üdvözöljük a

Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ

weboldalán!

Aktualitások

I. Szülők Háza Önkéntes Családok Találkozója

A Szülők Háza Alapítvány 2017. február 17-én, pénteken rendezi meg első önkéntes napját a Szülők Háza Újbuda Családi Központ és Játszóházban. Szeretettel várjuk az önkéntes programunk iránt érdeklődőket az I. Szülők Háza Önkéntes Családok Találkozójára, ahol részletesen bemutatjuk „Tegyél jót!” programunkat, ismertetjük a 2017-es terveinket, valamint lehetőségünk nyílik személyesen is megismerkedni, és közösen kitalálhatjuk, hogy pontosan ki, mikor, miben tud majd segíteni. A találkozón olyan önkéntesek is részt vesznek, akik

Tovább olvasom »

Konzerv-adomány rászoruló családoknak

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat békásmegyeri, családok átmeneti otthonában adta át a Bonduelle az „Adventi Kalendárium” elnevezésű kampánya során összegyűlt 6 000 darab konzervet. Az adományból az ország egész területén részesülnek a több gyermeket nevelő rászoruló családok. A békásmegyeri otthon lakói is örömmel fogadták az ajándék-csomagokat, amelyekből finom ebéd, vacsora készült kicsiknek és nagyoknak. „Piacvezető élelmiszergyártó vállalatként kiemelten fontos számunkra a társadalmi felelősségvállalás. Küldetésünknek tekintjük a jótékonykodást, a rászorulók segítését, lehetőségeinkhez

Tovább olvasom »

A fenntartható fejlődési célok megvalósítása Magyarországon

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács és a Magyar Természetvédők Szövetsége „A Fenntartható Fejlődési Célok megvalósítása Magyarországon” címmel konferenciát szervezett február 7-én az Országgyűlés Felsőházi tanácstermében, amelyen több mint 400 ember vett részt. A konferencia célja az volt, hogy megvizsgálja, milyen feladatok állnak Magyarország előtt az ENSZ 2030-ig szóló fejlesztési feladatainak teljesítésében, többek között olyan célok elérésében, mint a szegénység, az éhezés csökkentése, a tudás növelése, a biológiai sokféleség megőrzése vagy

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Kulturális statisztika 2016. – szakmai fórum Salgótarjánban

A Salgótarjáni Civil Kerekasztal szakmai fórumot rendez 2017. február 9-én (csütörtökön) 10.00 órakor a Civil Közösségek Házában (volt TIT épület – Salgótarján, Klapka György út 4.) Előadó: Négyesi Krisztina régiófelelős, Országos Közművelődési Statisztikai Feldolgozó Központ. A fórumon gyakorlati segítséget kívánnak adni mindazon civil szervezetek számára, amelyek kulturális tevékenységet végeznek, és így a 288/2009. (XII. 15.) Kormányrendelet alapján, a kötelező adatszolgáltatásnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma által működtetett http://kultstat.emmi.gov.hu oldalon tesznek eleget

Tovább olvasom »

Aszöt Klub indul

Az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testülete ASZÖT Klub címmel rendezvénysorozatot indít, melynek lényege beszélgetések szervezése szakértők részvételével civil szervezetek munkáját érintő fontos témákban. A Klub céljai: szakemberekkel; Személyes kapcsolatok építése az adott témában érintett szervezetek vezetői között; Ismerkedési, kapcsolódási lehetőség a Testülethez még nem csatlakozott, de az iránt érdeklődő (vagy már tagjelölt) szervezetek számára. Az ASZÖT Klubokat nem túl nagy létszámú, interaktív eseményeknek tervezzük, ahol a résztvevők nem csak „hallgatók”, hanem

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Indul a Maci – Magyar civilszervezetek videókampánya

Vajon hány olyan élethelyzet, kérdés, útelágazás jön szembe egy emberélet alatt, amikor falakba, vagy éppen kihívásokba ütközünk? Ki segít ilyenkor? Nem ritka, hogy sokaknak szembesülni kell azzal, hogy a rendszer, mely körbevesz minket közel sem tökéletes, és nem tud mindenre megoldást kínálni. A szerencse azonban az, hogy mégis vannak, akik a kihívások közepette is megoldást, támogatást tudnak nyújtani, vagy éppen egy ötletből új rendszert, eszközt, közösséget tudnak létrehozni. Ők a

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Nap

A Salva Vita Alapítvány 2017-ben is megszervezi a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Napot. Már várjuk a budapesti érdeklődők jelentkezését! 2017 tavaszán ismét megrendezésre kerül a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Nap Budapesten, amely lehetőséget ad fogyatékos emberek és munkáltatók kötetlen találkozására egy nyílt nap keretében. A Salva Vita Alapítvány által megszervezett program célja nem a munkaközvetítés, hanem lehetőség nyújtása személyes találkozásra, egymás megismerése és kölcsönös tapasztalatszerzésre. E speciális napon a programra

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

A Béres Alapítvány 50 millióval segített

A Rákellenes Küzdelem Világnapjához kötődően a Béres Alapítvány 50 millió forint értékű Béres Cseppet adományozott a daganatos betegek gyógyulásának támogatására. Az adományt Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke Prof. Dr. Kásler Miklósnak, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosának, valamint az ország legjelentősebb daganatos betegeket tömörítő szervezetek vezetőinek adta át az Országos Onkológiai Intézetben megrendezett találkozón. A Béres Alapítvány széleskörű társadalmi tevékenységének egyik legfontosabb alappillére az egészség védelméért való munkálkodás, az

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Itt a Farsang

Bódi Györgyné tartja a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület soron következő előadását 2017. február 8-án, amelynek címe a Farsangi népszokások Nógrádban és más tájegységeken. A szerdai program a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központ belső klubjában lesz, délután kettő órától.

Tovább olvasom »

Ifjúsági kisközösségi együttműködési támogatása

A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Ifjúsági kisközösségi együttműködések támogatása” című (EFOP-1.3.6-17 kódszámú) felhívás. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2,1 milliárd forint. Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be (önállóan vagy konzorciumvezetőként): Egyéb szövetség GFO kód: 517 Egyéb egyesület GFO kód: 529 Az 1. és 2. pontban szereplő támogatást igénylők közül kizárólag az alábbi feltételeknek együttesen megfelelő szervezetek nyújthatnak be támogatási kérelmet: önálló civil szervezet, rendelkezik legalább 5 éves közhasznú

Tovább olvasom »

Civil szalon – civilek kommunikációja

Kíváncsi vagy, hogy a „MACIARC” plakátpályázat nyertesei hogyan adják át az üzenetüket? Te is szívesen megismersz más szervezeteket? Tarts velünk, hogy együtt feldolgozzuk a „Civilek kommunikációja” témát a Civil Szalon második alkalmán, február 15-én 18:00-kor! Mivel várunk? Koncert a Nem Adom Fel Együttes zenekarával Bemutatkozik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és az Autistic Art Közhasznú Alapítvány Közreműködik a Momentán Társulat

Tovább olvasom »

Életeket menthet minden rákbeteg

A rákbetegek tízezrek életét menthetik meg, ha sikerül rábírniuk családtagjaikat, barátaikat, munkatársaikat, hogy vegyenek részt a szűrővizsgálatokon – jelentette ki a február 4-i rákellenes világnap kapcsán Kalotay Gábor, a daganatos betegek által alapított Gyógyulj Velünk Egyesület prosztatarákból gyógyult elnöke. A betegszervezet az egymás egészségéért felelősséget vállaló összefogásra biztat minden családi, lakóhelyi és munkahelyi közösséget. – Több százezren élünk ma Magyarországon, akik már szembenéztünk a rákkal. Ha most, a februári rákellenes

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Civilek a civilekért! 2017.

Az alapítványok 2016-es évre vonatkozó 1%-os támogatás gyűjtése érdekében az EMSZ (Egészségügyi Média Szövetség) újabb pályázatot írt ki. Az Érthetően az Egészségért Alapítvány közreműködve az Egészségügyi Média Szövetséggel pályázatot hirdet civil szervezetek számára a 2016. évi személyi jövedelemadó bevalláshoz kapcsolódó helyi vagy országos szintű kampányok támogatására. A pályázat rövid leírása A pályázat során a sikeresen pályázó civil szervezetek 1%-os kampányához 70%-os támogatást nyújt az „Érthetően az Egészségért Alapítvány” és az

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Filmfesztivál az Igazgyöngy Alapítvány támogatásáért

Out of society – Élet a világ peremén. Sokan sokfélék vagyunk, de ugyanannak a társadalomnak a tagjai. Filmfesztivál az Igazgyöngy Alapítvány támogatásáért. Helye : Lurdy Mozi, 1097 Budapest, Mester u., Fesztiválprogram 2017.február 11. szombat: 10-12 óráig Gyermekszegénység Filmvetítés és beszélgetés – Igazgyöngy Alapítvány, Ritók Nóra 12-14 óráig Hajléktalan lét A sikátor szentjei c.film – beszélgetés Tilos Rádió – Fülöp Indi Viktória 14-16 óráig Fogyatékossággal élők Lorenzo olaja c. film –

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Ősi gyógymódok és gyógynövények

A Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesülete 2017. február 6-án hétfőn tartja első februári programját. A foglalkozás az ősi gyógymódok akupresszúrájáról és a gyógynövények segítségéről fog szólni. Helyszín: Salgótarján, Rákóczi út 13. I. emelet Tanácsterme, 14 óra. Minden érdeklődőt szeretettel várnak az egyesület tagjai.

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Szándéknyilatkozatot írtak alá civil szervezetek a rákellenes küzdelemért

A rákellenes küzdelem, a szűrések és a minél korábbi felismerés fontosságáról írtak alá szándéknyilatkozatot civil szervezetek Budapesten a rákellenes világnap alkalmából. Novák Katalin államtitkár a rendezvényen hangsúlyozta, hogy a betegség elleni küzdelemben nagyon fontos a megelőzés, a magunkra, családtagjainkra való odafigyelés. Novák Katalin család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár elmondta: a rák mindannyiunk közös ellensége, „nehéz ellenfél”, hiszen az orvostudománynak még mindig kevés információja van e betegség kialakulásának valódi

Tovább olvasom »
adatbázisok

Adatbázisok

Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!

Tudástár

Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.

hírlevél archívum

Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.

Scroll to Top