üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások


Omladozó házat varázsoltak újjá a nógrádi településen
Még július elején zajlott le Béren a Fiatalok a Magyar Vidékért Alapítvány értékmentő tábora. A táborban a Béren található, pusztulásra ítélt, kőből és vályogból épült parasztház megmentésén fáradozott egy lelkes csapat. Az épület falainak egy része már majdnem kidőlt, amelyeket visszabontottak és a kinyert vályogot ismét bekeverve építették azokat újjá.


Tisztújítás vár az SBTC-re
Babják Jánosnak, a Salgótarjáni Barátok Torna Club, azaz az SBTC elnökének tájékoztatása szerint a sportegyesület soron következő közgyűlését 2025. augusztus 15-én, pénteken 18 órai kezdettel tartja. A rendezvény színhelye ezúttal is a Nógrád Vármegyei Civil Szolgáltató Központ (Salgótarján, Klapka György u. 4. sz. alatt) épülete lesz. A fő napirendi pontnak ez alkalommal a tisztújítás számít, de – mint ilyen alkalmakkor szokásos – szóba kerülnek majd azért egyéb témák is. A


Segítő kutya kiképzéssel foglalkozó szervezetek támogatása 2025 / SKK2025
PÁLYÁZAT CÉLJA: A fogyatékos személyek segítő kutyához juttatásának, terápiás kutyák fogyatékos személyek körében történő alkalmazásának támogatásával a fogyatékos személyek életminőségének javítása, társadalmi integrációjának és önállóságának elősegítése, biztosítása. PÁLYÁZATI PROGRAM CÉLCSOPORTJA:


Döbbenet, hogy mi került elő az Ipoly medréből egy akció során
A nagyszabású környezetvédelmi akciót immár ötödik alkalommal rendezték meg a napokban. A Nagy Ipoly-takarítás keretében több mint negyven önkéntes szedte a szemetet hétvégén a balassagyarmati szakaszon, vízen és a parton egyaránt. A folyó medréből olyan dolog is előkerült, amire senki nem számított…


Ismét termelői vásárt és bolhapiacot tartanak Taron
Immár második alkalommal rendeznek termelői vásárt és bolhapiacot szeptember 7-én, vasárnap Taron, a régi iskola udvarán, a Petőfi út 1. szám alatt. A piacon számos portéka közül válogathatnak majd a látogatók, például lesznek használtruhák, játékok, gyűjtemények, antikvitások, illetve kézműves termékek is. Az eseményen ingyenes lesz az árusítás, de előzetes jelentkezéshez kötött, amelyhez a TARtsunk Össze Egyesület Facebook-oldalán találhatnak online formanyomtatványt az érdeklődők. Egyéb információért a tartsunkosszeegyesulet@gmail.com e-mail címen lehet érdeklődni.


Piknik mozit tartanak Taron
VÁrROM piknik mozit tartanak augusztus 16-án, szombaton Taron, a Tar Lőrinc udvarház romjainál. Az eseményen Herendi Gábor Futni mentem című filmjét tekinthetik majd meg ingyenesen az érdeklődők. A vetítés 20 óra 30 perckor kezdődik. A rendezvény a TARtsunk Össze Egyesület szervezésében valósulhat meg, amelyről a közösségi oldalukon tájékoztattak.


Egyetlen ceruza is esélyt adhat a gyógyulásra – a nógrádiak segítségét is várják!
A Civil út Alapítvány idén is adománygyűjtő programot indított. A kampányhoz Nógrádból is lehet csatlakozni, csupán néhány ceruza, vagy egyéb rajzeszköz felajánlásával. A Civil út Alapítvány 2025-ben ismét elindította Varázsceruza Program – Hagyj nyomot a világban! elnevezésű adománygyűjtő programját. Annak célja, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok számára minőségi rajzeszközöket biztosítsanak. A kampányhoz Nógrádból is lehet csatlakozni, már néhány ceruza, ecset, festék felajánlásával is sokat segíthetünk.


Aranyakkal mutatkoztak be a salgótarjáni western lovasok
A Fekete western lovastanya „Like a cowboy” első fordulóját rendezték minap. A salgótarjáni Rózsaszín Párduc Tömegsport Egyesület egylovas szakosztálya Kiskunfélegyházán kezdte meg az idei versenyzést. A salgótarjáni ló és a lovasok már előző napon leutaztak a helyszínre, ahol a szálláshely elfoglalása után még lehetett gyakorolni a verseny megkezdése előtt.


Vakok és gyengénlátók fedezték fel az Üvegvárost
Különleges vendégek ismerték meg a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumot. A napokban a Vakok és Gyengénlátók Nógrád Megyei Egyesületének tagjai és önkéntesei ismerkedtek – Balogh Zoltán történész vezetésével – az Üvegváros gyűjtemény történetével, illetve csodáival a Dornyay Béla Múzeumban. A felfedezést személyes történetekkel is színesítették a résztvevők, valamint a kézbe vehető üvegtárgyak tették még gazdagabbá az élményt. Minderről a múzeum Facebook-oldalán adtak tájékoztatást.


Fémből alkotnak csodákat a mátranováki ötvöstáborban
Életre keltik a fémet, a folyékony anyagból különleges alkotásokat formáznak és munkálnak meg a mátranováki alkotóházban táborozók. A fiatal kézművesek szakemberek iránymutatása mellett gyakorolják az ötvösség fortélyait, kezük alól nem mindennapi ékszerek és használati tárgyak kerülnek ki.


Közel ötszáz önkéntes 175 kilométeren tisztítja meg ismét a hulladékoktól az Ipolyt
Az V. Nagy Ipoly-takarítás környezetvédelmi akcióval kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót szerda délelőtt Drégelypalánkon. A Magyarországot és Szlovákiát érintő esemény csütörtöktől vasárnapig zajlik majd a Duna-Ipoly Sportegyesület és a Pro Civitate Dei Egyesület szervezésében. A Nagy Ipoly-takarításhoz ezúttal tíz nógrádi település csatlakozott.


Mélyszegénységben élő családokat támogatták ebben a nógrádi városban
Tejtermékkel, zöldségekkel, tojással és pékáruval érkezett a Caireen Alapítvány Bátonyterenyére. Az adományként hozott élelmiszert a rászoruló családoknak osztották szét. Zöldségekkel, tejtermékekkel és más alapvető élelmiszerrel megpakolva érkezett az alapítvány Bátonyterenyére. Az adományokat a mélyszegénységben élő családokhoz juttatta el a városvezetés.


Felhívás az egyes közvetlen irányítású uniós programok keretében megvalósuló projektek önerőköltségének hazai forrásból történő támogatásához / KTM-1-2025
A Kormány célja, hogy Magyarország a 2021-2027 programozási időszak végére a közvetlen irányítású uniós programok keretéből elnyert magyar részesedés arányát a lakosságarányos mértéknek megfelelően növelje. A közvetlen irányítású uniós programok jellemzője, hogy közös európai célokat támogatnak, valamennyi tagállamból lehet pályázatot benyújtani és az elbírálás is közvetlenül, európai szinten történik. Ezek a programok olyan területek támogatását is lehetővé teszik, melyek a tagállami irányítású projektek keretei között nem megvalósíthatóak.


Ízek Viadala: pompás ételek és sütemények készültek Benczúrfalván!
A Benczúrfalváért Kulturális, Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület közösségépítő céllal, valamint Szécsény önkormányzatának a támogatásával immár tizenkettedik alkalommal rendezte meg az Ízek Viadalát szombaton, a városhoz tartozó településrészen. A jó hangulatú rendezvényen ezúttal is finom ételek és sütemények várták a látogatókat Benczúrfalva központjában.


Karbantartás az OBH rendszereiben
Az Országos Bírósági Hivatal hálózati rendszereiben végzett karbantartási munkák miatt 2025. augusztus 08. (péntek) 17:00 órától 2025. augusztus 09. (szombat) 08:00 óráig valamint 2025. augusztus 09. (szombat) 10:00 órától 2025. augusztus 10. (vasárnap) 08:00 óráig és 2025. augusztus 10. (vasárnap) 10:00 órától 2025. augusztus 10. (vasárnap) 20:00 óráig nem lesznek elérhetőek az OBH által üzemeltetett rendszerek,


Milliókból lesz jobb a kidobott, elárvult, megalázott nógrádi kutyáknak
Mint arról korábban beszámoltunk: a nyugat-nógrádi települések polgármesterei is átvehették a támogatói döntéseket a napokban a járási központokban. Az Ipoly-parti város a Versenyképes Járások Programban elnyert támogatást a kutyamenhely fejlesztésére fordítja.


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
