Szívmelengető napot szerveztek a mentett kutyákért és cicákért Bátonyterenyén

Jó hangulat, látványos bemutatók és önzetlen segítség. Így zajlott a vasárnap Bátonyterenye főterén, ahol a Mancs Menedék Állatvédő Egyesület által gondozott kutyákat támogathatták a segítő szándékú emberek egy jótékonysági nap során.

Fotó: nool.hu

Sok család és érdeklődő látogatott el vasárnap Bátonyterenye főterére, ahol színes programok „ölelésében” zajlott jótékonysági nap a Mancs Menedék Állatvédő Egyesület védencei számára. Bozó Brigitta, az egyesület elnöke érdeklődésünkre elárulta: sok kitelepülésen, jótékonysági gyűjtésen vettek már részt, azonban a vasárnapi alkalom egy kicsit más, mint a korábbiak.

A jótékonysági nap sikeréért még az esőfelhők is visszavonulót fújtak

– Ez volt az első, hogy a jótékonysági nap mellé programokat is szerveztünk. Nagy köszönet illeti Lenkey-Szabó Enikőt, helyi lakost, illetve Fodor Annát, az egyesületünk önkéntesét, akik rengeteget dolgoztak azért, hogy ez a nap megvalósuljon – fejtette ki Bozó Brigitta, aki arra is kitért, hogy az ő várakozásait mindenképpen felülmúlta az esemény. Hozzátette: a reggeli eső aggodalommal töltötte el, de később, ahogy javult az idő megérkeztek az érdeklődők is, illetve így a legtöbb programot meg is tudták tartani.

Színes programok várták az érdeklődőket

Fellépett a Flower Girls Mazsorett csoport Pádár Éva vezetésével, az érdeklődők megtekinthettek egy látványos kutyás bemutatót. Nagy népszerűségnek örvendtek az eseményre kilátogatók körében az RC autók, de sokan vették szemügyre a kiállított rali autót és a traktort is, illetve szintén többen is vállalkoztak a bűnmegelőzési teszt kitöltésére. A legkisebbekre is gondoltak természetesen a szervezők, a kicsik rajzversenyen és lufifújó versenyen mérhették össze az ügyességüket. Emellett a jótékonysági napot színesítette:

  • lufihajtogatás,
  • állatos kvízjáték,
  • kézműves termékek.
Érkezett támogatás, mind tárgyi, mind anyagi

Mancs Menedék Állatvédő Egyesület vezetője úgy gondolja, hogy a rendezvény elérte a célját, ami nem más volt, minthogy az embereket és az állatokat kicsit közelebb hozzák egymáshoz. A jótékonysági nap során szép mennyiségű felajánlást kaptak. Érkezett számukra macska- és kutyatáp, valamint konzerv és kutyaszalámi. Emellett pedig több plédet, pokrócot, itatóvödröt, játékot, pórázt és hámot is kaptak. Bozó Brigitta hangsúlyozta: nagyon örülnek, hiszen az adakozók a cicákra is gondoltak, holott rendszerint róluk megfeledkeznek az emberek.

– Az adománydobozunk sem maradt üres, amiért szeretnék köszönetet mondani minden segítő szándékú embernek. Összesen 174 ezer 500 forint gyűlt össze, ami nagy segítség számunkra – fogalmazott az egyesület vezetője.

A legkisebb felajánlás is hatalmas segítség a védenceknek

Bozó Brigitta arra is kitért: az állatorvosi költségek rendezése számít a legnagyobb kiadásuknak. Emellett helyhiány miatt kutyapanziók szolgáltatására is szükségük van, ami szintén nem olcsó, ahogy a védenceik táplálása sem.

– Sokan bele sem gondolnak. A legutóbb 18 szívférges kutyusunknak volt szüksége orvosi ellátásra, és gyógyszerre, aminek a költsége több mint 2 millió forint volt. Sajnos az állattartó egyesületek most nehéz helyzetben vannak, lényegében a létfenntartásért küzdünk, mi is. Éppen emiatt nagyon hálásak vagyunk akár a legkisebb felajánlásnak is, hiszen az hatalmas segítség a kutyusainknak, cicáinknak! – zárta sorait a Mancs Menedék Állatvédő Egyesület elnöke.

Videó link: Mancs a Szívben Állatvédő Egyesület adománygyűjtése Bátonyterenyén

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2026/05/jotekonysagi-nap-mancs-menedek-allatvedo-egyesulet

Scroll to Top