Drégelypalánk önkormányzata és a Drégelyvár Alapítvány közösen rendezte meg a Szondi Várünnepséget szombaton a drégelyi várromnál és a vár alatti Sáfer-kúti tisztáson. A rendezvényen Drégely vára ostromának 473. évfordulójára emlékeztek.


A Szondi Várünnepséget szombat délelőtt izgalmas viselet- és fegyverbemutatóval, valamint ostromjátékkal nyitották meg Drégely várának romjainál, majd Rigó Dávid, Drégelypalánk polgármestere köszöntötte a megjelenteket. A település első embere megemlékezett a tavaly elhunyt Teszáry Károlyról, a Drégelyvár Alapítvány tiszteletbeli elnökéről, aki Drégely vára állagmegóvásáért és helyreállításáért is rengeteget dolgozott, majd hangsúlyozta, feladatuknak tartja, hogy az utókornak és a fiataloknak továbbadják a hősök emlékezetét és tiszteletét.
Szondi Györgynek és a vitézeinek a helytállása ma is példaként állhat előttünk
A polgármester kiemelte, a rendezvényre meghívást kapott dr. Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes parlamenti államtitkár is, aki a személyes elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a megemlékezésen, ezért levelet küldött, melyet Rigó Dávid olvasott fel a jelenlévőknek:
A történelmünkben ritkán adódnak olyan pillanatok, amikor a hűség, a bátorság és a hazaszeretet olyan tiszta formában mutatkozik meg, mint a drégelyi vár hősies védelmében 1552 nyarán. Az a helytállás, amelyet Szondi György, a vár kapitánya és vitézei tanúsítottak a túlerővel szemben, ma is példaként állhat előttünk – nemcsak a történelemkönyvek lapjain, hanem a mindennapokban is. Emlékük ápolása és megőrzése, különösen a fiatalabb nemzedék számára történő továbbadása kötelességünk, amelyet Drégelypalánk közössége évről-évre példaadóan teljesít. Külön elismerésem illeti a település vezetését és minden szervezőt, akik időt, energiát nem kímélve, lelkesen munkálkodnak azon, hogy a Szondi Várjátékok méltó módon idézzék meg a hősies múltat, a jelenben pedig gazdagítsák a közösségi élményt és erősítsék az együvétartozás kötelékét. Kívánom, hogy az idei ünnepség is legyen alkalom a méltó megemlékezésre, a közös élményekre és arra, hogy megerősödjék az a hit, amely elődeinket is vezette: a haza iránti hűség és az egymás iránti felelősség mindig erősebb minden nehézségnél.
1992 óta szinte minden évben megemlékeznek Drégely vára romjainál
Az esemény keretében Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője is megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel. Mint mondta, 1992 óta – néhány kivételtől eltekintve – minden évben megemlékeznek arról a 146 hősről, akik szembe mertek szállni a 12 ezer fős török hadsereggel annak ellenére, hogy nem volt esélyük.
Ez a vár és az a hősies helytállás, amit Szondiék végrehajtottak, nem véletlen, hogy az azt követő évtizedekben, évszázadokban Tinódi Lantos Sebestyéntől kezdve Arany Jánosig, sokakat megihletett és a mai napig is fenntartja számunkra azt az emléket, ami miatt mi itt vagyunk és emlékezünk a hőseinkre. Ez nagyon fontos dolog, mert ha elfelejtjük a múltunkat, akkor nem tudok a jelenben olyan döntéseket hozni, ami a jövőt segítené – fogalmazott Balla Mihály, aki beszédében szintén megemlékezett Teszáry Károlyról.
A Szondi Várünnepségen megemlékeztek a tavaly elhunyt Drégely várának megmentőjéről is
Végül Teszáry Hanga, a Drégelyvár Alapítvány kuratóriumi tagja és Teszáry Károly, a Drégelyvár megmentőjének unokája mondott ünnepi beszédet.
A tavalyi évben óriási veszteség érte az alapítványt és a családomat, drága nagyapám itt hagyott minket. Megnyugvással tölt el, hogy életének utolsó napjaiban megkaphatta a számára legnagyobb elismerést: egy oklevelet a Nemzeti Örökség Intézetétől, melyben elismerik és köszönetüket fejezik ki a több évtizedes, kiemelkedő munkájáért, Drégely várának megmentéséért és a Szondi kultusz életben tartásáért. Mérhetetlenül büszke és hálás volt. És most rajtunk a sor, megőrizni és tovább vinni az ő örökségét. Megóvni Drégely várát az enyészettől és életben tartani Szondi és hős katonáinak emlékét – hangsúlyozta Teszáry Hanga, aki rámutatott arra is, hogy a munkálatok sajnos egy ideje már szünetelnek, ám reményeik szerint nemsokára újra elkezdődhet egy kisebb munkálat a várnál. Mint mondta, a helyszíni bejárások megtörténtek, a helyreállítási tervek pedig elkészültek, melyekben az elsődleges szempont, hogy a vár még biztonságosabban látogatható legyen.
A megemlékezésen elhangzott zenés irodalmi összeállításban közreműködött Mile Zsigmond költő, és Pálmai Krisztián zeneszerző. Az eseményt végül koszorúzással zárták. A rendezvény programja a délután folyamán a Sáfer-kúti tisztáson folytatódott, ahol valóságos középkori forgatag kerekedett történelmi hagyományőrző bemutatókkal, gólyalábasokkal, hastáncosokkal és mestersolymász bemutatóval.
Videó link: Szondi Várünnepség
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/07/dregely-vara-szondi-varjatekok-dregelypalank
