Katonai hagyományőrző szervezetek pályázati támogatása

A pályázat célja a honvédelem ügyét egy adott történelmi korszak magyar katonáinak hiteles megjelenítése által népszerűsítő katonai hagyományőrző tevékenység támogatása.

A támogatható tevékenységek

A hazafias és honvédelmi neveléssel, a katonai történelmi-történeti hagyományokkal kapcsolatos, valamint a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítését szolgáló rendezvényeken viselt, használt, a magyar hadtörténelem különböző korszakaira (preferáltan, de nem kizárólag a reguláris haderőkre) jellemző, azt hitelesen megjelenítő egyenruházati cikkek, szerelvények, tábori eszközök, fegyverek és fegyvermásolatok, zászlók illetve a katonai táborozás eszközeinek (a továbbiakban együtt: cikkek) készíttetése, javítása, beszerzése. A szükségmegoldások bemutatása nem tartozik a támogatható tevékenységek közé.

Pályázók köre

Pályázat benyújtására jogosult civil szervezetek:

  • alapítványok,
  • egyesületek (ide nem értve a szövetségeket, a szakszervezeteket és pártokat), amelyek:

o önálló jogi személyiséggel,

o magyarországi székhellyel,

o önálló adószámmal és bankszámlaszámmal rendelkeznek és

o alapító okiratukban szerepel a katonai hagyományőrzéssel kapcsolatos tevékenység.

Támogatásból elszámolható költségek köre

A pályázattal elnyert támogatás csak a pályázati ajánlatban szereplő pályamunka érdekében felmerült költségek finanszírozására használható fel.

A pályázatban csak azok a támogatási időszakot terhelő költségekre vonatkozó számlák, bizonylatok számolhatók el, melyek kiállítási dátuma és teljesítési időpontja a támogatási időszakba esik. A pályázati kiírásban meghatározott támogatási időszak módosítását a kedvezményezett nem kezdeményezheti.

A támogatási összeg legfeljebb 10 %-a használható a pályázat megvalósításával összefüggő működési kiadások finanszírozására. Ezek a következők lehetnek: irodabérleti díj, telefon, internet szolgáltatási díj, postaköltség, irodaszer, fénymásolás, nyomtatással összefüggő kiadások, közüzemi díjak, könyvelési költségek. Az egyesület által a működésre felhasznált költségeket is bizonylatokkal kell igazolni a pályázati elszámolásban.

Határidő: 2017. november 07.

Bővebben: http://www.kormany.hu/download/3/94/31000/FW__

P%C3%A1ly%C3%A1zati_csomag_v%C3%A9lem%C3%A9nyez%C3%A9se.zip

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu

Scroll to Top