Tizedik alkalommal rendezik meg a Civil Véradó Hetet

A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága a Civil Közösségi Szolgáltató Központok, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közreműködésével immár tizedik alkalommal rendezi meg a Civil Véradó Hetet, mely idén is országszerte nyújt lehetőséget a véradásra – áll a Civil Információs Portál felhívásában.

Fotó: 3100.hu

Mint írták, kiemelten fontos a beteg embertársaink ilyen módon történő megsegítése, a vérellátás folyamatosságának biztosítása, hiszen vérkészítmények nélkül számos beteg felépülése vagy élete veszélybe kerülhet.

A kezdeményezéshez ezúttal is csatlakozott a Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ, mely a héten összesen hat helyszínen várja a véradókat. Ma a Salgótarjáni Területi Vérellátóban rendeztek véradást, míg kedden 14 és 16 óra között a Civil Központ Klapka György úti irodájában várják a donorokat.

Szerdán 11-től 14 óráig a Mitsuba Hungary salgótarjáni gyárában, 15:30 és 17:30 között pedig Dorogházán, a Móra Ferenc Általános Iskolában nyújthatják karjukat véradásra a segítő szándékú polgárok. Csütörtökön 9-től 16 óráig Salgótarjánban, a Wamsler SE üzemében, míg 15 és 18 óra között a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban szerveznek civil véradást.

https://3100.hu/tizedik-alkalommal-rendezik-meg-a-civil-verado-hetet/

Scroll to Top