Népművészet Kollégiuma pályázata

Kiíró: Nemzeti Kulturális Alap

Határidő: 2018.11.30

Érvényes: 2018.11.30

Tárgymutató: népművészeti szakmai támogatások

Pályázhat: Népművészeti tevékenységgel is foglalkozó intézmények, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye), egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok és szakmai szervezetek

A Népművészet Kollégiuma nyílt pályázati felhívása

A Népművészet Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet a 2019. évi szakmai tevékenységek támogatására.

  1. Pályázati cél: Megyei, országos és nemzetközi hatókörű népművészeti: nagyrendezvények (programonként legalább 1 millió Ft összköltségvetésű), kiállítások (programonként legalább 1 millió Ft összköltségvetésű), fesztiválok (programonként legalább 1 millió Ft összköltségvetésű) megrendezése.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: a 2017. évi C. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

– pályázni csak népművészeti tematikájú pályázatokkal lehet,

– pályázatot kizárólag a program megrendezője nyújthat be,

– magánszemély nem pályázhat.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 54 000 000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 106107/95

Pályázók köre: Népművészeti tevékenységgel is foglalkozó intézmények, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye), egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok és szakmai szervezetek.

Egy pályázó erre az altémára egy pályázatot nyújthat be, legfeljebb három program (összevont intézmények esetében tagintézményenként három rendezvény) támogatására.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2019. március 1.- 2019. augusztus 31.

Finanszírozás módja: A költségvetési támogatás folyósítására

– 3 000 000 Ft-ot nem meghaladó támogatási összeg esetében az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként;

– a 3 000 000 Ft-ot elérő vagy meghaladó támogatási összeg esetében a támogatási szerződésben meghatározott módon, támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: nevezési díj címen 2 millió Ft, vagy az alatti támogatási igény esetén 5000 Ft nevezési díjat – amely magában foglalja a 27%-os áfát is -, 2 millió Ft feletti támogatási igény esetén az igényelt támogatás 1%-a nevezési díjat – amely magában foglalja a 27%-os áfát is – , köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

– előadók tiszteletdíja,

– szakmai közreműködők tiszteletdíja (támogatási igény esetén tételes kifejtése a 106107-es betétlapon szükséges),

– zsűritagok tiszteletdíja,

– szakmai anyagköltség (támogatási igény esetén tételes kifejtése a 106107-es betétlapon szükséges),

– utazási költség,

– szállítási költség,

– szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el),

– csoportos étkeztetés (a támogatás kizárólag főétkezésként elfogyasztott meleg étel vásárlására fordítható, valamint ásványvíz vásárlására, más alapanyag beszerzésére nem),

– terembérleti díj,

– helyiségbérlet,

– területbérlet,

– eszközbérleti díj,

– hang- és fénytechnika bérlet,

– reklám- és propagandaköltségek.

A kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra:

– A programok során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) az adatlap költségvetésének elkészítésekor a bevételek rovatban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a Kollégium tudomására jut, úgy az a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

– A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.

A Kollégium nem támogatja:

– az NKA más szakmai kollégiumának illetékességi körébe tartozó rendezvények, programok megvalósítását,

– hivatásos művészeti rendezvényeket,

– rendezvény értékeinek biztosítását,

– egészségügyi szolgáltatásokat.

  1. Pályázati cél: Országos, regionális és megyei hatókörű népművészeti (néptánc, tárgyalkotó népművészet), bentlakásos (tematikus, naponta legalább 6 órás szakmai tartalommal, minimum 4 éjszaka időtartamú) táborok szakmai programjainak megvalósítására, valamint országos, regionális és megyei hatókörű néptánc és tárgyalkotó népművészeti témájú szakmai továbbképzések lebonyolítása.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: a 2017. évi C. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

– a Kollégium, a kizárólag csak népzenei (népi ének) jellegű táborokat és továbbképzéseket nem támogat,

– magánszemély nem pályázhat,

– napközis jellegű táborokat és saját, egy alkotó közösségre korlátozódó táborokat a kollégium nem támogat.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 40 000 000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 106104/95

Pályázók köre: Népművészeti tevékenységgel foglalkozó intézmények, egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok és szakmai szervezetek.

Egy pályázó erre az altémára egy pályázatot nyújthat be, legfeljebb két program (összevont intézmények esetében tagintézményenként három rendezvény) támogatására.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2019. március 1.-2019. augusztus 31.

Finanszírozás módja A költségvetési támogatás folyósítására

– 3 000 000 Ft-ot nem meghaladó támogatási összeg esetében az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként;

– a 3 000 000 Ft-ot elérő vagy meghaladó támogatási összeg esetében a támogatási szerződésben meghatározott módon, támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: nevezési díj címen 2 millió Ft, vagy az alatti támogatási igény esetén 5000 Ft nevezési díjat – amely magában foglalja a 27%-os áfát is -, 2 millió Ft feletti támogatási igény esetén az igényelt támogatás 1%-a nevezési díjat – amely magában foglalja a 27%-os áfát is -, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

– előadók tiszteletdíja,

– szakmai közreműködők tiszteletdíja (támogatási igény esetén tételes kifejtése a 106104-es betétlapon szükséges),

– oktatók tiszteletdíja,

– szállítási költség (szakmai anyagok),

– szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el),

– csoportos étkeztetés (a támogatás kizárólag főétkezésként elfogyasztott meleg étel vásárlására fordítható, valamint ásványvíz vásárlására, más alapanyag beszerzésre nem),

– szakmai anyagköltség (támogatási igény esetén tételes kifejtése a 106107-es betétlapon szükséges),

– terembérleti díj,

– helyiségbérlet,

– területbérlet.

A kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra:

– A programok során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) az adatlap költségvetésének elkészítésekor a bevételek rovatban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a Kollégium tudomására jut, úgy az a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

– A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.

A Kollégium nem támogatja:

– az NKA más szakmai kollégiumának illetékességi körébe tartozó rendezvények, programok megvalósítását,

– hivatásos művészeti rendezvényeket,

– rendezvény értékeinek biztosítását,

– egészségügyi szolgáltatásokat.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. 106104 sz. betétlap (a betétlap a linkre kattintva nyitható meg),
  2. több program esetén, programonkénti részletes költségvetés és azok összesítése (tervezett és NKA-tól igényelt, jogcímenkénti bontásban). A programonkénti költségvetések jogcímeinek és összegének egyeznie kell a pályázati adatlapban szereplő jogcímekkel és összegekkel,
  3. a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  4. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

– 106104 sz. betétlap,

– részletes költségvetés,

– a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

– bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);

– hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……… N………) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

– a program szakmai színvonala,

– a pályázó eddigi szakmai munkája,

– a költségvetés megalapozottsága, realitása,

– a program várható eredménye,

– a kistérségi vagy megyei összefogással valósul-e meg.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

– a megvalósított szakmai program leírását, fotódokumentációját (maximum 5 db),

– a résztvevők számát, a kitűzött célok elérésének bemutatását,

– valamint az esemény sajtóban megjelent írásainak másolatát (amennyiben volt).

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

– a Támogatott nevére kiállított eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat vagy pénztárbizonylat/pénztárnapló/könyvelési bizonylat) szkennelt példányát,

– a százezer forint értékhatárt elérő/meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),

– a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,

– amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,

– megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit is fel kell tölteni, továbbá ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges (a nyilatkozat az alábbi helyről tölthető le: http://www.nka.hu/ Információk / Tájékoztató a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében kiállított számlákkal történő elszámolásokhoz), amennyiben a szerződéskötés három oldalúan történik (a szerződést a tevékenységet végző magánszemély is aláírja) úgy Nyilatkozat megküldése nem szükséges,

– az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,

– a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,

– a számlavezetésre kötelezettek 1,5 M Ft feletti kifizetéseket kizárólag banki átutalással teljesíthetnek, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott http://www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon is közzétesszük.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.), valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról szóló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKA tv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

– a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.

– a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költséghaszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.

– a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.

– a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

– a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

– a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

– a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.

– a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.

– a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra – ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik – legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.

– a 95. § (1) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.

– a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.

– Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2018. november 30-án éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Scroll to Top