Civil szervezeteknek hirdet pályázatot az MNB

civil szervezeteknek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 60 millió forint keretösszegű pályázatot hirdet civil szervezetek számára közfoglalkoztatottak oktatási programjaira, illetve a borsodi hátrányos helyzetű régiók pénzügyi kultúrájának fejlesztésére – közölte a MNB az MTI-vel.

A nyílt pályázatra, amelyet a jegybank a Civil Háló támogatási program 2017 címmel hirdetett meg október 5-én 16 óráig lehet jelentkezni.

A pályázat anyagi forrását a jegybank által kiszabott bírságok biztosítják.

A támogatásra azok a non-profit civil szervezetek jelentkezhetnek, amelyek alapszabályban rögzített céljai között szerepel a (pénzügyi) fogyasztóvédelem, vagy a pénzügyi kultúra fejlesztése, vagy a pénzügyi fogyasztói tudatosság növelése vagy a pénzügyi fogyasztói jogérvényesítés elősegítése. A kifejezetten pénzügyi fogyasztóvédelmi, illetve a széles társadalmi rétegeket elérő szervezetek, továbbá a sérülékeny és speciális csoportokkal együttműködő civil intézmények előnyt élveznek – tették hozzá.

A közlemény szerint projektenként a közfoglalkoztatottak pénzügyi kultúráját fejlesztő oktatási programra maximálisan 10 millió forint igényelhető, míg projektenként a Borsod-Abaúj-Zemplén megye hátrányos helyzetű térségeiben a pénzügyi tudatosságot növelő kommunikációs programra legfeljebb 25 millió forint.

Egy civil szervezet egy kérelmet nyújthat be és ezen belül egy projekt megvalósítására pályázhat, hogy minél szélesebb kör részesülhessen támogatásban. A vissza nem térítendő támogatás akár a projekt teljes költségét fedezheti. A sikeres pályázatokat 2017. december 1. és 2018. december 31. között kell megvalósítani, azok szakmai és pénzügyi teljesítését a jegybank teljes körűen ellenőrzi.

Az érdeklődők a részletekről a jegybank Civil Háló honlapján tájékozódhatnak: https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem/civil-halo

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top