközpontban, ahol a hagyományokhoz hűen idén is hátrányos helyzetűeknek gyűjtöttek pénzt. A gyermekrajzverseny nevezési díjaiból és a nyársalós kenyérért felajánlott önkéntes összegből ezúttal egy gyógypedagógiai intézményt, a salgótarjáni Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola óvodai egységét támogatták százezer forinttal. A napokban a jelképes összeget Varga Gézáné, az alapítvány kuratóriumi elnöke átvette.

A Salgótarjáni Lokálpatrióta Egyesület  vezetője, Simon Gyula elmondta: fontosnak tartja, hogy a nehézsorsú embereket segítsék.

– Az egészségnap egyik kiemelt célja, hogy Salgótarjánban és környékén olyan egyesületeknek gyűjtsünk, akik sérült gyermekkel vagy rászorulókkal foglalkoznak. E kezdeményezés azért is fontos számunkra, hogy kinyissuk az emberek szemét, és megfelelő látószögbe kerüljenek a nehezebb sorsú társaink. Volt lehetőségem látni, hogy nem egyszerű a beteg gyermekeknek, biztosan hasznukra lesz a képességfejlesztő programokra és játékokra nyújtott összeg – mondta Simon Gyula.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/10/szazezer-forinttal-tamogattak-az-autista-gyermekeket-a-salgotarjani-lokalpatriotak

Scroll to Top