Új nógrádi csillagok ragyognak a palóc kultúra őrzőinek egén

Nógrád Megye Önkormányzata a megyei identitás erősítését célzó pályázatában Palóc Ki Mit Tud?-ot szervezett a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány közreműködésével. A felhívásra nyolcvanan jelentkeztek, a legjobbakat a közelmúltban díjazták.

Fotó: nool-hu

Bejárta Nógrád megyét a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány által fenntartott Nógrád táncegyüttes felhívása, amelyben arra biztatták a néphagyományok és a népi kultúra őrzői közé tartozó fiatalokat, hogy jelentkezzenek a megyei népművészeti tehetségkutató versenyre. A Nógrád Megye Önkormányzata portálunkhoz eljuttatott közleménye szerint a minden járást lefedő toborzást három válogató követte. 

– A zsűri szakavatott művészekből állt: Kubinyiné Szabó Katalin népi ének pedagógus, Mester-Szabó Ágnes Ilona néptánc-pedagógus és Lenkó Péter Ki Mit Tud? győztes prímás keresték a legtehetségesebb helyi fiatalokat. Kilenc kategóriában és korcsoportban, közel nyolcvan jelentkező közül kerültek ki a legjobbak. A döntősök között végül a szeptember 15-ei végső megmérettetésen állított fel sorrendet a zsűri – írták.

A közelmúltban megrendezett megyenapon a hagyományőrző tehetségkutató verseny legjobbjai bemutatkoztak a nagyközönségnek: minden döntős – szóló és csoportos énekes, népzenész és néptáncos – színpadra vitte produkcióját. A tehetségkutató verseny főszervezői Szabó János, nyugalmazott művészeti vezető, a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány szakmai tanácsadója és Kovács József, a többszörös kiemelt nívódíjas Nógrád Táncegyüttes vezetője voltak. A legjobbak jelentős díjazásban részesültek: az oklevél és a Nógrádikumokat bemutató könyv mellett az első helyezettek százezer forint, a második helyezettek ötvenezer forint, a harmadik helyezettek harmincezer forint értékű Hagyományok Háza vásárlási utalványt nyertek, míg a különdíjasok és a felkészítő tanárok húszezer forintot fordíthatnak hasznos eszközök vásárlására.

Palóc Ki Mit Tud? díjazottjai

Néptánc, szóló II. kategória: 1. Kojnok Máté. Néptánc, szóló II. kategória: 2. Rigó Bence. Néptánc, páros I. kategória: 1. Bolyki Lili-Kis Attila Viktor. Néptánc, páros II. kategória: 1. Oszvald Emma-Kiss-Csitári Ákos. Néptánc, páros II. kategória: 2. Kis Kamilla Vanda-Kojnok Bence. Népzene, I. kategória: 1. Vartik Eszter. Népzene, II. kategória: 1. Reccs duó (Angyal Dániel-Bakos Becse Bánk). Népi ének, szóló I.  kategória: 1. Vincze Aisa. Népi ének, szóló I. kategória: 2. Kovács Kincső. Népi ének, szóló I. kategória: 3. Deák Borbála. Népi ének, szóló I. kategória: különdíj Hegedűs Nóra. Népi ének, szóló II. kategória: 1. Golyán Gréta. Népi ének, szóló II. kategória: 2. Buzás Lilla. Népi ének, szóló II. kategória: 3. Kaba Luca. Népi ének, szóló II. kategória: különdíj Kovács Emma. Népi ének, csoportos I. kategória: 1. Gyöngyvirágok Énekegyüttes (Békés Boglárka, Hrozik Tamara, Magdus Viktória, Sándor Viktória). Népi ének, csoportos I. kategória: 2. Vartik Eszter-Vartik Zsófia. Népi ének, csoportos I. kategória: 2. Berecz Janka Veronika-Liska Laura. Népi ének, csoportos I. kategória: 3. Paluch Csenge-Paluch Luca. Népi ének, csoportos II. kategória: 1. Hajlonca Énekegyüttes (Buzás Lilla, Golyán Gréta, Vincze Aisa, Molnár Hanna) .

https://www.nool.hu/helyi-kultura/2022/09/uj-nogradi-csillagok-ragyognak-a-paloc-kultura-orzoinek-egen

Scroll to Top