üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások


Megjelent a Magyar Falu Program keretében a 2025. évi „A kistelepülési üzletek működési támogatása” című pályázati kiírás
Az Agrárminisztériumot vezető miniszter pályázatot hirdet a Magyar Falu Program keretében megvalósuló a kistelepülési üzletek támogatásának biztosításáról szóló 1083/2025. (III. 31.) Korm. határozat alapján a kistelepülési élelmiszer- és hentesüzletek támogatására, a megnövekedett költségeikhez történő hozzájárulás érdekében. Az elnyerhető támogatás minimális mértéke: üzletenként: 1 millió forint Az elnyerhető támogatás maximális mértéke: üzletenként: 3 millió forint


Új Nap – Új Remények
Az Új Nap Új Remények idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre, a tavalyi program során 107 adománygyűjtő Követ, 10 különböző Jó Ügy javára, összesen 18,6 millió forint értékű adományt gyűjtött.Az idei hajnali séta tervezett dátuma 2025. október 4. (szombat), az eseményt idén a terveink szerint Budapesten és Gödöllőn fogjuk megszervezni.



III. Országos Civil Konferencia
Szentendrén a Skanzenben rendezték meg a Civil Kavalkádot, a III. Országos Civil Konferenciát. A programon több mint ezren vettek részt, Nógrád vármegyéből 41-en érkeztünk. A szakmai program mellett a Civil Központok Hálózata ízelítőt adott a vármegyék civil életéből is. Nógrád vármegye változatos lehetőségeket kínált. A Kulturális Információs és Tanácsadó Egyesület népdal karaoke-val és emlékfotó készítésével várta az érdeklődőket. A Duci Csapat helyben sütött herőcével kényeztette az arra járókat. A Medves


11. Nemzetközi Speciális Filmfesztivál
Várják a nevezéseket a 11. Nemzetközi Speciális Filmfesztiválra2025 őszén ismét Nemzetközi Speciális Filmfesztivál, amely immár 11. alkalommal ad bemutatkozási lehetőséget a fogyatékossággal élő emberek mozgóképes önkifejezésének.Magyarország egyik legkülönlegesebb filmes eseménye ismét várja azokat az alkotásokat, amelyek fogyatékossággal élő emberek által készültek, róluk szólnak, vagy a társadalmi befogadást és érzékenyítést állítják középpontba. A rendezvényre speciális filmes műhelyek, intézmények, független alkotók, diákok és filmes szakemberek egyaránt nevezhetnek.Nevezési határidő: 2025. július 1.


Döntés született a nemzetiségi civil szervezetek 2025. évi támogatásáról
A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága jóváhagyása alapján a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. döntést hozott a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán nemzetiségi civil szervezetek 2025. évi költségvetési támogatásáról. A döntési listát itt tekinthetik meg:


Újra dübörögnek a retro slágerek Szécsényben, életre keltik a múlt hatalmas örökségét
Szécsényben ismét összefogtak egy nagy cél érdekében. A Szécsényi Kőrösi Alapítvány június 7-én, szombaton retro diszkót szervez a művelődési központban, amelynek teljes bevételét a város ikonikus büszkeségének, a szécsényi tűztoronynak a felújítására ajánlják fel.


Kiállítás nyílik a nógrádsipeki Balás-kúriában
A Nógrádsipeki Származásúak Egyesülete és a Szécsényi Népdalkör szervezésében nyílik kiállítás május 31-én, szombaton 16 órakor Nógrádsipeken. A Nógrádsipeki Származásúak Egyesület a Facebook-oldalán közzétett felhívásban ismertette, hogy Krizsanyik Józsefné nógrádsipeki babakiállítását május 31-én, szombaton 16 órakor nyitják meg a településen, a Balás-kúriában. Az ünnepélyes megnyitó után után pedig batyus bálba várják az érdeklődőket.


Közösen ünnepeltek Nógrád bátor, mindenre elszánt tűzoltói, díjakkal is jutalmazták őket
Szombaton a megye névadó települése adott otthont a Szent Flórián-napi ünnepségnek. Ennek keretében rendezték meg a Nógrád Vármegyei Tűzoltóversenyt, ahol 16 egyesület 29 csapata mérte össze a tudását a helyi sportpályán. Az ünnepségen elismeréseket is átadtak.


Nem akármivel gazdagodtak az önkéntes tűzoltók Nógrádon
Szombaton a megye névadó települése adott otthont a Szent Flórián-napi ünnepségnek. Ennek keretében ünnepélyesen is átadták a tűzoltószertárt a Nógrádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület számára. Az új tűzoltószertár ünnepélyes átadása alkalmából Dávid Barbara, Nógrád polgármestere köszöntötte a megjelenteket és mondott ünnepi beszédet.


Szívhez szóló műsorral ünnepelték az édesanyákat és a nagymamákat Salgótarjánban
Anyák napja alkalmából Salgótarján Idősügyi Tanácsa és a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete megható és emlékezetes műsorral köszöntötte a vendégeket. A salgótarjáni József Attila Művelődési Központ színháztermében a programot Lénárt Ivett, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium 7. osztályos tanulója nyitotta meg, aki lenyűgözően adta elő a Bohemian Rhapsody című Queen-dalt. Ezután Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, majd külön ajándékot adott át annak a jelenlévőnek, aki a legtöbb


Hosszú Katinka adta át a jótékonysági vadászat adományát Salgótarjánban
Hiánypótló eszközzel gazdagodott a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház gyermekrészlege az Országos Jótékonysági Vadászatnak köszönhetően. Az adományt pénteken adták át, az ünnepélyes rendezvényen Hosszú Katinka olimpikon, a karitatív program nagykövete is részt vett.


Sikerrel szerepeltek a szólótáncversenyen a pásztói diákok
Táncversenyen mutatták meg nemrég tehetségüket a pásztói diákok – erről a helyi általános iskola számolt be közösségi oldalán. Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület a közelmúltban, Kazáron rendezte meg a regionális szólótáncversenyét, amelyen a pásztói Zsigmond Király Általános Iskolából több tehetséges táncos is színpadra lépett, hogy megmutassa tudását a neves zsűri előtt.


Ünnepelnek és versenyeznek a tűzoltók Nógrád településen
Tűzoltók lepik majd el Nógrád községet május 10-én, szombaton reggel. Aggodalomra azonban semmi ok, a település sportpályáján ünnepelni és versenyezni gyűlnek össze a lánglovagok. A Nógrád Község Önkormányzata, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Nógrádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület által közösen szervezett Szent Flórián napi ünnepség 9 órakor kezdődik a falu tűzoltószertárának ünnepélyes átadójával. Egy órával később kezdődik az önkéntes és létesítményi tűzoltók versenyre.


Nyílt versenyen tehetik magukat próbára a horgászok Szécsényben
A II. Rákóczi Ferenc Horgász Egyesület május 11-én, vasárnap nyílt horgászversenyt szervez Szécsényben, a Várkerti tavon. A megmérettetésre bármelyik, állami jeggyel rendelkező horgász nevezhet. A gyülekező időpontja 7 óra, a verseny egy órával később kezdődik. A résztvevőknek 13 óra 30 perckor kell letenniük a botot a kezükből. A szervezők az első három helyezettet kupával ismerik el, illetve minden indulót vendégül látnak egy ebédre.


Népdaléneklő versenyt rendez a Kereplő Néptánc Egyesület
Május 27-én, kedden 17 órától rendezik meg a XIII. Népdaléneklő Versenyt a rétsági művelődési központban, ahol óvodásoktól felnőttekig bárki színpadra állhat, szólóban vagy kisebb csoportban. A Kereplő Néptánc Egyesület immár 13. alkalommal szervezi meg a népszerű népdaléneklő versenyt Rétságon. A rendezvény május 27-én, 17 órakor kezdődik a városi művelődési központban. Jelentkezni május 24-ig, szombatig lehet egy tájegységhez tartozó 2–3 népdal előadásával. A versenyre minden korosztályt várnak.


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
