üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások


A Magyar civilszervezetek újra együtt kampányolnak az 1%-ért
A MACI – Magyar Civilszervezetek kommunikációs kampány nem egy szervezet, így nem is jogosult az 1%-ra. Tehát önös érdekek nélkül tudja támogatni üzeneteivel már harmadik éve az általánosan kulcsfontosságú rendelkezésre való biztatást. Nincs általa kiemelt kedvenc szervezet, de annál inkább fontos, hogy minden rendelkezésre jogosult érezze magát megszólítva, és ajánlja fel egy számára szimpatikus szervezetnek saját személyi jövedelemadója egy százalékát 2017-ben is. Elszántan járja változatos életútját a 2016-ban 20 éves


Dallamos villámcsődület
A nagy múltú Bányász-Kohász Dalkör a Nemzeti Művelődési Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. felhívására csatlakozott a „Közösségek Hete” címmel ellátott – hagyományteremtő szándékkal elindított – országos rendezvényhez. A dalkör célja a csatlakozással nem csak közösségépítő jellegű, hiszen ezzel is népszerűsíteni kívánták a megyeszékhelyünk születésnapjára megírt dalukat, amelynek szövegpályázatára május végéig várják a beküldött pályamunkákat. Tegnap, 2017. május 10-én pedig e tervüknek eleget téve Salgótarján három különböző pontján is szórakoztatták a járókelőket


Értékőrzés a közösség feladata
Varsányban arra adták a fejüket, hogy egy országos rendezvénysorozathoz, a „Közösségek Hetéhez” kapcsolódnak. A szervezők úgy vélekednek, hogy a kisfalvak életében rendkívüli szerepe van a különféle civil szerveződéseknek, így fontosnak tartják azok szerepét, illetve a velük való törődést. Éppen ezért tegnap délelőtt „Közösségek szerepe a kistelepülések életében” címmel konferenciát tartottak a helyi közösségi házban. Erre olyan szakembereket hívtak meg, akik új információkat közöltek a jelenlévőkkel, továbbá a rendelkezésükre álló tudást







Nekünk munka, nekik álom…
Országossá nőtte ki magát a „Neked MUNKA, nekem ÁLOM!” elnevezésű program, amelynek célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott vállalatokkal, cégekkel. Május 30. és június 2. között Budapest mellett 19 vidéki helyszínen, köztük Nógrád megyében is rendeznek különleges nyílt napokat, amelyeken a programra pályázó fogyatékossággal élő jelentkezőknek lehetőségük adódik bepillantást nyerni álommunkájukba. NMH-információ. A „Neked MUNKA, nekem ÁLOM! azoknak a fogyatékossággal élő


Közös történetek, közös emlékképek
A Dornyay Béla Múzeumban a minap avatták fel a kulturális intézmény baráti körének kamara-kiállítását. A közösségek hete alkalmából megnyílt tárlat az egyesület mintegy harmincnégy éves történetét eleveníti fel, s a kiállított fényképek, dokumentumok, iratok, illetve meghívók hűen tükrözik a kicsiny közösség összetartó erejét és a múzeum felé tanúsított áldásos tevékenységét. Dr. Fodor Miklós, a közművelődési intézmény igazgató-helyettese köszöntőjét követően Bódi Györgyné dr., a baráti kör elnöke nyitotta meg visszaemlékezésével a







Microsoft Nonprofit Kapcsolat Nap
Mi a közös a Skool-ban, a Magyar Hospice Alapítványban és további közel 1000 civil szervezetben? Szakadatlanul dolgoznak egy jobb és szebb világért, méghozzá a Microsoft megoldások odaadó támogatásával. Időpont: 2017. május 17. 9:30 – 15:00 Helyszín: Microsoft Irodaház, Graphisoft Park 3, M épület, 1031 Budapest A Microsoft a CivilTech programon keresztül 2008 óta több mint 2 milliárd forint értékű szoftvert adományozott hazai civil szervezetek és könyvtárak részére. A hatékonyság ugyanis


Kitüntetések a vöröskeresztes világnapon
Május 8-án, hétfőn ünnepelték a Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörösfélhold világnapját. Az idei, ennek alkalmából rendezett ünnepséget Miskolcon bonyolították le rendhagyó keretek között a Magyar Vöröskereszt Észak-magyarországi régiójának igazgatóságai – köztük a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete. Az eseményen elismeréseket is átadtak, amelyek közül számos szűkebb hazánkba került. E jeles napot nem csak Magyarországon, hanem a világ százkilencven országában ünneplik minden év május 8-án. Teszik ezt annak emlékére, hogy 1828-ban


Ízelítő a fővárosban Szurdokpüspökiből
A Magyarok Házában nyitotta meg kapuit a napokban az a kiállítás, amelyet a Szurdokpüspöki Tiszta Életéért Egyesület hívott életre. A megjelentek megismerkedhettek a falu történelmével és megízlelhették a palóc konyhaművészet remekeit is. Budapest/ Szurdokpüspöki. A kiállítás teret nyújt a hagyományos kultúrák és értékek számára, bemutatja a népszokásokat, a pompás népviseletet, a kézművességet és a régi tradíciók felelevenítésével betekintést enged a falu mindennapjába. A tárlat segít átérezni az itt élő emberek







Video vetítés a salgótarjáni Fotóklubról
2017. május 11-én, csütörtökön Gergely István videofilmjét nézhetik meg az érdeklődők a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület 2016. évi eseményeiről. Az előadás a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központban, 17.30 órai kezdettel lesz látható.


Hazánk minden tájékáról kóstolhattak ételeket
A Duci Csapat Egyesület immár nyolcadik alkalommal rendezte meg megyénk egyik legnagyobb gasztronómiai eseményét, a Park partyt. Hazánk különböző pontjairól összesen harmincnyolc csapat érkezett Karancslapujtőre. Tették mindezt azért, hogy ország-világ előtt megmutassák ételkülönlegességeiket. A kilencfős szakmai zsűrinek –amelynek tagjai Szolnokról utaztak a községbe – nem volt könnyű dolga, de hosszas gondolkodás után megszületett a végeredmény. A nap folyamán egy rekordot is megkíséreltek felállítani: ötszáz adag lecsós nokedlit készítettek, amelynek bevételét







Kultúrák közötti párbeszéd és kultúra
Határidő: 2017. május 16. Pályázatot hirdet az Európai Bizottság a Kultúrák közötti párbeszéd és kultúra program keretében olyan projektek támogatására, amelyek célja a kultúrák közötti párbeszéd és a kulturális sokszínűség népszerűsítése. Az Európai Bizottság pályázatot hirdet a Kultúrák közötti párbeszéd és a kultúra program keretében a kultúrák közötti párbeszédet és a kulturális sokszínűséget népszerűsítő projektek támogatására. A EuropeAid/154498/DH/ACT/ kódszámmal meghirdetett pályázatnak két eleme van: A kulturális és vallási sokszínűség megértése;


Újuljon meg a kő után a lélek is!
Vasárnap délelőtt, 2017. május 7-én dr. Beer Miklós váci megyéspüspök megáldotta a salgótarjáni Kisboldogasszony Főplébánia-templom újonnan elkészült tetejét. Az eseményen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is részt vett. A római katolikus egyház ezen a napon ünnepelte a „Jó pásztor vasárnapját”, ami idén egybeesett az anyák napjával is. A szertartást követően a Polgári Salgótarjánért Alapítvány családi pikniket rendezett a városi sportcsarnokban, ahol







Civil szervezeti beszámolók benyújtásának határnapja
A civil szervezet az elkészített beszámolóját, valamint közhasznúsági mellékletét köteles minden év május 31. napjáig letétbe helyezni. A beszámolót, illetve a közhasznúsági mellékletet, az elektronikus eljárásra kötelezett szervezet elektronikusan (az ún. Ügyfélkapun keresztül), egyéb esetben papír alapon – eredetben vagy hitelesített másolatban – megküldi az Országos Bírósági Hivatal (OBH)- 1363 Budapest, Pf.24. – részére, vagy személyesen is leadhatja az OBH Országos Nyilvántartási Iroda Ügyfélszolgálati Irodájában (1055 Bp., Szalay u. 16.).


„Jó szerencsés” találkozó
A közelmúltban rendezték meg Tatabányán – immár nyolcadik alkalommal – a bányászkórusok és hagyományőrző dalkörök országos találkozóját. A Bányász Művelődési Otthonban lebonyolított fesztiválon olyan magyarországi, illetve határainkon túli kórusok, dalos közösségek vettek részt, amelyek bányász múlttal rendelkező településen működnek, vagy tevékenységük során kiemelkedő jelentőségűnek tartják a bányász tradíciók őrzését, s terjesztését. Nem véletlen tehát, hogy az egykori bányászváros eseményén a salgótarjáni Bányász-Kohász Dalkör is elkápráztatta fellépésével a publikumot. A rendezvény


Jazztől volt hangos a Medves
Május 2-6. között Salgótarján városrészében, Salgóbányán, a Medves Hotelben tartották a harmadik salgótarjáni ifjúsági jazz tábort, a harmincharmadik Nemzetközi Dixieland Fesztivál hetében. Az együtt töltött néhány nap célja volt, hogy lehetőséget biztosítsanak a jazz iránt rajongó, tehetséges fiataloknak zenei tudásuk gyarapításában. A tábor zárókoncertjét május 6-án, szombaton délután, 15 órától hallgathatták meg az érdeklődők megyeszékhelyünk Fő terén. Salgótarján-Salgóbánya. Helyszínre érkezésünkkor a Medves Hotelben tartózkodó diákok, valamint felnőttek már „lázasan” készültek







„Tápláló” szövetség a rászorulókért
A jószolgálati és civil szervezetek képviselőinek adott fogadást Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége nemrég Budapesten, a Centrál Színházban. A rendezvényre meghívást kapott a „Tápláló szeretet” elnevezésű programot útjára indító nógrádi Napraforgó egyesület is Az eseményen az ország különböző pontjairól az évek óta kiemelkedő teljesítményt nyújtó szervezetek meghívott vendégei voltak jelen, akikkel az államfő felesége a mögöttünk hagyott fél évtizedben együtt dolgozott. – Az elmúlt öt év számomra meghatározó élménye,


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
