Vezetett séták során mutatják be Beczúrfalva egyedülálló értékeit

A közelmúltban összefogott a Benczúr-kúria, valamint a Benczúrfalváért Kulturális Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület. Céljuk, hogy közös erővel fellendítsék a helyi turizmust és bemutassák Benczúrfalva megannyi értékét a látogatóknak.

Fotó: nool.hu

Szabó Károly, a Benczúr-kúria létesítményvezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a közelmúltban összefogtak a Benczúrfalváért Kulturális Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesülettel annak érdekében, hogy a látogatóknak részletesebben is bemutassák a ma már Szécsényhez tartozó Benczúrfalva településrészt, ahol a művészet, a történelem és a természet csendje különleges harmóniában találkozik. Céljuk, hogy a Benczúr-kúriába ellátogatók közelebbről is megismerhessék Benczúr Gyula életét és munkásságát, illetve a településrész egyedülálló értékeit is.

Az összefogás középpontjában a Benczúr-kúria áll

– Az összefogás középpontjában természetesen a Benczúr Gyula festőművész örökségét őrző, 2023-ban gondosan felújított Benczúr-kúria áll majd – ismertette Szabó Károly. Hozzátette:

Tavasszal innen indulnak majd a Benczúrfalvát bemutató vezetett sétáink, amelyek során a látogatók nemcsak a kastély történetével ismerkedhetnek meg, hanem a falu rejtett értékeivel, különleges helyszíneivel, illetve történeteivel is.

Tavasszal indulnak a vezetett séták, amelynek során bemutatják Benczúrfalva egyedülálló értékeit

A létesítményvezető kifejtette, miután az érdeklődők megtekintették a Benczúr-kúriát, azt elhagyva rövid sétával elérhetik Benczúrfalva emblematikus látnivalóit. A középkori hangulatot idéző harangláb, valamint Benczúr Gyula felújított síremléke egyszerre kínál történelmi időutazást és lélegzetelállító panorámát a környező tájra.

Ezen felül szintén a közelben található Falumúzeum is igazi különlegességnek számít, hiszen autentikus berendezési tárgyakkal és régi fotókkal idézi meg a falu egykori mindennapjait, ezzel tovább gazdagítva a séták élményét. Az aktív kikapcsolódást előnyben részesítők számára kihagyhatatlan helyszín a Szent Antal Fogadalmi Keresztút, amely a Benczúrfalva fölötti hegyoldalon vezet fel a Fájdalmas Szűzanya Kápolnához. A meredek út viszont nemcsak fizikai kihívást jelent, hanem csendes elmélyülésre is lehetőséget ad, miközben a természet közelsége végigkíséri az utat.

Szabó Károly végül kitért arra is, hogy a vezetett séták során elmélyült felfedezésre és valódi feltöltődésre hívják az érdeklődőket. Ugyanakkor szálláshely is működik a faluban, így akár több napot is eltölthetnek Benczúrfalván a kirándulók, akik a helyi látnivalók mellett felfedezhetik a közelben lévő Szécsényt, valamint Hollókőt egyaránt.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2026/02/benczurfalva-vezetett-setak-benczur-kuria

Scroll to Top