üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások
Palóc kertek pompás termékei Balassagyarmaton
„Műveljük kertjeinket!” – mondja Candide Voltaire híres művének végén, s bár ennek a kijelentésnek filozófiai jelentésárnyalatai vannak, elsődleges üzenete is örökérvényű. A balassagyarmati Palóc Kertbarátkör tagjai jól ismerik a fizikai munka, kertművelés, növénytermesztés lélekre és környezetre gyakorolt jótékony hatásait. A civil egyesület tagjai immár 43. alkalommal mutatták be lelkiismeretes munkájuk eredményeit a város közönségének.
Falunap motoros kaszkadőr show-val Etesen
Etes község önkormányzata idén is megrendezte a már hagyománnyá vált Szent István-napi ünnepséggel egybekötött falunapját. A program reggel főzőversennyel és kispályás labdarúgó bajnoksággal kezdődött a sportpályán. Ez idő alatt a Szent József római katolikus templomban ünnepi szentmisét mutattak be, ahol Kapás Attila plébános megszentelte az új kenyeret. Délután, a megnyitót követően szintén a sportpályán Lénárt Dezső polgármester köszöntőt mondott és megszegte az új kenyeret, amelyből minden résztvevő kapott.
Fogadalmi székelykaput avattak a Kishegyen
Szent István ünnepnapját követően, augusztus 21-én ismét jeles esemény fogadta a pásztóiakat és a vendégeket – mások mellett külföldről érkezetteket – ugyanis ezúttal tartották a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) pásztói csoportja által állított kishegyi fogadalmi székelykapu avatását.
Termelői közösségekkel a jövő útján
A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) kiemelt programként kezeli a vállalkozni akaró, vidéken élő emberek szakmai segítését. Céljuk, a vidéki élettér tágítása, az ott élők helyben tartása és a fiatalok visszacsábítása új, megélhetést biztosító munkahelyek létrehozásával. Ennek egyik lényeges eleme a helyi termelői közösségek létrehozása.











Gyerekesély programok infrastrukturális háttere
Határidő: 2018. november 30. A Széchenyi 2020 keretében megjelent a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című (EFOP-2.1.2-16 kódszámú) felhívás. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5,5 milliárd forint.











Hátránnyal induló kisiskolások mellé várnak önkéntes mentorokat Pécelre
A Varázskulcs Közösség varazskulcs.blog.hu: www.facebook.com/varazskulcskozosseg önkéntes mentorokat keres hátránnyal induló gyermekek segítésére 2016. szeptembertől. Elsősorban olyan mentorokat keresnek, akik szívesen foglalkoznak 1-2. osztályos gyerekekkel, aktívan jelen tudnak lenni legalább havonta egyszer a péntekenként 14 és 17 óra között tartandó foglalkozásokon. Szívesen vesznek részt a gyerekek készségeinek fejlesztését támogató programok megtervezésében és megvalósításában. Vállalják 2-3 gyerek közvetlen mentorálását a foglalkozás ideje alatt, képességeinek, készségeinek fejlesztését egyéni igényeinek figyelembe vételével. A szakmai











Kiállítás megnyitó a salgótarjáni Baglyasalja Idősek Otthonában
Augusztus 23.-án kedden, a Baglyasalja Idősek Otthonában Simon Péter és Simonné Bózsár Erika kiállítás megnyitójára kerül sor. A „Válogatás fotóinkból” című kiállítást Homoga József nyitja meg délután félháromkor.











Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk!
Ösztöndíj pályázat salgótarjáni lakóhelyű, felsőfokú tanulmányokat folytató fiataloknak. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a 22/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelettel alapította meg az „Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk!” ösztöndíjat. Az ösztöndíj keretében az önkormányzat ösztöndíj formájában pénzbeli támogatást nyújt azon fiatalok számára, akik vállalják, hogy felsőfokú tanulmányaik befejezését követően salgótarjáni székhelyű, vagy telephelyű munkáltatóval foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesítenek.











Információs napok az EFOP-1.3.5-16 – „Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével” című felhíváshoz kapcsolódóan
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkársága információs napokat tart az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett EFOP-1.3.5-16 – „Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével” című felhíváshoz kapcsolódóan, az alábbi helyeken és időpontokban: 2016.08.29. – Békéscsaba 2016.08.30. – Miskolc 2016.08.31. – Budapest 2016.09.01. – Pécs











A Dr. Szegő Tamás-Díj Alapítvány pályázati felhívása
A Dr. Szegő Tamás-díj Alapítvány ösztöndíjban részesít évente egy 30 év alatti újságírót (aki 2016. december 31-ig tölti be 30. életévét) – az írott vagy az elektronikus média bármely területén – aki publikációiban kiállt az elesettekért, az érdekeik érvényesítésére képtelenekért. A díjra minden újságíró saját munkájával – szöveg, fotó, mozgókép, hang – pályázhat egyénileg.











Lepényfesztivál lesz Varsányban
Idén, augusztus 19-én, és 20-án ismét megrendezik a község lepényfesztiválját. A program augusztus 19-én, péntek délután 14 órakor Bella Zsuzsanna festőművész kiállításának megnyitójával kezdődik a Hagyományőrzők Házában. Este pedig szabadtéri disco várja az érdeklődőket. A helyszínre kitelepül a Club Alcatraz, a meghívott vendég Newik lesz. Augusztus 20-án, szombaton államalapításunk ünnepén 12.30 órakor kezdődik a lepényszentelő szentmise. Ezt követi 13.30 órakor az ünnepélyes megnyitó, amelyen köszöntőt mond Kanyó Judit polgármester, valamint











Idén is vár a Sztómaexpó
Idén ötödik alkalommal rendezi meg a Van Holnap! Zsákos Alapítvány a nagy sikerű Sztómaexpó elnevezésű rendezvényét. Kicsit más lesz, mint a megszokott, de a szervezők reménye szerint sokaknak tudnak segíteni vele. Időpont: 2016. szeptember 9. 11-14 óráig Helye: B32 Galéria és Kultúrtér, XI. Bp., Bartók Béla út 32. Tervezett program: – Előadások szakértőktől – betegjogok, eszközfelírás, sztómaterápia a mindennapokban, mozgás és gyógyulás – Újdonságok, érdekességek a könnyebb, biztonságosabb mindennapokhoz Ingyenes
1 500 iskolás tanult pénzügyi ismereteket az Erzsébet táborokban
A nyári szünetben évről évre több ezer diák látogat el az Erzsébet Program keretein belül a zánkai gyerektáborba, ahol a gyerekek nyaralás közben, játszva sajátíthatják el a pénz felelős használatához szükséges ismereteket. A táborok megvalósításában második éve működik közre a PontVelem Nonprofit Kft., mely a BankVelem Utazó Iskola Program révén egyedülálló oktatási módszerekkel és interaktív játszóházzal járul hozzá a gyerekek pénzügyi kultúrájának fejlesztéséhez.











Nemzeti Önkéntes Tanácsot hozna létre az Emmi
Nemzeti Önkéntes Tanácsot hozna létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a szervezet az önkéntesség területén tevékenykedő civil, egyházi és gazdasági szereplők, valamint a kormányzati szakpolitikai irányítók együttműködését segítené – derül ki a testület létrehozásáról szóló előterjesztés-tervezetből. A kormany.hu oldalon közzétett dokumentum szerint a tanács véleményezhetné az önkéntességet érintő koncepciókat és előterjesztéseket, javaslatot tehetne az önkéntességet érintő jogszabályok megalkotására és módosítására, elősegítené a kormányzati, egyházi, nonprofit és gazdasági szektor együttműködését, közreműködne











Ideiglenes madárgyűrűző állomás a fővárosi Naplás-tónál
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapesti Helyi Csoportja harmadik alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál, ahova augusztus 25-ig várja az érdeklődőket hétköznap és hétvégén is. A madarak befogása és gyűrűzése naponta hajnaltól körülbelül délelőtt 10 óráig, illetve délután 17-18 órától naplementéig tart az időjárástól függően (25-én, az utolsó napon csak délelőtt lesz madárbefogás, ezt követően bontják a tábort).
Logópályázatot hirdet a Heim Pál Kórház Alapítványa
A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány egy, a korábbinál korszerűbb, megjelenésében modernebb logót szeretne, amely kicsit felfrissíti, és új erőt ad az Alapítvány kommunikációjának. A nyertes munka a jövőben a Heim Pál Gyermekkórházban és egyéb felületeken – az Alapítvány arculatában, kampányaiban, online felületein, rendezvényein és minden tevékenységében – meg fog jelenni.


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
