Pályázat civil szervezetnek – Az EFOTT Fesztiválon való megjelenésre a Civil Tér keretében

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), illetve az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) a társadalmi önszerveződések fontos ifjúsági, szociális és kulturális szerepét felismerve pályázatot ír ki civil-, társadalmi szervezetek, egyesületek alapítványok, felsőoktatási intézmények és a mellettük tevékenykedő ifjúsági szervezetek, határontúli szervezetek, valamint az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek részére az EFOTT fesztiválon történő megjelenésre.

A pályázaton olyan szervezetek vehetnek részt, melyeknek célcsoportja elsősorban az ifjúsági korosztály és tevékenységük  közvetlenül  érinti a fiatalok  érdeklődési körét, szükségleteit, szociális és mentálhigiénés  problémáit, vagy a fiatalok  számára fontos értékeket képviselnek, információkat továbbítanak.

A fesztivál időpontja: 2018. július 10-16.

Civil tér nyitvatartása: 2018. július 12-15. (Csütörtök-Vasárnap)*

Civil tér beköltöző nap: 2018. július 11. (Szerda 08:00 – 18:00) A fesztivál helyszíne: Velence

*A fesztiválon azon Civil szervezetek tudnak megjelenni, akik vállalják a meghatározott 4 nap nyitvatartási időt.

A fesztiválra a következő kategóriákban pályázhatnak a szervezetek:

I. kategória: olyan civil szervezetek, amelyek a fesztivál alapvető, nélkülözhetetlen szolgáltatásainak, vagy azok egy részének biztosításában kívánnak önkénteseik révén részt venni. Ilyen szolgáltatásnak minősül különösen:

egészségügyi járőrszolgálat, elsősegélynyújtás,

mentálhigiénés szolgáltatás nyújtása,

a köztisztaság biztosítása és fenntartása a fesztiválterületen,

ingyenes csomag- és értékmegőrző szolgáltatás, közérdekű, a fesztivállal kapcsolatos információszolgáltatás.

II.  kategória: olyan szervezetek, amelyek az EFOTT Fesztiválon önmaguk jobb megismertetése, bemutatása, saját szolgáltatásaik népszerűsítése működésükkel kapcsolatos információk továbbítása céljából kívánna, megjelenni.

Ezen szervezetektől a megjelenés mellett elvárjuk egy vagy több olyan programötlet benyújtását, amely illeszkedik a pályázatban szereplő részletes kiírásnak és a Fesztivál minél több résztvevőjét legalább 1,5 órás időtartamra leköti. Ezen programokat az Elbíráló Bizottság jóváhagyása után a szervezet köteles a Fesztivál ideje alatt megvalósítani

III. kategória: olyan szervezetek, amelyek alapvetően valamely felsőoktatási intézményhez kapcsolódnak (Hallgatói Önkormányzatok, Öntevékeny Körök, Szakkollégiumok), és céljuk saját intézményük, tevékenységük szélesebb körben történő bemutatása.

IV. kategória: olyan politikai pártok ifjúsági szervezetei, melyek országgyűlési képviselettel rendelkeznek és szeretnék bemutatni tevékenységüket. A jelentkezés feltétele a szervezet alapító okiratának vagy alapszabályának megküldése. Továbbá kérjük azon szervezeteket, akik közvetlenül nem állnak kapcsolatban a fent említett politikai pártokkal, de be kívánják nyújtani pályázatukat, csatolják a valamelyik párt által aláírt befogadó nyilatkozatukat.

V. kategória: olyan határontúli szervezetek, amelyek kötődnek a határon túli magyar nyelvű képzéssel rendelkező felsőoktatási intézményekhez, vagy fő tevékenységi körük a határontúli magyar hallgatók érdekvédelme, a közösségépítés segítése.

A II., III., IV. és V. kategóriába tartozó sikeres pályázó  részére minimum 2, maximum 6 db egyenes heti bérletet, a megjelenéshez szükséges alapvető infrastruktúrát (egységes méretű és megjelenésű sátor vagy kiállítási stand, 230 V áramellátás, külön egyeztetés alapján esetlegesen egyéb eszköz ideiglenes használata), kedvezményes jegyvásárlási lehetőséget, különböző installációs eszközök (pl. nagyobb sátor vagy kiállító stand, bútorok, egyéb berendezési eszközök), valamint a dolgozói étkezés igénybevételi lehetőségét biztosítjuk.

A sikeres pályázókkal szerződést köt a Hallgatók Demokratikus Egyesülete (HDE). A Civil Térre történő jelentkezésnek külön díja van, amely a megrendelt szolgáltatások alapján (megítélt jegyeken felül igényelt EFOTT jegyek, kiállítói eszközök bérlése…stb) kerül megállapításra.

A pályázatok benyújtása kizárólag elektronikusan történhet előzetes regisztrációa honlapon található űrlap kitöltésével. További információk a civil@hook.hu email címen és a www.efott.hu honlapon.

– Pályázat kiírása: 2018.04.16. (hétfő)

– Pályázat beadási, igényleadási határidő: 2018.05.18. (péntek) 12.00

– Eredményhirdetési határidő: 2018.05.22. (kedd) 12.00

– Technikai igények leadásának határideje: 2018.06.11. (hétfő) 12.00

(szolgáltatások megrendelése, gépjármű behajtás engedély igénylés, étkezés igénylés… stb. Várhatóan 2018. 05. 23. 12:00-tól kitölthető az eredeti regisztrációs felületen)

– Szerződéskötés: 2018.06.15. (péntek)

– Fizetési határidő: 2018.06.29. (péntek)

Csak a határidőig beérkezett jelentkezéseket tudjuk elfogadni! Az eredményről valamennyi jelentkező civil szervezetet legkésőbb 2018. május 16-ig kiértesítünk!

Csak azok a szervezetek állíthatnak ki a fesztiválon, akik aláírt szerződéssel rendelkeznek, és a szerződésben szereplő határidőre befizették a megrendeléssel kapcsolatos (pl. plusz jegyek, installációs eszközök) költségeket!

Ezúton is felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a Civil tér munkatársai NEM foglalkoznak szállásszervezéssel.

(Forrás: www.efott.hu)

Scroll to Top