Nemzeti Együttműködési Alap

Új felhívás a Nemzeti Együttműködési Alap keretében – „Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2017.”

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2017. évre vonatkozó „Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2017.” című szakmai pályázati kiírásai. A pályázat célja a civil szervezetek szakmai programjainak támogatása.

A korábbi évekhez hasonlóan a pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő látja el.

A pályázatokat legkésőbb 2017. február 1. és 2017. február 7. között, a szakmai pályázati kiírásokban megadott, kollégiumonként eltérő időpontokban az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) vagy a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer Központi Rendszerén keresztül (FAIR-ben) lehet benyújtani.

A felhívások az alábbi linkeken érhetők el: http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazatok

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

(Forrás: www.emet.gov.hu)

Scroll to Top