üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások












A civil szféra a társadalmi jóakarat megtestesítője Magyarországon
A civil szervezetek a társadalmi jóakarat megtestesítői Magyarországon. Ezeket a szervezeteket segítve a kormány is hatékonyabban és eredményesebben tudja támogatni a rászoruló családokat – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Családi erőforrás központ elnevezésű program bemutatóján, 2017. április 13-án csütörtökön Püspökladányban. Fülöp Attila rámutatott: jelenleg mintegy 60 ezer civil szervezet működik, amelyek jelentős része a közösségekért dolgozik a szociális széféra,












Megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap működési pályázatának eredményei
Miután a pályázó szervezetek korábban értesítést kaptak a Civil Információs Portálon is megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap működési pályázati felhívásainak eredményei. A pályázatok eredményei kereshetők a következő oldalon: http://civil.info.hu/web/nea/tamogatasok (Forrás: www.erke.hu)












Hanák Kolosra emlékeztek
Harmincegyedik alkalommal került sor idén az országosan meghirdetett Hanák Kolos teljesítménytúrára, amelyet a névadóról elnevezett túraegyesület szervezett és rendezett. Szurdokpüspöki. Ebből az alkalomból a Hanák Kolos emlékházban fotókiállítás nyílt Tamás Ferencné lelkes természetjáró képeiből. A kiállítás a neves mátrai turizmus megalapító életével, a túrák eseményeivel kapcsolatos témákat dolgoz fel. A névadó iránti tisztelet jeleként a Szurdokpüspöki Tiszta Életéért Egyesület tagjai, élükön Géczi Lászlóné elnökkel, Pintér Ervin, a település polgármestere és












Pályázati kiírás – Paraképzőművészeti kiállítás Szabó Szonja emlékére
Vízy Dorka-díj, kiemelkedő újságírói teljesítmény elismerése Kiíró: Vízy Dorka Alapítvány Határidő: 2017. 04.20. Érvényes:2017.04.20. Tárgymutató: újságírói díj, Vízy Dorka Pályázat: rádiós, televíziós és írott sajtóban dolgozó újságírók A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ), Tata Város Önkormányzata, a Humanitas SE és a Collegium Pannonicum Alapítvány, közösen, országos képzőművészeti pályázatot ír ki, úttörő jelleggel, hagyományteremtő szándékkal I. Paraképzőművészeti Kiállítás – Szabó Szonja emlékére címmel. A kiállítás célja: megmutatni a












A Trivium Egyesület novellapályázata
Cím: A Trivium Egyesület sci-fi novellapályázata – lakható bolygók Kiíró: Trivium Egyesület Határidő: 2017. 06.30. Érvényes: 2017. 06.30. Tárgymutató: sci-fi novellaírás – lakható bolygók Pályázhat: kezdő és rendszeresen publikáló íróktól A Trivium Egyesület sci-fi novellapályázatot hirdet. A NASA sajtótájékoztatóján az alábbiak hangzottak el: „A tudósok bejelentették, hogy a Spitzer-űrtávcső segítségével egy tőlünk 40 fényévre található csillag, a Trappist-1 körül hét Föld-szerű és nagyságú bolygót találtak, ezek közül pedig három a












Te is szeretnél jó vezető lenni?
„Abban hiszek, hogy a jó vezető folyamatosan tanul és fejleszti magát. És bár vezetési elméleteket el lehet sajátítani és érdemes ezeket ismerni – fontos, hogy mindenki megtalálja az egyéniségéhez és saját értékrendjéhez legjobban illő vezetési stílust. A jó vezető az, akit a munkatársai tisztelnek, akiben bíznak, akivel együtt akarnak dolgozni, és akit kedvelni, szeretni is lehet. A jó vezető úgy bánik másokkal, mint ahogyan ő szeretné, hogy mások bánjanak vele.”












„Kelet-Szlovákiában jártunk”
2017. április 13-án, csütörtökön 17.30 órai kezdettel Bővíz Sándorné és Kovácsné Maczkó Ilona vetítettképes előadását nézhetik meg az érdeklődők a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központban.


Fogyatékosság-barát munkahely elismerés
Az elismerésre és a logó használatára bármely nyílt munkaerőpiaci munkáltató jelentkezhet, az üzleti szférából, a közszférából és a non-profit szervezetek köréből egyaránt. A pályázati jelentkezési lap a Fogyatékosság-barát Munkahely program honlapjáról tölthető le (http://fbm.hu/). A pályázat kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be. A pályázatot hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva kell benyújtani. Pályázat beadásának határideje: 2017.április 30. Az aláírással ellátott kitöltött jelentkezési lapot a pályázati határidőn belül












„Salgótarján a várak városa” – képes előadás
A Salgótarjáni Civilekért Közhasznú Alapítvány nevében 2017. április 10-én, hétfőn délután 2 órától Dr. Füst Antal professzor vetített képes előadására kerül sor. Helyszín: 3100 Salgótarján, Civil Közösségek Háza, TIT épülete, Klapka György út 4.


Átadták a “Civilek a Városért”-díjat
A Civil Kerekasztal által 2010-ben alapított “Civilek a Városért” díjat minden évben olyan salgótarjáni szerveződés kapja, amely közéleti tevékenységével hozzájárul városunk civil társadalmának működéséhez, fejlődéséhez. A díjat idén a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete kapta. A 26 éve működő szervezet küldetése, hogy közösségi programokkal, tájékoztatókkal, akciók szervezésével felhívja az emberek figyelmét az egészséges életmódra, a rák kockázatának csökkentésére, a korai felismerés fontosságára és a gyógyulást elősegítő tényezőkre. A salgótarjáni szervezetben












Hogyan nyilatkozzunk az 1%-os adományok felhasználásáról?
A civil szervezeteknek egy erre a célra létrehozott adatlapon kell az 1%-ok felhasználásáról nyilatkozniuk. Ez azt a célt szolgálja, hogy a kapott összegekkel átláthatóbban, és külön költségek nélkül tudjanak a civil szervezetek elszámolni. A civil szervezeteknek a NAV oldaláról kell letölteniük a „15KOZ Közlemény az adózó rendelkezése szerinti a kedvezményezett részére átutalt összeg felhasználásról”: Az adatlapot kitöltve azt, 2017. május 31-éig kizárólag elektronikus úton kell beküldeni a NAV részére az












Pályázat önkéntes tűzoltó egyesületek támogatására
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Magyar Tűzoltó Szövetség közreműködésével közösen pályázatot írt ki, a hivatásos tűzoltósággal együttműködési megállapodással rendelkező egyesületeknek április 24-ig kell eljuttatniuk pályázati anyagukat az illetékes tűzoltóságra. Pályázni hagyományosan tűzoltási, műszaki mentési, ifjúságnevelési és hagyományőrzési tevékenységhez kapcsolódó működési és felhalmozási költségek finanszírozására, műszaki, technikai és informatikai fejlesztésre, valamint az önkéntesek oktatásának támogatására lehet. Egy egyesület csak egy pályázatot nyújthat be, az elnyerhető összeg kategóriánként eltérő, a legtöbb


Francia est Salgótarjánban
A Doráti Kamarazenekar megrendezésében kerül sor arra a francia estre, amely 2017. április 8-án, szombaton este fél 7-kor lesz a salgótarjáni Váczi Gyula Művészeti Iskola Virág László hangversenytermében. Az estén közreműködik Matuz Csilla orgona, Patakfalvi Nagy Ágnes fuvola, B. Gogolyák Mária hársfa, valamint Torják Vilmos művészeti vezető. A műsoron többek közt Vierné, Fauré, Ravel, Tournier, Honegger és Debussy művei hallhatók. Jegyelővétel 900 Ft-os áron az intézmény titkárságán és a https://www.facebook.com/Salg%C3%B3tarj%C3%A1ni-Kamarazenekar-Egyes%C3%BClet-260324490673131/?fref=ts


Húsvéti kölyökbütykölde
Salgótarján. Elérkezett a soron következő óvodai foglalkozás. Ezúttal is a Nyitott Könyv Olvasókör Egyesület munkatársai húsvét közeledtével látogatást tettek a Jó Pásztor Katolikus Óvodába. Mindenki nagyon örült a nyuszi dekorációnak, amit nagy szeretettel készítettek el. A végén verssel és közös alkotásuk bemutatásával zárult. (Forrás: www.nykoe.weebly.com)


Mini Bátor Tábor az idei Vivicittán
Április 8-9-e lesz a tavasz legsportosabb hétvégéje Budapesten. Ekkor rendezik a 32. Telekom Vivicittá Városvédő Futást, ahol alapítványunk sportközössége, az Élménykülönítmény 65 futójával színesíti a mezőnyt, sőt idén a Felvonulási téri sátrunknál igazi Bátor Tábor-os hangulatot is teremtünk. Lilapólós futóink minden nagyobb sporteseményen jelen vannak, de az átlagemberekhez már ritkábban jut el az üzenet, hogy az adományokat a Bátor Tábornak gyűjtik. Nekünk, akik évi közel ezer daganatos és krónikusan beteg












Ugródeszka program – 2017
A Badur Alapítvány és szakmai partnere, a NESsT közös Társadalmi vállalkozásfejlesztő programot hirdet azzal a céllal, hogy fenntartható társadalmi vállalkozások támogatásán keresztül halmozottan hátrányos helyzetű, mélyszegény közösségek életminőségét hosszú távon javítsa. A programra olyan szervezetek jelentkezését várjuk, akik mélyszegénységben élő közösségeket segítenek, és szeretnének társadalmi vállalkozást indítani, vagy egy már működő és társadalmi vállalkozást megszilárdítani és növekedési pályára állítani. A program első, üzletviteli képzést nyújtó szakaszában legfeljebb 5 sikeresen pályázó


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
