Szirákon megemlékeztek a híres Telekiekről

A Szirák Polgárosodásért Alapítvány szervezésében szombaton ünnepélyes keretek között adták át a felújított Teleki-Degenfeld sírboltot a településen.

A műemlék a Nemzeti Sírkert része, ahová országosan ismert embereket – mások mellett Teleki Józsefet, a Magyar Tudományos Akadémia első elnökét és féltestvérét, Teleki László írót – temettek el.

Az eseményen Kómár Jánosné, a falu polgármestere háláját fejezte ki a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársainak és az evangélikus egyháznak, hogy megvalósulhatott e példaértékű fejlesztés.

Dr. Lukács Noémi, a Szirák Polgárosodásért Alapítvány kuratóriumi elnöke azt hangsúlyozta, hogy értékeink megismerése és megbecsülése mindenkor kiemelt jelentőséggel bír. Az elnök hozzátette, hogy Szirákon már korábban felismerték, hogy a műemlék rekonstrukciójára nagy szükség van, ugyanakkor az önkormányzat nem tudta saját erejéből kivitelezni a munkálatokat.

Az átadón az érdeklődők több előadást is hallhattak a Telekiekről, majd közösen megtekintették az elkészült műemléket.

https://www.nool.hu/kozelet/helyi-kozelet/szirakon-megemlekeztek-a-hires-telekiekrol-4313084/

Scroll to Top