Megjelent a Civil Díj 2018-as Pályázata

megjelent a civil díj

Immár harmadik alkalommal írja ki Civil Díj pályázatát a NIOK Alapítvány, a Civil Iránytű Alapítvánnyal együttműködve. Célunk, hogy a 2017-ben civilszervezetek által létrehozott kiemelkedő projekteket, akciókat, kampányokat is minél többen megismerjék és elismerjék.

A Civil Díjat 2015-ban azért hívtuk újra életre, hogy széles közönség számára is ismertebbé váljon, hogy a civilszervezetek tevékenysége mennyire fontos mindannyiunk számára, és hogy támogassuk őket munkánkkal, anyagiakkal, vagy legalább csak kiemelt figyelemmel.

Az elmúlt évek sikereire és tapasztalataira alapozva idén is 7 kategóriában lehet pályázatot benyújtani, melyben némi változtatásra került sor. A 7 kategória nyerteseit neves, a nonprofit és a forprofit szektort is képviselő, zsűri választja ki. A nyolcadik díj sorsáról a döntőbe jutott projektek közül a közönség szavaz.

A Díjátadó gála oldalunkon (http://civildij.hu/dijatado-gala/ ) megtekinthetők a korábbi gálákon készült képek.

Nézd meg pályázati kiírásunkat (http://civildij.hu/palyazati-felhivas-es-utmutato/ ) és jelentkezz szervezeteddel az online pályázati űrlapon keresztül!

A Díj program szervezésében a NIOK együttműködő partnere a Civil Iránytű Alapítvány, médiapartnere a nonprofit.hu. A Díj főtámogatója a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. Köszönjük támogatásukat, munkájukat!

2017 legjobbjai a következők voltak:

Motiváció Műhely, SUHANJ! Alapítvány, Anyahajó Anyaközpont, Ferencvárosi Közösségi Alapítvány, TASZ, Polgár Alapítvány, Budapest Bike Maffia, és a közönségdíjas Jobb Veled a Világ Alapítvány.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top