üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások


Kezet ráztak az együttműködésre, ami új korszakot hozhat a nógrádi turizmusban
A természet, a vallási örökség és a közösségi értékek találkozásából új fejezet nyílt a térség turizmusában. A napokban aláírt együttműködési megállapodás a Bükk-vidék Geopark és a Mária Út Közhasznú Egyesület között hosszú távú célokat szolgál a természeti és spirituális értékek fejlesztésében.


Megjelentek a 2026. évi Városi Civil Alap keretében meghirdetett pályázati kiírás eredményei
Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram (VCA-KP-1-2026) pályázati kiírásának eredményei. LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK:


Nyolc érmet hoztak el a bajnokságról a bánki karatékák
Ismét kitettek magukért a nógrádi karatékák a fővárosban. A Csatik Kyokushin Dojo Egyesület fiataljai három első helyet szereztek a bajnokságon. A bánki Csatik Kyokushin Dojo Egyesület Budapesten vett részt nemrég az RTK Dojo szervezésében rendezett Mikulás Kupán, ami egyben a kyokushin karate utánpótlás országos bajnokság is volt. A nógrádiak 12 versenyzője összesen nyolc érmet szerzett.


Luca napján is a természetet választhatják
A ZÚTE Luca napi túrát szervez Eresztvény és környékén szombaton délelőtt Félegyházi Éva túravezető irányításával. A ZÚTE Luca napi túrát szervez Eresztvény és környékén szombaton délelőtt Félegyházi Éva túravezető irányításával. Az útvonal Eresztvény – Dornyay Th – Boszorkánykő – Salgóbánya – Közép bánya tó – Petőfi sétány –Eresztvény. A táv 7 kilométer, 200 méteres szintkülönbség mellett. Mindenkit szeretettel vártnak a szervezők szombaton Eresztvénybe, a 9 órás indulásra.


Versmondással emlékeztek a salgótarjáni sortűz áldozataira
A Ravasz István versmondó versennyel a salgótarjáni sortűz hős áldozatainak emléke előtt tisztelegtek a József Attila Művelődési Központ klubtermében a napokban. A Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetségének (POFOSZ) Nógrád Vármegyei Szervezete és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Salgótarjáni Rendezvény-, Média- és Művelődési Központ Nonprofit Kft.-vel együttműködve az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz emlékére versmondó versenyt rendezett a városi középiskolás diákoknak.


Északi fény Tokajban (képek)
Elkezdődött Tokajban az Északi fény program sorozatunk következő rendezvénye.


Adventi Civil Börze
2025-ben a vármegyékben működő Civil Központok a helyi közösségek igényeihez igazodva szervezik meg adománygyűjtéseiket advent első vasárnapjától. A programhoz számtalan jó ügy kapcsolódik: óvodai és iskolai közösségek, állatvédők, hagyományőrző csoportok, valamint helyi és határon túli civil szervezetek egyaránt várják a segíteni vágyók figyelmét és támogatását.


Népi kézműves kiállítás nyílik Kozárdon
Megnyílik Kozárdon az Örökségünk jövője – a jövő mesterei című kiállítás, amely a népi kézműves alkotásokat mutatja majd be. A tárlat december 11-én, csütörtökön 14 órakor nyílik majd meg a helyi faluházban, ahol Törökné Petró Mária művész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitón köszöntőt mond dr. Hajasné Banos Márta, Kozárd polgármestere és Török János, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének elnöke. A kiállítást Kiss Tünde népi iparművész, az egyesület alelnöke nyitja majd


A salgótarjáni kórházba is becsempészték az ünnepi várakozás hangulatát
Csengő- és énekszó töltötte meg a napokban a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház Onkológiai Centrumának emeleteit. A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének tagjai kíséretében megérkezett a Mikulás és természetesen nem is üres kézzel. A csapat szeretetcsomagokkal lepte meg az osztályokon kezelt betegeket, valamint az ott dolgozókat.


Nógrádi Civil Advent – Adventi üdvözlet 2025 – 2. gyertya
Az Adventi üdvözlet második adásában Dr. Bódi Györgyné a Salgótarjáni Civil Kerekasztal képviseletében mondja el ünnepi gondolatait és lobbantja lángra az adventi koszorú második gyertyáját. Videó link: Adventi üdvözlet 2025 – 2. gyertya – Nógrádi Civil Advent


Folytatódik az Északi Fény programsorozat
2025. december 9-én (kedden) 11 órai kezdettel Tokajban a Magyar a Magyarért Népfőiskola Alapítvánnyal közösen rendezünk egy újabb konferenciát Északi Fény – településfejlesztő turizmus címmel. A rendezvény központi témája az észak-magyarországi régió világörökségi helyszíneinek szerepe a településfejlesztésben és a turizmusban, különös tekintettel: – Hollókő ófalu és környezete, – Tokaj és környéke, valamint – az Aggteleki-karszt barlangrendszer bemutatása. A konferencia célja bemutatni, hogyan járulhatnak hozzá ezek a kiemelt értékek a térség


Egy meghitt, ünnepi mesébe repítettek a kézműves csodák Salgótarjánban
A karácsony varázsa idén is beköltözött a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK) salgótarjáni központjába. A Mártírok útján megrendezett hagyományos Karácsonyi Készülődés elnevezésű kézműves vásár most is úgy várta az érkezőket, mintha egy meghitt, ünnepi mesébe lépnének be.


Olyan történt a salgótarjáni városházán, amire eddig még nem volt példa
Az adventi időszakban különösen felértékelődik a közösség ereje. A karácsonyi adomány most a salgótarjáni városháza dolgozóinak összefogásával jutott el a Szent Lázár Lovagrendhez. A gyűjtés célja az volt, hogy a rászoruló családok számára valódi ünnepi segítséget nyújtson.


Ünnepi fényekkel és hangulattal telik meg az alsópetényi kastély
Kézműves kincsekkel, finom illatokkal és ünnepi fényekkel telik meg a Prónay-kastély Alsópetényben december 7-én, vasárnap 10 és 15 óra között. Idén adventkor újra megtelik a kastély rendezvénytere vidám nyüzsgéssel. Ahogy az az esemény Facebook-oldalán is olvasható, a Petényke Egyesülettel közös szervezésben megvalósuló adventi vásáron helyi kézművesek, alkotók, illetve termelők portékáiból válogathatnak majd az érdeklődők, miközben a forralt bor, a sült gesztenye és a karácsonyi dallamok gondoskodnak a meghitt hangulatról.


Ismét eltúráznak a Medves-fennsík keresztjéhez
A Hajrá, Salgótarján! Egyesület idén is megrendezi hagyományos adventi túráját a Medves-fennsíkon álló Réti kereszthez. Az esemény közösségi oldalán megosztott tájékoztatása szerint, közel négy kilométeres gyalogos túra indul advent második vasárnapján, december 7-én, 13 óra 10 perckor a Medves Hotel előtti parkolótól. A résztvevők egy könnyű séta során érik el a Réti keresztet, majd onnan közösen visszatérnek Salgóbányára, ahol felkeresik a közelmúltban felújított Szent István-kápolnát. Varga András esperesplébános jóvoltából liturgikus élményekkel gazdagodhatnak


Vendégségi bál kerekedik Rimócon
Vidámság és jó hangulat tölti majd meg Rimócon december 6-án, szombaton 19 órától a Vincze Barna Sportcsarnokot. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén újra megszervezi vendégségi bálját a Rimóc Fejlődéséért Egyesület (RIFE). A helyszínen a vendégeket 18 órától fogadják, míg a batyus bál hivatalosan 19 órától rajtol el. A vendégeket welcome drink és büfé is várja, az este során a ritmusról Holecz Attila fog gondoskodni.


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
