üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások


XIII.Civil Véradóhét
Szeptember 22-én kezdetét veszi a XIII. Civil Véradóhét, amely során a civil közösségek, állami szervezetek és humanitárius partnerek összefogásával várjuk véradásra az önkéntes segítőket az ország számos pontján. A kampány a Civil Közösségi Szolgáltató Központok (CKSZK), a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága, a Magyar Vöröskereszt, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat közös szervezésében valósul meg.


Félidőben a Városi Civil Alap 2026. évi pályázati kiírása
A Városi Civil Alap célja, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek számára a közösségi tevékenységek végzéséhez szükséges feltételekhez támogatást nyújtson. A pályázatokat öt kategóriában lehet benyújtani a a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR-ben).


Sajtóreggeli a Civil Központban
Szeptember 18-án, csütörtökön sajtóreggelin számoltunk be az előttünk álló időszak eseményeiről és feladatairól. Szó esett a Civil Ősz programsorozatról, a XIII. Civil Véradásról, a Civil Mozaikról és az aktuális pályázati kiírásról, valamint az 1% fontosságáról.


13. Civil Véradás Nógrád vármegyében
Már 13. alkalommal rendezzük meg a civil véradást. Nógrád vármegyében a jövő héten, 5 alkalommal várjuk a véradókat. Adj vért, adj életet!


Nemzetközi vasútmodell-kiállítást rendeznek Balassagyarmaton
A Balassagyarmati Vasútmodellező Klub immár 15. alkalommal rendezi meg a nemzetközi vasútmodell-kiállítást szeptember 19. és 21. között a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. A Balassagyarmati Vasútmodellező Klub a honlapján adta hírül, hogy ezen a hétvégén tartandó nemzetközi vasútmodell-kiállításon 22 kiállító vesz majd részt. A tombola fődíja pedig ezúttal is egy H0 méretarányú terepasztal lesz. A kiállítást pénteken 9 és 18 óra között, míg szombaton, illetve vasárnap 10-től 18 óráig tekinthetik meg az érdeklődők


XIX. Nógrádi Vármegyenap Pásztón
Szeptember 20-án, Pásztón Vármegyenap. Délután mi is várjuk az érdeklődőket a szabadtéri rendezvényen.


Módosult a Közösségi Sportpálya-felújítási Program 2026 című felhívás
FeFelhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára által kiírt Közösségi Sportpálya-felújítási Program 2026 című Felhívás módosulása az alábbi pontot érinti:


Jelentős változás előtt a CivilTech Szoftveradományozó Program
A program a TechSoup Global nemzetközi hálózatához kapcsolódik, amely 2002 óta világszerte több mint 16 milliárd dollár értékben közvetített technológiai adományokat nonprofitoknak. Most azonban komoly változás következik: a TechSoup átszervezi teljes támogatási rendszerét, így a NIOK-kal való együttműködés is lezárul. A NIOK Alapítvány 2007 óta működteti Magyarországon a CivilTech Szoftveradományozói Programot, amelynek keretében eddig több mint 4 milliárd forint értékben jutottak szoftverekhez hazai civil szervezetek. A program a TechSoup Global


Beírták nevüket a Cserhát lankáinak történetébe – az elhunyt vadászokra emlékeztek Garábon
A közelmúltban felújított vadászati emlékhelynél rendeztek ünnepséget a napokban Garábon. Elhunyt vadászok emléke előtt hajtottak fejet társaik. A Kelet-Cserhát Vadásztársaság által alapított és a Nógrád Vadászati Kultúrájáért Közhasznú Alapítvány támogatásával megújult vadászati emlékhelynél tartottak ünnepséget Garábon. Ezen az alkalmon az elhunyt vadászok emléke előtt hajtottak fejet.


Több mint 20 milliárd forint jut el a civil szervezetekhez idén az adófizetők 1% felajánlásaiból
Az adó 1% felajánlások összege, ahogy a felajánlók száma is, létfontosságú sok magyarországi civil szervezet számára, hiszen ez működésük és fennmaradásuk egyik biztosítéka. 2025-ben a felajánlások száma közel 3,5%-kal nőtt 2024-hez képest, így a tavalyinál majdnem 3 milliárd Ft-tal több, összesen 20 273 260 339 forint jut el a civil szervezetekhez — derül ki a NIOK (Nonprofit Információs és Oktató Központ) Alapítvány által készített gyorselemzésből.


Ifjúsági bélyeggyűjtés támogatása
Intézmények (iskolák, művelődési házak stb.), és intézmények keretében működő, vagy induló bélyeggyűjtő szakkörök, illetve ifjúsági szervezetek és egyesületek számára.A pályázat tárgya:– 2025-2026. tanévben, iskolás gyermekek számára legalább 2 hetente működő bélyegklub szervezése, megtartása.– 2026. június 19-ig a gyerekek által készített, fényképekkel illusztrált beszámoló vagy foglalkozás napló beküldése, valamint a gyerekek által írt fogalmazás bármilyen bélyegekkel, bélyeggyűjtéssel kapcsolatos élményről.


Elindult a nevezés a Világ Gyalogló Hónap 2025 programra
Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával, a Magyar Szabadidősport szövetség koordinálásában 2025. október 1–31. között ismét megrendezik a több tízezer embert megmozgató országos Világ Gyalogló (HÓ)Napot. A rendezvénysorozathoz tanintézmények, közösségek, nyugdíjas szervezetek és egyének csatlakozását is várják.


Az SZJA 1% felhasználás elszámolása, nyilvántartása
Az SZJA 1% felajánlások megszerzése a civil szervezetek számára viszonylag könnyen megy. A szervezetek általában tisztában vannak a regisztrációval kapcsolatos szabályokkal, melyeket teljesítve egyszerű dolog a felajánlást fogadni tudó szervezetek közé bekerülni, majd egy hatásos, az SZJA bevallási időszakban folytatott kampány sikerét mutatja a bankszámlára a regisztráció évét követő év szeptember 30-ig megérkező pénzösszeg. Az átutalt SZJA 1%-kal azonban el is kell számolni, így nem szabad hátra dőlni, ugyanis a jogosulatlanul felhasznált


Nemzetiségi táborok 2026. évi támogatása
Magyarország Kormánya számos módon segíti a hazánkban élő őshonos nemzetiségeket identitásuk, nyelvük és kultúrájuk megőrzésében. Ezek között is kiemelt jelentőségűek a tanulók részére szervezett nemzetiségi táborok.


Karbantartás a birosag.hu oldalon
Az Országos Bírósági Hivatal által üzemeltetett birosag.hu oldal karbantartási munkák miatt 2025. szeptember 17. napján (szerda) 22.00 és 2025. szeptember 18. (csütörtök) 01.59 óra közötti időszakban nem lesz elérhető.


Somoskőújfaluban is tisztelegtek a bányászok emléke előtt
Hazánkban 1951-től szeptember első vasárnapján tartják egységesen a bányásznapot. Somoskőújfalu múltja okot ad arra, hogy mind a szénbányászok, mind pedig a kőbányászok emléke előtt fejet hajtsanak. A Somosi Kultúráért Egyesület megemlékezésén nemrégiben Murányi Bálint mondott ünnepi beszédet, amelyet koszorúzás követett az emlékműnél. A műsort a Bányász-Kohász Dalkör előadása foglalta keretbe, így tisztelegve a település bányászati múltja és öröksége előtt – számoltak be róla a község Facebook-oldalán.


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
