üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások


Pályázat salgótarjáni székhelyű civil szervezetek számára
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 47/2015. (III. 26.) határozatával elfogadott Civil Koncepciójának melléklete alapján támogatja a Salgótarján területén működő civil szervezetek tevékenységét, a civil szervezetek együttműködési formáit, valamint az általuk tervezett programok megszervezését. A támogatási kérelem benyújtásának határideje: 2025. március 30. Részletes információ: https://www.salgotarjan.hu/?page_id=829


Meghirdetésre kerül a HISZEK Benned Sport Program
A Sportegyesületek Országos Szövetsége (továbbiakban: SOSZ) az idei évben is meghirdeti a HISZEK Benned Sport Program II. és a II/B alprogramot. A Programokon keresztül a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága a kis-és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának megtartását, vagy növelését kívánja támogatni, valamint az utánpótlásnevelés sportszakmai feladataival összefüggő költségekre nyújt vissza nem térítendő forrást.


Íme a Civil Díj 2025 döntőbe jutott szervezetei!
Nagy örömmel osztjuk meg a Civil Díj 2025 döntőbe jutott szervezetek listáját, gratulálunk mindenkinek! Idén összesen 134 pályázat érkezett a 7 szakmai kategóriában, amiből a szakmai zsűri 22 szervezetet juttatott a döntőbe. A győztesek kihirdetése ünnepélyes díjátadó gála keretében történik majd májusban, de előtte még online közönségszavazás is lesz, figyeljétek az oldalunkat!


Polgári védelem: megemlékezést tartottak a nógrádi katasztrófavédők
A Nemzetközi Polgári Védelmi Nap alkalmából tartott ünnepi megemlékezést a hét első napján a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A polgári védelem össztársadalmi feladatrendszer, amelynek célja, hogy megóvja a lakosság életét.


A sünök védelmére hívja fel a figyelmet a tavaszi kerti munkák idején az MME
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a tavaszi kertrendezés idején a lombhalmok alatt megbúvó sünök védelmére hívja fel a lakosság és az önkormányzatok figyelmét.


Országos iskolai Mászófal-építési Program 2025
A Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára (a továbbiakban: Támogató) a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (a továbbiakban: MHSSZ) bevonásával 2025. évre kiírja az Országos iskolai Mászófal-építési Programot (a továbbiakban: Program).A Program célja: A Magyarországon egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, olimpiai sportággá fejlődött falmászás szabadidősport igényeit figyelembe véve, a sportmászást támogató, megfelelő sportszakmai szempontok szerint tervezett és kivitelezett, új beltéri mesterséges mászófalak építése oktatási intézmények számára.


Mozogj, figyelj magadra Nőnapon is
A Salgótarjáni Magyar Rákellenes Liga 2025. március 06-án, csütörtökön egészségklubot tart a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárban 10-13 óra között. A program címe: Az egészségért Nőnapon is! Minden érdeklődőt szeretettel várnak.


Mézédes volt ez a nógrádi találkozó! Lovagokat is avattak!
Sok érdeklődőt vonzott szombaton Balassagyarmatra az idei Ipolymenti Nemzetközi Méhésztalálkozó. A szakmai előadásokon túl a programhoz kapcsolódó vásár során méhészeti eszközök és termékek mellett mézek is sorakoztak az asztalokon, illetve a hagyományokat követve az eseményen mézlovagokat is avattak.


Adománygyűjtéshez kapcsolódó adatkezelés – milyen adatot milyen jogalap alapján lehet gyűjteni?
Adományokat gyűjtő civil szervezetként Magyarországon számos adatot gyűjthettek, de az adatkezelés során szigorúan be kell tartani az adatvédelmi jogszabályokat, különös tekintettel az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletében foglaltakat (GDPR) . Az alábbi felsorolásban áttekintjük, hogy melyek az adománygyűjtés során kezelt legáltalánosabb gyűjtött adat kategóriák, és azokat általában milyen jogalap alapján lehet kezelni.


Nógrád vármegyében lezárult a XII. Civil Véradás
Öt településen, hat helyszínen vártuk a véradókat. Köszönet illeti az OVSZ Salgótarjáni Területi Vérellátó Központjának és a Magyar Vöröskereszt Nógrád Vármegyei Szervezetének munkatársait, akik évek óta professzionális együttműkődő partereink. Ezer hála és köszönet önzetlen véradóinknak, akik rászoruló beteg embertársaik iránt érzett felelősségtudattól vezérelve – szó szerint – segítő kezet nyújtottak. (A kép a salgótarjáni Civil Központban készült, ahol Szalai Rita kolléganőnk véradás közben még egy kis pályázati tanácsadásra is időt


Találkozó és programok sokasága teszi mézédessé a hétvégét Balassagyarmaton
A szlovkiai Ipolyszakálosi Ipolyvölgye Méhészszervezet és a Palóctáj Méhész és Környezetvédő Egyesület idén is várja a méhészet iránt érdeklődőket. Az Ipolymenti Nemzetközi Méhésztalálkozónak március 1-én, szombaton ismét a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ ad majd otthont. A program 9 órakor tárja ki kapuit az érdeklődők előtt, az eseményt Csach Gábor, a város polgárestere nyitja majd meg.


Civil Véradás Salgótarjánban
Ma is folytatódik a Civil Véradás! Salgótarjánban a Civil Központban várjuk a véradókat!


Civil Véradás Mátranovákon
Ma is folytatódik a Civil Véradás! Mátranovákon várjuk a véradókat!


A véradással hozzájárulhatunk mások egészségéhez
Február 28-ig, péntekig várják a véradókat az ország több pontján a Civil véradás elnevezésű programsorozat keretében, amelynek célja minél több embert bevonni a segítés ezen formájába – mondta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten. A véradáson legutóbb háromezren vettek részt.


Folytatódik a Civil Véradás
Immáron 12. alkalommal várja a véradókat az országos Civil Véradási Hét február 24-28. között. Az eseményt a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága, a Civil Közösségi Szolgáltató Központok, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt együttműködésével valósul meg. A hét folyamán országszerte több mint 84 helyszínen várjuk a segíteni vágyókat. A szervezés során számos helyi önkéntes és civil közösségek vezetői is részt vesznek, hogy minél több


Útmutató a civil szervezetek mindennapi működéséhez
Tudástárunkból letölthető a Civil Kézikönyv 2024. „Hogyan bírálják el a NEA pályázatokat?” „ Miben tudnak segíteni a Civil Központok?” „Fizetnek adót a civil szervezetek?” „ Hogyan kezdjünk önkéntesek toborzásához?” „Miért olyan fontos nekünk szervezetként az online jelenlét és a világháló?” Ilyen és hasonló kérdésekre kapunk választ a Civil Kézikönyvből.


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
