Jótettekkel egy jobb világért – Pályázat

2017. május 31-ig lehet jelentkezni a dm Jótettekkel egy jobb világért pályázatára, melyet a vállalat a Magyar Adományozói Fórummal együttműködésben hirdetett meg civil szervezetek számára.

A dm Kft. olyan szervezetek projektötleteit várja, melyek egészséges életmódra nevelést népszerűsítő programokkal, szociálisan hátrányos helyzetben élő családok és gyermekek támogatásával vagy környezettudatos életmódra, szemléletre neveléssel segítik a helyi közösségek életét.

A Magyar Adományozói Fórum szakmai partnerként működik együtt a pályázatok értékelésében. A szervezeteket az elért pontszámok szerint rangsorolva továbbítja a dm Kft. zsűrijének, akik felülvizsgálják az eredményeket. A kiválasztott 30 projektre pedig a nagyközönség is szavazhat júliusban a https://www.dm-egyuttegymasert.hu/hu/Jotettekkel-egy-jobb-vilagert/ oldalon, melyek közül a dm 10 pályázatot támogat 500-500 ezer forint hozzájárulással.

A vállalat tavaly indította el először a helyi ügyeket támogató kezdeményezést, amely során az idei évhez hasonlóan 10 szervezetnek nyújtott támogatást országszerte. Többek között sérült gyermeket nevelő családok kaptak tanácsadást, családok átmeneti otthonában élő fiatalok számára sikerült közösségi teret kialakítani, baba-mama klub indult, ökoterápia program és hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezett egészségtudatosságra nevelő programok valósultak meg.

A pályázat újraindításával a dm ismét szeretné támogatni a civil szervezetek segítő tevékenységét. A Jótettekkel egy jobb világért programra 2017. május 31-ig lehet jelentkezni a https://www.dm-egyuttegymasert.hu/hu/Jotettekkel-egy-jobb-vilagert/ oldalon, ahol a részletes pályázati kiírás is letölthető.

A programról honlapunkon is részletesen olvashat:

http://www.donorsforum.hu/hu/friss-hirek/1-latest-news/1159-dm-jotettekkel-egy-jobb-vilagert-palyazat

A Magyar Adományozói Fórum államtól és pártoktól független, egyesületi formában működő szakmai ernyőszervezet, amely a társadalmi ügyeket támogató hazai üzleti és non-profit szervezeteket tömöríti. Elsődleges célja, hogy hazánkban is széles körben megismertesse és meghonosítsa a felelős társadalmi befektetések professzionális módszereit és eszközeit, és ezáltal segítsen a vállalatoknak, alapítványoknak, magánszemélyeknek abban, hogy egyre többen, egyre többet és egyre hatékonyabb módon fektessenek be a társadalomba.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top