Konfliktusmenedzsment tréning – egy „Bogaras” tréning

Egy tréning lehetőséget szeretnénk figyelmébe ajánlani. A 2 napos tréning során erősödik a csapat, javulhat a munkahelyi légkör, mely a jövőben növelheti a munkavégzés hatékonyságát.

konfliktusmenedzsment

A Civil Centrum Közhasznú Alapítvány a hosszabb távú együttműködés érdekében a tréninget – az Alcoa Alapítvány támogatásának köszönhetően – térítésmentesen biztosítja, összesen 10 kiválasztott cég számára, 2016. szeptember – 2017 március között. Egyedi megállapodások szerint, a megvalósítás, későbbi időpontban is lehetséges. A megjelölt projekt időszakban még 4 munkáltató számára tudjuk biztosítani a térítésmentes lehetőséget.

Amellett, hogy tréningünk díjmentes, ez egy cégre szabott tréning, melynek eredménye, hogy konkrét eredmények, változtatási javaslatok születnek a második nap végére, melyek azonnal beépíthetők a működés során.

Alapítványunk a tréninget mindhárom szektor számára, kis-, és középvállalkozások, nagyvállalatok, intézmények és civil szervezetek számára szervezi, melynek célja a munkahelyi csapatok képzése (nem formális tanulási formában) a konfliktus-menedzsment területén.

Alapvető jelentőségű, hogy egy elfogadó, együttműködő és produktív munkalégkör alakuljon ki, melyben a munkavállalók mind pszichikailag, mind szakmailag képesek egy hatékony team működtetésére, a problémamegoldó gondolkodás alkalmazására és a konstruktív konfliktusmenedzsment megvalósítására.

Amennyiben Ön sokszínű, esetleg több generációs csapattal dolgozik együtt, és a különböző generációk munkahelyi együttműködését szeretné javítani, akkor a tréning az Ön csapatának szól.

A konfliktus menedzsmentben az európai jó gyakorlatokat követve egy új módszert alkalmazunk. A tréning célja hogy, a csoporttagok megismerjék egymás gondolatait, véleményét a szervezettel, a csapattal kapcsolatban. Felszínre kerüljenek a munkavégzéssel, együttműködéssel kapcsolatos általános jellemzők, működési mechanizmusok, nehézségek, problémák. A résztvevők ismerjék fel saját szerepüket és a megoldásban való felelősségüket a nehézségek kapcsán elkezdődjön egy közös gondolkodás a hatékonyabb munka

Ez a tréning egy merőben új módszere épül, amit a részvevők ez alkalommal kipróbálhatnak, hiszen egy különleges világba a bogarak világába érkeznek, a tréning során ahol megalkotják saját működő kolóniájukat. Ahogy a mindennapi munkában, a bogár világban is megtalálhatók a különböző osztályok, alosztályok, altörzsek, rendek, amik mind eltérnek egymástól, mégis egy törzset alkotnak, mind ugyanoda tartoznak. A módszer segít abban, hogy kiszakadva saját pozíciójukból egy új világban próbálják ki magukat, együttműködésben, konfliktuskezelésben, diverzitásban őszinte és nyílt helyzetmegoldásokat generál és mégis felszínre hozza az adott problémákat, úgy hogy arra konstruktív megoldást kínál.

Ebben a tréningben nem az a célunk, hogy a már unásig ismételt konfliktus fajtákat elemezzük vagy szakelméleteket boncolgassunk. Innovatív technikák segítségével azt a szemléleti módot ismertetjük meg, hogy milyen módón oldható meg egy konfliktus, hogyan kommunikáljanak önreflexiós módszerekkel.

Bízom benne, hogy a képzés felkeltette érdeklődését és hamarosan partnerünkként köszönthetjük Önt.

Bővebb információval szívesen állok rendelkezésére elérhetőségeimen:

civilcentrum@gmail.com email címen, valamint a +36302704521-es telefonszámon

Farnady Judit

ügyvezető igazgató

Forrás: beküldött hír

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top