Nemzedékek értéke – Értékes nemzedékek

A nemzedékek napja alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet „Nemzedékek értéke – Értékes nemzedékek” címmel.

A felhívásra olyan idősszervezetek pályázhatnak, amelyek egyházi szervezetekkel és/vagy önkormányzatokkal együttműködve kistérségi szinten több település idős lakosait bevonva valósítanának meg közel egy éven át tartó programsorozatot az elszármazott családtagok meghívásával, az idősek és fiatalok aktív részvételével. Fontos, hogy a programok az egymástól távol élő családtagok találkozásait és kapcsolatuk erősítését segítsék a közös tevékenységek, programok révén.

A felhívás célja az összefogás, a szervezetek, az egymás közelében lévő települések közötti együttműködő hozzáállás ösztönzése, amely a projekt lezárását követően is gyümölcsöző lehet a lakosság számára.

A programsorozat lényege, hogy közösségi alkalmak jöjjenek létre több nemzedék aktív részvételével, amelyeknek kézzelfogható eredményei is lesznek elkészített tárgyak, alkotások,,valamint az írott vagy elektronikus média termékeként, beszámoló, interjú stb. formájában.

A pályázók a 40 millió forintos keretösszegből 500 000 – 1 500 000 Ft támogatást nyerhetnek céljaik megvalósításához.

A részletes pályázati felhívás és útmutató a következő fórumokon érhető el:

www.emet.gov.hu

www.kormany.hu

www.csalad.hu

(EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)

(Forrás: www.kormany.hu)

Scroll to Top