Új felhívások a Nemzeti Együttműködési Alap keretében

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2019. évre vonatkozó „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019.” című pályázati kiírásai.

A pályázatok céljai a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a hatókörébe tartozó közösség érdekében végzett tevékenységéhez kapcsolódó költségeinek biztosítása, civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a működési költségeihez való hozzájárulás révén, illetve szakmai programjainak megvalósításának támogatása.

A pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.

A pályázatok beadási időszakai:

A „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című kiírások tekintetében kollégiumonként eltérő időpontokban: 2019. január 16. – 2019. február 21. között.

A „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019.” című pályázati kiírás tekintetében kollégiumonként eltérő időpontokban:2019. február 22. és 2019. március 29. között.

A pályázatokat az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) lehet benyújtani.

A pályázati kiírások a következő linkeken érhetők el:

http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazatok

www.bgazrt.hu

Üdvözlettel,

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

(Forrás: http://bgazrt.hu/tamogatas…/…/2019_evi_palyazati_felhivasok/)

Scroll to Top