Több mint 60 milliót kapnak a civilek a MagNet Banktól- 2 hét hosszabbítás!

A Közösségi Adományozási Program (KAP) rendelkezési időszaka 2 héttel került meghosszabbításra, hogy 77 civil szervezet részesülhessen abból a 63 millió forintból, amit a MagNet Bank ügyfelei osztanak szét az általuk kiválasztott civil szervezetekre leadott szavazataikkal. Minden eddiginél magasabb az idei programban szétosztható támogatási összeg, amit a Bank továbbra is a saját éves nyereségének 10%-ból ajánlj fel a pályázó szervezetek számára.

 Közösségi Adományozási Program,MagNetBank

A MagNet Magyar Közösségi Bank ügyfelei az átláthatóság jegyében minden évben értesülnek arról, mennyi a Bank adózott, tiszta nyeresége, és ők pontosan hány forinttal járultak ehhez hozzá – e nyereség 10%-ának rájuk eső része felett rendelkezhetnek az általuk választott civil szervezet javára. Így 2016-ban már hetedik alkalommal támogathatnak alapítványokat, egyesületeket, fontos társadalmi ügyeket a MagNet ügyfelei anélkül, hogy ez nekik pénzbe kerülne.

Több mint 40 millió forintról rendelkeztek az ügyfelek és ezzel szerepet vállaltak jó civil ügyek támogatásában. Vajon június 26-ig meddig nő a támogatás összege? A KAP indulása óta eltelt 7 év alatt összesen 186 743 641 forintnyi támogatás kerül szétosztásra több mint 180 különböző alapítvány és egyesület javára.

A MagNet közösségfejlesztési igazgatója, Molnár Csaba elmondta: „Egy egészséges társadalomban nagy szerepe van a hasznos civil kezdeményezéseknek, legyen szó emberi jogokról, egészségügyről, kultúráról, környezetvédelemről vagy bármilyen más fontos és aktuális témáról. A MagNet Banknál sokat dolgozunk azon, hogy ügyfeleink aktívan éljenek különleges ügyféljogaikkal, rendelkezzenek a Bank nyereségének egy részéről, vagy bankkártyájuk használatával folyamatosan támogathassanak jó civil ügyeket. Vajon elhisszük-e azt, hogy a sok egyéni szinten meghozott döntés, megtett személyes apró lépés, kis összegű támogatás számít valamit? Mi azért is alakítottuk így ezeket a programokat, mert azt gondoljuk, valójában csak ez számít.”

A Közösségi Bank ügyfelei személyesen, telefonon (06-40 20-40-60), Netbankon és a Bank weboldalán keresztül egyaránt rendelkezhetnek a rájuk eső nyereséghányadról. Itt tájékozódhatnak a választható projektekről, majd itt követhetik nyomon azt is, hogy a kedvenc szervezetük által gyűjtött támogatás miként növekszik napról napra. A rendelkezések alapján összegyűlt támogatásokat a MagNet ezt követően, július elején utalja át a szervezeteknek.

A jövőben a programban résztvevők listája a korábbi évekhez hasonlóan tovább bővülhet. A Bank a kap@magnetbank.hu címen egész évben várja a javaslatokat, hogy a jövőben mely civil szervezeteket érdemes bevonni a támogatandók körébe, míg a pályázásra ősszel a Bank honlapján kerül sor.

(Forrás: www.nonprofit.hu)

 

Scroll to Top