Egészséges Ifjúságért – A Jövőt most írod

egészséges ifjúságért

A nemzetközi Auchan az Ifjúságért Alapítvány 2018-ban ismét pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek számára – a Magyar Adományozói Fórum közreműködésével (a továbbiakban Közreműködő) – az alábbi feltételekkel:

A pályázati felhívás célja:

Az Auchan áruházak vonzáskörzetében*, nehéz helyzetben élő, 5-25 éves fiataloknak szóló projektek támogatása egészséges életmód témaköréhez kapcsolódóan:

  • egészségmegőrzés;
  • egészséges táplálkozás;
  • sport, mozgás;
  • egyéb, az egészséges életmód népszerűsítését célzó tevékenységek.

A támogató az alábbi szempontoknak is megfelelő projekteket szeretne támogatni:

  • az 5-25 éves korosztály minden tagja számára – politikai és vallási nézettől függetlenül – elérhetők;
  • az ő igényeikre építenek;
  • hosszabb távra terveznek;
  • kifejezetten új indításúak;
  • partnerségben, közösen valósulnak meg valamelyik hazai Auchan áruházzal, akként hogy a projektbe bevonják önkéntes munkában az Auchan Magyarország munkatársait.

*Az Auchan áruház vonzáskörzetében azt jelenti, hogy a pályázó székhelyének irányítószáma szerepel a kiválasztott áruházhoz rendelt irányítószám listában. A hazai Auchan áruházak térképe és a vonzáskörzetek irányítószámainak listája az Auchan az Ifjúságért Alapítvány honlapjáról (alapitvany.auchan.hu) elérhetőek.

Kik pályázhatnak?

A pályázatra olyan civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, szövetségek és szociális szövetkezetek) jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: önkéntes alapon szerveződő, közcélú, nem haszonszerzés céljából alakult nonprofit szervezetek. Az egyházi intézmények, politikai pártok és közalapítványok nem tekinthetők civil szervezetnek.

A pályázó szervezetek bejegyzett székhelye valamelyik magyarországi Auchan áruház vonzáskörzetében (a felsorolt irányítószám-körzetek valamelyikében) kell, hogy legyen.

Jogi forma szerint pályázók lehetnek:

  1. az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. alapján létrehozott civil szervezetek, szövetségek (kivéve a pártokat, kamarákat, köztestületeket, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket, a biztosító egyesületeket, valamint az egyházakat);
  2. a hatályos Polgári Törvénykönyv alapján létrehozott egyesületek és alapítványok (ide nem értve a közalapítványt);
  3. a 2006. X. tv alapján létrehozott szociális szövetkezetek (ide nem értve a foglalkoztatási szövetkezeteket), melyek profitjukat (vagy hasonló többletüket) nem osztják fel.

Egy szervezet egy pályázatot nyújthat be. Az a szervezet nem nyújthat be pályázatot, amely az elmúlt 3 évben támogatást kapott az Auchan az Ifjúságért Alapítványtól, ennek értelmében a 2016-ban, 2017-ban vagy 2018-ban támogatást nyert szervezetek nem pályázhatnak.

A pályázat benyújtásának menete:

Pályázatot 2018. november 7-ig (12:00) az alapitvany.auchan.hu oldalról letölthető pályázati adatlapot kitöltve e-mailen lehet benyújtani, az alábbi e-mail címre: auchantamogatas@donorsforum.hu

A pályázati adatlaphoz kérjük, e-mailben kötelezően csatolják az alábbi dokumentumokat:

  • a szervezet létesítő okirata (alapszabály vagy alapító okirat);
  • a szervezet bejegyzését igazoló 30 napnál nem régebbi bírósági kivonat;
  • az elnökség illetve kuratóriumi tagok névsora;
  • a szervezet utolsó elfogadott éves jelentése és eredmény kimutatása;
  • bankszámlaszámot és a banki aláírást igazoló banki aláírás-bejelentő karton másolata;
  • a szervezet alaptevékenységét illusztráló, szabad felhasználású fotó.

Ha a pályázat ingatlan vagy terület fejlesztését, felújítását érinti, kérjük, csatolják az alábbi dokumentumokat is:

  • az ingatlan 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapja,
  • egyéb jogviszony esetén – a helyiség használatát engedélyező határozatlan idejű, vagy legalább a pályázati program végét követő három éven túl lejáró bérleti szerződés másolata,
  • az ingatlan tulajdonosának írásbeli hozzájárulása,
  • 3 db, a projekt megkezdése előtti állapotot tükröző fénykép
  • látványterv.

Kérjük, fordítsanak gondot a pályázati űrlap kérdéseinek értelmezésére, és válaszaikban fogalmazzanak tömören és egyértelműen. Kerüljék az általános megfogalmazásokat, legyenek lényegre törőek, segítsék mondanivalójuk megértését.

Minden pályázót biztatunk arra, hogy bizonytalanság esetén kérdéseikkel, problémáikkal keressék meg a Közreműködőket, vegyék igénybe az e-mailes és telefonos konzultáció lehetőségét. (Ugyanakkor kész pályázatok előzetes elolvasására és véleményezésére a Közreműködők munkatársai nem vállalkoznak, ez az értékelők feladata.)

A konzultációs lehetőség elérhetősége:

H. Nagy Boglárka

Email: auchantamogatas@donorsforum.hu

Telefon: (1) 700-00-20

A projektek által elnyerhető támogatás:

A rendelkezésre álló keret: 210.000 EUR. A pályázati kiírásnak megfelelő, elegendő számú pályázat hiányában az Auchan az Ifjúságért Alapítvány nem költi el a rendelkezésre álló keretet.

Az elnyerhető összeg pályázatonként legfeljebb 10.000 EUR.

Magyarországon legalább 1 éve működő Auchan áruház (20 áruház) + 1 Auchan Központ vonzáskörzetében áruházanként maximum 3 pályázat kerül támogatásra.

A pályázó által benyújtott projekthez 50% önerő szükséges.

A projekt futamideje 2019. március 1. és 2020. február 28. között lehetséges.

Elszámolható költségek:

Minden, a projekt végrehajtásához indokolt, arányos mértékű és szükséges közvetlen költség elszámolható, amelyek a támogatott szervezetnél merülnek fel, az alábbiak szerint:

  • szükségesek a projekt végrehajtásához;
  • szerepelnek a pályázatban beadott projekt költségvetésben;
  • a projekt végrehajtása alatt keletkeznek (azaz a költséghez kapcsolódó teljesítés, a számlázás és a kifizetés is a projekt futamideje alatt történik) ;
  • azonosíthatók és ellenőrizhetők, a projekt megvalósítója számviteli nyilvántartásában elszámolt költségek;
  • ésszerűek, indokoltak és megfelelnek a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás feltételeinek, különösen a hatékonyság és gazdaságosság feltételének;
  • megfelelnek a vonatkozó, hatályos jogszabályoknak;
  • számlákkal és bizonylatokkal, vagy azokkal egyenértékű könyvelési dokumentumokkal vannak alátámasztva.

A fentiek szerint különösen az alábbi költségek támogathatóak:

  • Anyagok és eszközök költsége – a projekt megvalósításához szükséges, a tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó anyagok és eszközök költségei.
  • Utazási, szállítási költség – az anyagok szállítási költsége, a projektben résztvevő alkalmazottak, önkéntesek utaztatási költsége.
  • Szolgáltatások díja – nyomdai költségek (plakátok, szórólapok, meghívók stb.), bérleti díj (a projekthez szükséges helyszín bérleti díjai), irodai felszerelések, postai díjak, futárszolgálat díja stb..
  • Szakértői díjak – harmadik fél (tanácsadók, előadók, szakértők) szakmai munkájának ellentételezése.
  • Személyi költségek (bér és járulék) – a projektben résztvevő alkalmazottak munkájának ellentételezése.

Az értékelés folyamata:

A pályázatok formai és jogi-adminisztratív előszűrésen mennek át, amit a Közreműködő munkatársai végeznek el, a pályázat beadásától számított 15 munkanapon belül.

1) Az előszűrés során a Közreműködő az alábbi szempontokat vizsgálja:

  • a pályázat a megadott határidőn belül érkezett be;
  • a pályázó szervezet jogi formája megfelel a feltételeknek;
  • a pályázó szervezet székhelye a felsorolt irányítószám-körzetek valamelyikében van;
  • a pályázó nem kapott támogatást az Auchan az Ifjúságért Alapítványtól 2016-ban, 2017-ben vagy 2018-ban;
  • a pályázó szervezet csak egy pályázatot nyújtott be;
  • a pályázat ütemterve a megadott keretek között marad;
  • a pályázó kitöltötte a pályázati adatlap valamennyi kötelező rubrikáját;
  • a pályázó benyújtotta-e a megfelelő mellékleteket.

Szükség esetén a Közreműködő szervezet e-mailen keresztül további tisztázó kérdéseket tehet fel, melyekre a pályázónak 5 munkanapon belül kell válaszolnia. Ha a pályázó elmulasztja a válaszadást a megadott határidőig, akkor a pályázat – a hiányosság természetétől függően – elutasításra kerül.

A pályázó szervezet illetve a projekt a fent részletezett formai és jogi/adminisztratív szempontok szerinti meg nem felelése következtében kizárásra kerül, melyről a Közreműködő munkatársai a pályázati határidő lezárásától számított 15 munkanapon belül értesítik a pályázót.

A pályázat jogi-adminisztratív szűrésen való megfelelés után az értékelés az alábbiak szerint folytatódik.

2) Az pályázatokat a formai előszűrés után a Közreműködő részéről kettő független értékelő önállóan pontozza, és szövegesen is értékeli az alábbi szempontok mentén, 0-3 pontig terjedő skálán:

  1. A pályázó szervezet eddigi tevékenysége és tapasztalatai alapján képes lesz-e a tervezett projekt megfelelő minőségű lebonyolítására?
  2. A tervezett tevékenység összhangban áll-e a pályázati felhívás célkitűzéseivel és a célcsoport(ok) szükségleteivel?
  3. A tervezett tevékenységekkel elérhető-e a kívánt cél és célcsoport?
  4. Mennyire kidolgozott a tevékenységek és az Auchannal való együttműködés bemutatása, az Auchan munkavállalóinak részvétele, bevonása, mennyire képeznek a tevékenységek és módszerek kerek egészet?
  5. Várható-e az eredmények, hatások fennmaradása és további hasznosulása a projekt vége után, vagyis hogyan tartható fenn hosszabb távon a projekt?
  6. A tervezett költségvetés reális és a tevékenységekkel alátámasztott-e?
  7. Új projektről van-e szó (azaz nem korábban már megkezdett vagy végrehajtott tevékenységről)?

Az értékelők javaslatot tesznek a hazai Auchan áruházak részére a pályázat támogatására vagy elutasítására. Az értékelés 2018. november 16-ig zajlik le. A tartalmi elbírálás során az értékelők további információkat, illetve költségvetési módosítást kérhetnek a projektre és a szervezetre vonatkozóan. A kérdéseket a Közreműködő munkatársa küldi ki e-mailen a pályázónak. Az e-mailben megjelölik a válaszadás határidejét is – ez alapesetben a kiküldéstől számított 5 munkanap. A válaszadás elmulasztása esetén a pályázatot a rendelkezésre álló információk alapján fogják értékelni.

3) Az értékelők által adott pontszámok alapján tett javaslatokat és felállított rangsort az Auchan áruházak munkatársai vizsgálják felül, mely alapján az Auchan áruházak áruházanként a legjobbnak ítélt 3-3 pályázóval személyesen találkoznak a lehetséges együttműködés részleteinek megbeszélése végett 2018. november 30-ig.

4) A személyes találkozó után az Auchan áruházak munkatársai a Közreműködővel közösen, áruházanként maximum 3 pályázatot támogatásra kiválasztanak, amely szervezettel részletesen kidolgozzák a megvalósítandó projekt bemutatására szolgáló prezentációt 2018. november 30-ig.

5) Az áruházanként kiválasztott maximum 3 projekt közül az Auchan Magyarország Döntőbizottsága kiválasztja az áruházankénti nyerteseket 2018. december 14-ig oly módon, hogy minden támogatásra jelölt szervezettel 30 perces személyes bemutatkozás keretében találkozik.

6) A kiválasztott pályázók számára a csekkek ünnepélyes átadására 2018. december 20-án kerül sor.

A kifizetés ütemezése:

A nyertes projektek számára a támogatás kifizetésére a nemzetközi Auchan az Ifjúságért Alapítvány adminisztrációját követően, várhatóan legkésőbb 2019. februárjában kerül sor.

A projektek ellenőrzése:

A projekt-szintű ellenőrzés kettő területet érint: szakmai, pénzügyi.

Az ellenőrzés céljai:

  1. adatgyűjtés a projektben elvégzett feladatokról, az elért célokról (az indikátorok mentén);
  2. szakmai és pénzügyi ellenőrzés.

Beszámoló készítése:

A támogatottnak a projekt lezárását követő 30 napon belül beszámolót kell küldenie a Közreműködő részére.

A beszámoló tartalmi és pénzügyi részből áll, melyeket a később megküldendő adatlapon kell elkészíteni. A tartalmi beszámolónak ki kell térnie a tevékenységekre, eredményekre, az elért hatásokra, valamint a tervektől való eltéréseket itt is szükséges indokolni. A beszámolóhoz mellékelni kell a projekt végrehajtása során keletkező kézzelfogható termékeket és dokumentumokat (pl. kiadványok, sajtómegjelenések, rendezvények jelenléti ívei stb.).

A pénzügyi beszámoló táblázatban szereplő kiadásokat megfelelő dokumentációval kell alátámasztani, a magyar könyvviteli szabályoknak megfelelően. A Közreműködő fenntartja a jogot, ha szükséges, minden pénzügyi adat ellenőrzésére.

A Közreműködő a beszámolókat a beküldés után 30 munkanapon belül ellenőrzi, majd ezt követően tisztázó kérdéseket tehet fel, és további dokumentumokat kérhet be (beleértve pénzügyi dokumentumok másolatait). A beszámoló hiánypótlására 8 nap áll rendelkezésre (szükség esetén 8 nappal meghosszabbítható).

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top