Ismét elérhetőek az üdülési pályázatok az Erzsébet-programban

Ismét elérhetőek az Erzsébet-program kedvezményes pihenési lehetőségei a nyugdíjasok, a nagycsaládosok valamint a fogyatékossággal élő személyek számára. A pályázatokra a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők már jelentkezhetnek a létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb november 25-ig. A nagycsaládosok december 1-30. között pályázhatnak majd. Pályázatot benyújtani ezúttal is kizárólag elektronikusan, a www.erzsebetprogram.hu oldalon lehet.

Az utóbbi két évtized legnagyobb szociális üdülési programját indította el Magyarország Kormánya 2012-ben. Az Erzsébet-program eddigi fennállása alatt mintegy 800.000 ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez. A hazai cafeteria-rendszert érintő brüsszeli döntés ellenére a kormány továbbra is elkötelezett Európa egyik legsikeresebb szociálturisztikai rendszere mellett, amely olyan magyar családok, fogyatékossággal élő személyek és nyugdíjasok számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget, akiknek ez másként nem lenne elérhető.

A mostani kiírások nyertesei 2017-ben és 2018-ban használhatják majd fel az üdülési támogatást. A megvalósításra a következő két évben 4,5 milliárd forintot fordít az Erzsébet-program, az összegből mintegy 100.000 ember részesülhet kedvezményes üdülési lehetőségben. A jelenlegi pályázatokkal együtt jövő év végére várhatóan meghaladja majd az 1 millió főt azok száma, akik a program révén jelentős kedvezménnyel juthattak pihenési lehetőséghez.

(EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság)

(Forrás: www.kormany.hu)

Scroll to Top