Új élet költözött az egykori nógrádi diszkó épületébe, fotókon mutatjuk, mi lett belőle!

Új élet költözött az egykori Flört szórakozóhely épületébe: hivatalosan is megnyílt az Egyesek Ifjúsági Egyesület közösségi tere Szécsény központjában. Az Egyesek Ifiházban pezsgő közösségi élet és változatos programok várják a fiatalokat. A közelmúltban hivatalosan is megnyitotta kapuit az Egyesek Ifiház Szécsényben – az egykor Flört néven működő szórakozóhely épületében – amely az elmúlt időszakban már több mint 100 fiatal találkozóhelyévé vált. A közösségi tér célja, hogy biztonságos, nyitott és inspiráló környezetet biztosítson a helyi fiatalok számára, ahol tartalmasan tölthetik el szabadidejüket, új embereket ismerhetnek meg, és saját ötleteiket is megvalósíthatják.

Fotó: nool.hu
Összetartó közösség épül Szécsényben – Egyre népszerűbb az Egyesek Ifiház 

Becsey Janka, az Egyesek Ifjúsági Egyesület Szécsényi részlegének ifjúságsegítője elmondta, hogy az elmúlt időszakban változatos programok várták az érdeklődőket. Ennek keretében a fiatalok részt vehettek kertmozis estéken, karaoke programokon, közös sütögetéseken, meccsnézős és társasjáték-esteken, valamint a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetéséhez kapcsolódó Pontváró Partyn is. 

Az ifiház közössége folyamatosan bővül, egyre több fiatal csatlakozik a programokhoz. Nemcsak résztvevőként vannak jelen, hanem aktívan segítik is a közösségi tér működését: részt vesznek a rendezvények előkészítésében, az udvar rendezésében és az ifiház szépítésében is. A cél, hogy a hely valóban a fiataloké legyen, amelynek alakításában ők maguk is szerepet vállalnak – hangsúlyozta Becsey Janka.

Élménydús nyár és izgalmas tervek – a fiatalok igényeire szabva pörög az ifjúsági ház

Természetesen a nyári időszakban sem áll meg az élet az Egyesek Ifiházban, amelynek programjairól Klincsok Veronika ifjúságsegítő számolt be: – 

Augusztusban két gyermektábor is megvalósul, 30 gyermekkel, amelyek játékos, élményalapú angol nyelvű foglalkozásokkal várják a résztvevőket. Emellett az ifiház a hét több napján is nyitva áll az érdeklődők előtt. Kedden, szerdán és csütörtökön 14 és 18 óra között, pénteken pedig 14 és 20 óra között várjuk a fiatalokat. 

Az ifjúságsegítők kiemelték, már a következő hónapok programjain is gőzerővel dolgoznak. Ezeket pedig a fiatalok igényeihez igazítva alakítják ki annak érdekében, hogy minél több olyan program valósuljon meg, amely valóban érdekli a helyi közösséget. A terveik szerint: 

  • újraindulnak a délutáni angol klubok kicsiknek és nagyoknak egyaránt,
  • valamint kisebb workshopok,
  • előadások,
  • és közösségi foglalkozások is helyet kapnak majd az Egyesek Ifiházban.

Így segítheted az Egyesek Ifiház fejlődését 

Mindeközben továbbra is zajlik az ifiház adománygyűjtése. A közösségi tér folyamatosan fejlődik, ezért még mindig számos olyan eszközre és berendezési tárgyra van szükség, amelyek otthonosabbá és még jobban használhatóvá teszik a helyet. A szervezők ezért arra kérik mindazokat, akik szívesen támogatnák a kezdeményezést, hogy kövessék az Egyesek Ifiház közösségi oldalait, ahol folyamatosan közzéteszik, milyen adományokra van éppen szükség, illetve hogyan tudnak számukra segíteni.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2026/07/egyesek-ifihaz-szecseny-programok

Scroll to Top