üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások









Egy éves az önkéntes portál
Egy évvel ezelőtt indult el az onkentes.gov.hu oldal, mely a nyári hónapok alatt is közel száz féle tevékenységet kínál az önkéntesség iránt érdeklődőknek, így továbbra is számos lehetőség közül választhatnak azok, akik felkeresik azt.









Ismét lehet pályázni az Út a diplomához programban
Ismét lehet pályázni a hátrányos helyzetű – kiemelten a roma – hallgatók felsőoktatási esélyegyenlőségének javítását, felsőfokú végzettséghez jutásának támogatását szolgáló Út a diplomához programban – jelentette be az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.









Civil sport- és egészségnap Ajkán
A Mozdulat Mozgás Műhely és a Civil Szervezetek Szövetsége által szervezett Sport és Egészségnapot szeptember 2-án 16 órától tartják az ajkai Civil Házban. A programok között található Walkenergie óra, box, funkcionális szabadtéri edzés, step, rúdakrobatika-bemutató is. A részvétel térítésmentes, az eszközhasználatos órákra a helyszínen kell jelentkezni! 17 órakor minden érdeklődőt szeretettel várnak egy közös, élő zenés bemelegítéssel! Rendezvény ideje alatt gyermekmegőrzés, „Kerekítő” gyermekfoglalkozással. (Forrás: www.ajkaiszo.hu)
PHD Ösztöndíj támogató program
Augusztus 19-ig lehet jelentkezni a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány PhD ösztöndíj- támogató programjára. 2016-ban már a harmadik évfolyamát kezdi meg a Pallas Athéné Domus Scientiae (PADS) Alapítvány PhD ösztöndíj – támogató programja. Az alapítvány augusztus 19-ig várja a pályázatokat a programra.









Civil Falu a Szegedi Ifjúsági Napokon
Az idén is várunk a Civil Faluba, amely az “Egészséges Szegedért” projekthez kapcsolódik. A bemutatkozó szervezetek minden nap 12:00 – 19:00 óra között várnak a SZIN területén. Érdemes ellátogatni a Civil Faluba, ahol kapsz saját Civil Útlevelet, melybe a 4 nap alatt pecséteket gyűjthetsz tevékenységekkel. Esemény időpontja: augusztus 24.–augusztus 27. Bővebben ITT: https://www.facebook.com/events/603589383176282 Résztvevő szervezetek: http://szin.org/helyszinek/civil_falu Forrás: www.facebook.com (Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)









V. Biatorbágy Fotópályázat
Nemzetközi fotópályázatot hirdet a Biatorbágyi Fotóklub Egyesület V. Biatorbágy Fotópályázat címmel. (Fotósélet) A Biatorbágyi Fotóklub Egyesület nemzetközi fotópályázatot hirdet V. Biatorbágy Fotópályázat címmel. A pályázatra amatőr és profi fotósok alkotásait várják a következő kategóriákban: kötetlen (színes vagy monokróm); Biatorbágy (színes vagy monokróm). A kiválasztott művekből 2016. november 16-án a Biatorbágyi Faluházban rendeznek kiállítást. Beküldési határidő: 2016. szeptember 20. Bővebb információ: Biatorbágyi Fotóklub Egyesület biatorbagyifotoklub.hu/biatorbagy-fotopalyazat.html (Forrás: www.kulturpont.hu)









Civil szervezetek infrastruktúra támogatása
Határidő: 2016. december 31. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma civil szervezetek számára infrastruktúra támogatást biztosít, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett nyílt igénybejelentési felhívás keretében. A felhívás célja a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése, a befogadó szervezetek időlegesen rendelkezésre álló szabad infrastrukturális erőforrásainak igénybevétele révén. A felhívás kódja: IST-16 Forrás, bővebben: www.emet.gov.hu (Forrás: www.nonprofit.hu)









Védőháló a családokért
Határidő: 2018. június 27. Pályázat alapítványok, egyesületek, nonprofit korlátolt felelősségű társaságok és nonprofit részvénytársaságok részére olyan programok megvalósítására, amelyek az általuk elérhető környezetben a családokat és a családok közösségeit erősítik.
Két napig tartott a jubileumi falunap
Idén a fennállásának 275. évfordulóját is ünneplő Mátrakeresztesen a falunapi eseményeket két naposra tervezték. Pásztó városrészében idén 26. alkalommal bonyolítottál le a falunapot, amelynek első programjaként szombaton reggel az Óvár melletti gépjármű parkolótól indulva a Csörgő-patak mentén gyalogoltak fel a Mátrába azok a túrázók, akik ezúttal bebarangolhatták azt a területet is, ahol a település első lakosai a régi hutákat megépítették.
Fabatkával fizettek a falunapon
Az idei rendezvény, ami egyben a Palóc Ízek Fesztiválja is volt, szombaton reggel 8 órakor az evangélikus templomban tartott ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét. Ezután a három éve teljesen felújított könyvtár épületében közös reggelire várták a falunapra érkezőket.
Az Unió segít a szegénytelepeken
Három uniós pályázat forrásaiból 91 milliárd forintot ígért a komplex telepprogramok folytatására az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Fejér megyei Sárkeresztúron.
Ökoiskola és zöld óvoda koordinátorképzés indul
A Humusz Szövetség az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízásából térítésmentes akkreditált pedagógus továbbképzést szervez ökoiskola és zöld óvoda koordinátoroknak országszerte 2016. augusztus vége és szeptember közepe között.
Igazi libafesztivál volt
Tíz évvel ezelőtt még sima falunap volt, majd az azóta eltelt években már szinte országos szintű rendezvénnyé nőtte ki magát a szurdokpüspöki libafesztivál. A hétvégén az időjárás is kegyébe fogadta a rendezőket, hiszen ragyogó napsütésben, kellemes hőmérséklet mellett zajlott a rendezvény.
Ügynökséget keres a Tudatos Vásárlók Egyesülete
A Tudatos Vásárlók Egyesülete pro bono megbízásra ügynökséget keres. A TVE olyan civil szolgáltatást szeretne bevezetni, amely segíti a fogyasztókat, hogy a legjobb és fenntarthatóbb alternatívákat válasszák vásárlásaik során – a szervezet küldetésének megfelelően. Nyugat-Európában egy nagy presztízsű, több évtizede sikerrel futó modell, de Magyarországon még nem valósult meg hasonló.









Még 500 milliót kaptak a hűtőgépcsere pályázók
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az otthon melege program hűtő- és fagyasztógép-csere legutóbbi lezárt pályázatának 500 millió forint eredeti keretét 1 milliárd forinttal, 1,5 milliárd forintra emelte – jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Hátrányos helyzetű gyermekeknek is jár a nyaralás
Idén harmadik alkalommal rendezte meg a mihálygergei Egymásért Nebántsvirág Egyesület a hátrányos helyzetű gyermekek táborát. Augusztus 7-10-ig, azaz múlthét vasárnaptól egészen szerdáig huszonkilenc gyermek táborozott Salgótarjánban, a Medves Hotelben. Minden nap különböző játékok, kirándulások és felfedezések várták őket.


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
