Digitális fejlesztés civileknek

Határidő: 2017. június 30.

Kedves Partnerünk!

A NIOK Alapítvány és a Codecool programozó iskola szeretne segítséget nyújtani Nektek azzal, hogy a Codecool diákjai társadalmi munkában megvalósítanak néhány a szabad kapacitásuk által engedett méretű és mennyiségű digitális fejlesztést. Ahhoz, hogy ki tudjuk választani melyek azok a projektek, amelyeknek a megvalósulását a Codecool elő tudja segíteni, kérlek töltsd ki ezt az előzetes igény felmérő kérdőívet.

https://docs.google.com/a/niok.hu/forms/d/e/

1FAIpQLSdYEgJNxlkmKqtM8qQ9NsQNIfifR7

GMkaP5KOlkIH0XTLvKbw/viewform

A Codecoolról

A magyar magántőkéből alapított Codecool Kft. fő küldetése, hogy pótolja az informatikai ipar jelenlegi és jövőbeni szakemberhiányát, egyedülálló, gyakorlatorientált képzési programján keresztül. A 12+6 hónapos elméleti és gyakorlati intenzív programozó kurzussal a Codecool elsősorban a 18 és 40 év közötti korosztályt célozza meg Budapesten, Miskolcon és Krakkóban, később pedig az Európai Unió más városaiban. A gyakorló mentorok segítségével megvalósított, korszerű és azonnal hasznosítható tudást nyújtó oktatási program az elhelyezkedésre is garanciát vállal. A tandíj utófinanszírozott, az elvégzett képzés révén biztosított munkahelyi bérből fizetendő.

A projekt feltételek

  • nyílt forráskódú projekt – nem tartalmaz bizalmas adatokat vagy üzleti logikát, hogy szabadon közzé lehessen tenni
  • ‘zöld beruházás’ a projekt, azaz nincs előzménye, 0-ról kell felépíteni
  • van egy ember a szervezetben, aki heti 6-8 órát tud foglalkozni a projekttel koordinátorként, és aki tudja, mi az a SCRUM vagy agilis módszertan
  • belefér 2-3 hónapba a fejlesztés, és lehetőleg ki is tölti ezt (1 projekt csapat 3-4 fejlesztő diákból áll)
  • a programozási nyelve: Python, Java, Heavy Front-End (JS), Android vagy a szervezet részéről mindegy
  • a szervezet a projekt befejezését követően fenn tudja tartani az eredményt, azaz van olyan programozója, vagy ehhez értő munkatársa, aki karban tudja tartani a későbbiekben is a rendszert

Amennyiben a projekted megfelel a feltételeknek, és a Codecool diákjai és tanárai kiválasztják, a kérdőívben megadott elérhetőségeteken felvesszük Veletek a kapcsolatot.

Jelentkezési határidő: 2017. június 30.

(Forrás: www.nonprofit.hu)

Scroll to Top