üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások


Száz órán át pecáznak Nógrádban
Javában zajlik a 100 órás Bojlis Kupa Ludányhalásziban. A Pontyos-tóból már húsz kiló fölötti hal is csalira harapott. A bojlis horgászversenyen összesen 13 csapat méri össze fogásait. Nagy és súlyos pontyok kiemelésében nincs hiányuk a pecásoknak a szerdán kezdődő és vasárnapig tartó bojlis horgászversenyen. A ludányhalászi székhelyű Öregpotyka Horgász Egyesület idén már másodszor rendezi meg ezt a 100 órás megmérettetést.


Új felhívás a Városi Civil Alap keretében
Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelent a Miniszterelnökség által biztosított forrásból „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2026.” című pályázati kiírás.


Új felhívások a Nemzeti Együttműködési Alap keretében
Értesítjük a civil szervezeteket, hogy 2025. szeptember 1-jén megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap 2026. évi pályázati kiírásai.


Félmillió forintból valósítaná meg a lakosság ötleteit a Völgyváros
Közösségi költségvetési projektet indított Salgótarjánban a Völgyváros csapata – hívták fel a figyelmet közösségi oldalukon. A 2020 végén életre hívott, főként fiatalokból álló egyesület tagjai, támogatói és segítői 500 ezer forintot gyűjtöttek össze, hogy a helyiek ötletei megvalósulhassanak, az általuk felvetett problémák megoldódjanak.


Módosult az Országos Futópálya-építési Program 2026 című Felhívás
FelhíFelhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára által kiírt Országos Futópálya-építési Program 2026 című Felhívás módosulása az alábbi pontot érinti:


Az Aktív Magyarország 2026-ban tervezett országos programjai
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára a 2026. évre tervezetten az alábbi országos programokat hirdeti meg:


Adni Öröm! – 1800 gyermek kezdheti méltó módon a tanévet
Sikeresen zárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös tanszergyűjtő akciója, az Adni Öröm!, amelynek keretében idén is rengeteg önzetlen vásárló csatlakozott az országos kezdeményezéshez.


Ausztráliából is érkezett támogatás a nagylóci polgárőröknek
A Polgárőr Egyesület vezetősége hálásan köszöni a lakosság bizalmát és támogatását, amely hatalmas erőt ad a jövőbeni munkájukhoz. A III. Jótékonysági Bográcsozás minden várakozást felülmúlt Nagylócon: a rendezvényen 481 ezer forint támogatás gyűlt össze a Nagylóci Polgárőr Egyesület javára. Az esemény jó hangulatban telt, ahol több mint 150 adag ételt – birkapörköltet és babgulyást – osztottak ki, amelyek másfél órán belül teljesen elfogytak.


Országos Futópálya-építési Program 2026
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára (a továbbiakban: Támogató) a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (a továbbiakban: SZEOSZ) bevonásával 2026. évre kiírja az Országos Futópálya-építési Programot (a továbbiakban: Program). A Program célja az 5000 fő és afeletti lakosságszámú településeken1 600 és 799 méter közötti, 800 és 999 méter közötti, vagy legalább 1000 méter hosszúságú rekortán borítású futópálya kialakítása.


Országos Görpark Program 2026
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára (a továbbiakban: Támogató), a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség (a továbbiakban: MOGGSZ) bevonásával kiírja a 2026. évi Országos Görpark Programot (a továbbiakban: Program).


Országos Mászóterem-építési Program 2026
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára (a továbbiakban: Támogató) a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (a továbbiakban: MHSSZ) bevonásával 2026. évre kiírja az Országos Mászóterem-építési Programot (a továbbiakban: Program).


Rendkívüli Hírlevél
Tisztelt Civil Szervezeti Vezetők! Kedves Civilek! Az értékteremtő közösségek ott születnek, ahol emberek közös ügy mentén összefognak, és elkötelezetten dolgoznak a helyi vagy társadalmi problémák megoldásán. Magyarország Kormánya elkötelezett abban, hogy támogassa a civil szervezeteket, bővítse működési lehetőségeiket és növelje társadalmi megbecsültségüket – itthon és nemzetközi szinten egyaránt.


Országos Asztalitenisz-terem Fejlesztési Program 2026
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára (a továbbiakban: Támogató) 2026. évre kiírja az Országos Asztalitenisz-terem Fejlesztési Programot (a továbbiakban: Program).


Országos Sítanpálya-építési Program 2026
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára (a továbbiakban: Támogató) a Síoktatók Magyarországi Szövetsége (a továbbiakban: SMSZ) bevonásával 2026. évre kiírja az Országos Sítanpálya-építési Programot (a továbbiakban: Program).


Közösségi Sportpálya-felújítási Program 2026
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára (a továbbiakban: Támogató) – a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai együttműködésével – 2026. évre kiírja a Közösségi Sportpálya-felújítási Programot (a továbbiakban: Program). A Program célja a meglévő, legalább 15 x 28 méteres, vagy legalább 20 x 40 méteres kültéri sportpálya (a továbbiakban: sportpálya) felújítása és rekortán borítással történő ellátása.


Nem csak a legkeményebbeket várja a salgótarjáni viadal
Ismét futók lepik el Salgótarján környékét. Szeptember 6-án, szombaton már nyolcadik alkalommal rendezik meg a SalGO jótékonysági akadályfutást. Mára már jelentős hagyománya lett a SalGO jótékonysági akadályfutásnak, ahová az ország minden pontjáról érkeznek.


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
