Színes őszi kavalkádban ismerkedtek a salgótarjáni civilekkel a fiatalok

Civil szervezetekkel, az általuk végzett tevékenységekkel ismerkedhettek játékos vetélkedő keretében az érdeklődő fiatalok ma délelőtt Salgótarjánban.

Szerda délelőtt színes forgatag fogadta Salgótarján belvárosában a járókelőket. A Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központot működtető „Háztartások Foglalkoztatásáért” Alapítvány szervezte meg az immár hagyományos Civil mozaik elnevezésű programot. A rendezvényt azzal a céllal hívták életre, hogy a térségben működő civil szervezeteket, az általuk végzett tevékenységet megismertessék és népszerűsítsék a fiatalok körében. 

Fotó: nool.hu

A nap folyamán 16 civil szervezet mutatkozott be, szűkebb hazánk általános és középiskolás tanulóit várták a szervezők. – Idén is azzal a céllal rendeztük meg a színes programot, hogy a fiatalok megismerjék a környezetükben tevékenykedő civil szervezeteket, ezáltal kedvet kapjanak ahhoz, hogy önkéntesként egy-egy jó ügy mellé álljanak – fogalmazott  Tolnai Sándor, az alapítvány munkatársa 

Minderre egy játékos feladatmegoldás során volt lehetőségük: a tanulók ötfős csapatokban, a civilek standjainál teljesíthették a megmérettetést. Minden állomáson egy mozaikdarabbal gazdagodtak, amiből végül összeállt a teljes kép. A verseny értékes nyereményekért folyt.  

Szívesen főznek a társszervezetek programjain

A jó hangulatú programon az Ezerszín, Ezernyi Szív Egyesület tagjai lángossal és teával kínálták a résztvevőket. Danyi Erika, az egyesület elnöke portálunknak elmondta, hogy nagy örömmel tesznek eleget minden felkérésnek, és szívesen főznek a társszervezetek programjain. Emellett az adománygyűjtésből és azok szétosztásából is kiveszik részüket. A szervezet soraiban sok a fiatal, és bárhol fordulnak meg, mindig szívesen segítik munkájukat a fiatal önkéntesek. Ez talán annak köszönhető, hogy a csapat tagjai szívesen töltik együtt idejüket, mindig jó hangulatban végzik a dolgukat. A hozzájuk csatlakozó fiataloknak is mindig adnak feladatot, így érzik, hogy munkájukkal ők is a jó ügyet segítik.

Népdalokat énekeltek 

A Palóc Nők a Holnapért Egyesület sátránál őszi témájú népdalokat énekeltek a diákok a mozaikdarabokért. Az egyesület tagjai elmondták: a szervezet húsz évvel ezelőtt azzal a céllal alakult, hogy megőrizzék a palóc kultúrát, éltessék és továbbadják a hagyományokat. Ezen kívül rendezvényeket, a tagokat érdeklő különféle témákban előadásokat szerveznek. Tapasztalatuk szerint nehezen vonhatók be a fiatalok a szervezet életébe. A nap folyamán civil táncstúdiók tagjai is színpadra léptek, akik színes műsorukkal szórakoztatták a résztvevőket.

Videó link: https://videa.hu/videok/nool/emberek-vlogok/ismerkedtek-a-salgotarjani-civilekkel-fiatalok-civilek-ismerkedes-tevekenyseg-kYBNkgeoajZLX4ol?start=0

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2023/10/szines-oszi-kavalkadban-ismerkedtek-a-salgotarjani-civilekkel-a-fiatalok-video

Scroll to Top