Még várja a közösségépítő pályázatokat a Tesco

2018. november 16-ig jelentkezhetnek az érdeklődő szervezetek és informális baráti társaságok a Tesco helyi közösségeket támogató pályázati programjára, az „Ön választ, mi segítünk” programra. A határidőt érdemes észben tartani, hiszen a pályázaton valamennyi, a szavazási szakaszba bejutott szervezet támogatásban részesül, ők 400, 200, illetve 100 ezer forintot kaphatnak a szavazatok számának függvényében. A jelentkezéseket ezúttal is a tesco.hu/kozosseg weboldalon keresztül várja a Tesco.

A Tesco számára fontos, hogy támogassa a közösségeket, ahol vásárlói és munkatársai élnek, ezért is hívta életre „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű közösségi pályázati programját évekkel ezelőtt. A programra olyan szervezetek, valamint baráti közösségek jelentkezését várják, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez járulnának hozzá – legyen az akár egy közös tér felújítása, egészségmegőrző és egészséges életmódra nevelő programok szervezése, vagy felzárkóztató, oktató programok fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. A pályázati program eddigi 4 fordulójában a Tesco több mint 300 pályázót támogatott, akik összesen több mint 100 millió forintot kaptak pályázati programjaik megvalósításához.

Az aktuális, ötödik fordulóban az érdeklődő szervezetek és informális közösségek november 16-áig adhatják be jelentkezésüket a program weboldalán keresztül. A beérkezett pályázatokat a Magyar Adományozói Fórum független szakértői bírálják el, ők döntik el, hogy mely kezdeményezések juthatnak tovább az áruházi szavazási szakaszba. Itt pedig már a Tesco vásárlóinak kezében lesz a döntés, hiszen 2019. január 21. és február 17. között ők választhatják ki szavazataikkal a számukra legszimpatikusabb kezdeményezéseket. A pályázaton valamennyi, a szavazási szakaszra bejutott szervezet támogatásban részesül, 400, 200, valamint 100 ezer forintot nyerhetnek az összegyűjtött szavazatok számának függvényében.

Az eredményeket az áruházlánc 2019. március elején hirdeti ki.

A jelentkezéssel, valamint a korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható.

Hisszük, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes!

Több mint 20 éves hazai működése során a Tesco a magyar gazdaság meghatározó szereplőjévé vált. 205 magyarországi áruházában hetente átlagosan 3 millió vásárlót szolgál ki friss élelmiszerrel. Az értékteremtés megjelenik társadalmi szerepvállalásában is, amiben a helyi közösségek fejlesztésére, támogatására helyezi a hangsúlyt. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület platina fokozatú támogatójaként már több mint 150 áruházából adja át napi rendszerességgel az élelmiszerfelesleget. 2014 szeptemberétől 2018 szeptemberéig összesen több mint 7,5 milliárd forint értékben, közel 15 854 tonnányi termékkel támogatta a rászorulókat. Élelmiszermentő programja 2016-ban Felelős együttműködés kategóriában elnyerte a Magyar Üzleti Felelősség Díjat. 2016-ban hagyományteremtő céllal elindított „Ön választ, mi segítünk” országos pályázata, amely során vásárlói szavazzák meg, hogy közösségükben milyen programokat támogasson a Tesco, az elindítás évében Leginnovatívabb támogatói program kategóriában a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díjának fődíjasa lett. Több éve stratégiai partnere a Magyar Vöröskeresztnek és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, így hátrányos helyzetű családokat felkaroló, fiatalokat fejlesztő kezdeményezéseket, adománygyűjtő vagy véradó programokat is támogat.

További információ:

www.tesco.hu

www.tescomagyarorszag.hu

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top