Ifjúsági cserék – egyéni mobilitás

Az ifjúsági csereprogramok lehetővé teszik, hogy legalább két különböző országból származó fiatalok találkozzanak, és legfeljebb 21 napot együtt töltsenek.

  1. A pályázattípus célja

A kulcskompetenciák és készségek szintjének javítása a fiatalok – köztük a hátrányos helyzetű fiatalok – körében, valamint a következők előmozdítása:

  • a fiatalok részvétele az európai demokratikus életben és a munkaerőpiacon, aktív társadalmi szerepvállalás;
  • kultúrák közötti párbeszéd, társadalmi befogadás és szolidaritás;
  • a fiatalok, különösen az ifjúsági munka területén vagy az ifjúsági intézményekben aktív személyek és az ifjúsági vezetők nagyobb mobilitását biztosító lehetőségek, valamint az ifjúságügy és a munkaerőpiac szorosabb összekapcsolása révén.
  1. A pályázásra jogosultak köre

Pályázó bármely programországban székhellyel rendelkező részt vevő szervezet vagy informális csoport lehet.

  1. Támogatható tevékenysége

Az ifjúsági csereprogramok lehetővé teszik, hogy legalább két különböző országból származó fiatalok találkozzanak, és legfeljebb 21 napot együtt töltsenek. A résztvevők – csoportvezetők támogatásával – ennek során közösen hajtanak végre olyan (műhelyfoglalkozásokból, gyakorlatokból, vitákból, szerepjátékokból, szimulációkból, szabadtéri tevékenységekből stb. álló) programot, amelyet az ifjúsági csere előtt közösen terveztek meg és készítettek elő.

  1. A programban részt vevő országok
  • az Európai Unió 28 tagállama,
  • az EFTA-/EGT-tagországok: Izland, Liechtenstein és Norvégia,
  • az EU-tagjelölt országok: Törökország és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság.

Tevékenységek programországokon belül: a tevékenységben részt vevő összes szervezetnek programországból kell származnia

Az Unióval szomszédos partnerországokkal közös tevékenységek: a tevékenységben legalább egy olyan szervezetnek kell részt vennie, amely programországban működik, illetve egy másik szervezetnek, amely az Unióval szomszédos partnerországban működik.

  1. Pályázati feltételek

A formai és tartalmi követelményeket a Pályázati útmutató B) része tartalmazza.

  1. A támogatás mértéke

Támogatás igényelhető a következőkre: utazás; szervezési támogatás; rendkívüli költségek; speciális igényű résztvevők támogatása.

  1. A pályázás menet

Ennek részleteit a Pályázati útmutató C) része tartalmazza.

  1. A pályázatok beadásának határideje
  • 2018. április 26. 12 óra (brüsszeli idő szerint)
  • 2018. október 4. 12 óra (brüsszeli idő szerint)

További információ az Erasmus+ Ifjúság honlapján található

Pályázati útmutató: http://www.eplusifjusag.hu/hu/applicants/guidelines

Pályázati tudnivalók: http://www.eplusifjusag.hu/hu/applicants/info

Pályázati felhívás:

http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:C2016/386/09

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top